Mindig jobb türelmesnek lenni, magyarázónak, mint militánsnak és intoleránsnak.
„Őszintén – emlékszem arra, hogy néhány évtizeddel ezelőtt mennyire furcsán éreztem magam, amikor először láttam (talán amszerdamban) két férfit kézenfogva sétálni. Amikor először láttam férfipárkapcsolatot nem kizárólag erről szóló sorozatban hangsúlyosan megjelenni (Six feet under / Sírhant művek – azóta is az egyik legösszetettebb párkapcsolati sorozat, amit valaha láttam).
Szerintem ezeket az érzéseket nem szabad elfelejteni és nem árt felidézni, amikor szembesülünk azzal, hogy mások akár még ma is idegenkedve viszonyulnak az azonos neműek szerelméhez. Mindig jobb türelmesnek lenni, magyarázónak, mint militánsnak és intoleránsnak. Folyamatosan szembesülünk új hatásokkal, nem árt, ha emlékszünk arra, hogy miként idegenkedtünk és elleneztünk dolgokat, amiket megtanultunk tolerálni, megtanultunk először együtt élni velük, vagy megkedvelni, majd természetesnek tartani.
Ebben a mostani dologban talán egy dolog fáj – az egyik a BKV maszatolós távolságtartása, hogy ti. nekik nincs közük ahhoz, hogy ki milyen plakátot rak ki. Amiben nyilván van valami igazság – de mennyivel szimpatikusabb egy olyan kiállás, ami arról szól, hogy bár nincs közük hozzá, megragadják az alkalmat, hogy kinyilvánítsák: ők olyan vállalat, akik örülnek az utasaik boldogságának és sokszínűségének.
Viszont nemigen lehet kétségünk a Coca-Cola profitorientáltságát illetően. És ha ők ebben a mai környezetben ezt a kampányt vállalhatónak tartják, akkor ez azt jelenti, hogy úgy kalkulálnak – ebben az országban él annyi nyitott ember, hogy ez a kampány pozitív hozadékkal záruljon.
Azaz a kalkulációjuk szerint a lassan kormányzati szintre felszivárgó buta homofóbiának az ő véleményük szerint sincs akkora támogatottsága, mint amit a szélsőjobbosok feltételeznek.
Én ezt mindenképpen jó hírnek tekintem.”
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
Az sem derült ki, hogy a visszaküldöttek között mennyi az „anyázás”? Vagy mennyi a pornograf rajzokkal díszített?
A fitneszguru nem ért egyet a Tisza által tervezett SZJA-emeléssel.
A muszlimok szerint az LMBTQ összeegyeztethetetlen a kultúrájukkal.
Nem megy el a rivális.
A négyéves Medárd napok alatt belopta magát egy ország szívébe. Hőstettét és helytállását jó ideig nem fogjuk feledni. De egyre több helyen felmerül a kérdés, hogy is írjuk helyesen az életet mentő köszönését. Utánajártunk!
