De miért nincsenek feketék a Toy Storyban? – Az Alapjogokért Központ szemléje

2019. július 11. 20:32

Ciszprogresszívnek tűnik a gyerekek egyik kedvenc meséje. Az Alapjogokért Központ szemléje a politikailag korrekt hírekről.

Az Alapjogokért Központ szemléje

 

„Tombol a nyári szünet, a gyerekes szülőknek pedig ilyenkor a legnagyobb gondot az jelenti, hogy milyen programmal üssék el az utódokra szabaduló temérdek szabadidőt. Ilyenkor különösen jól jön, ha a mozik műsorra tűznek valami új rajzfilmet, amiért megőrülnek a gyerekek, mert aznap már tuti nem lesz igényük másra. Ezek után már mindenki számára világos, hogy miért most mutatta be a Disney minden idők legsikeresebb animációs sorozatának új részét. A Toy Story 4 azonban minden valamirevaló, gyermekét transznak, de legalább queernek nevelő szülőben komoly csalódást keltett! Hol is kezdjük? Elsőre érthetetlennek tűnhet a felvetés – hiszen a szereplők játékfigurák –, de a filmben nincs egyetlen fekete karakter sem. Igaz ugyan, hogy a játékokat megszólaltató színészek között minden rassz képviselteti magát, de érezzük, hogy ez nem ugyanaz. Ráadásul a film sárba tiporja a feminizmus szivárványszínű lángját, ugyanis a történet egyetlen erős női karaktere szerelmes lesz – méghozzá egy férfikarakterbe! Hallatlan, ugye? „Boldogan él, míg meg nem hal, és ez nem feminizmus” – összegzi csalódottan a konzekvenciát a Daily Mail publicistája.

Joggal gondolhatnánk tehát, hogy ha a rajzfilmek nem közvetítik az „örök értékeket”, a valódi művészetben majd megtaláljuk azokat. Sajnos azonban ki kell ábrándítanunk Önöket! A Sydney Morning Herald tényfeltáró írása rántja le a leplet az opera műfajáról, mely nem csak szexista, de egyenesen hirdeti a nemi sztereotípiákat – mindemellett pedig nyilvánvaló, hogy túlságosan drámai. A helyzet odáig fajult, hogy haladó értelmiségiek csoportja petíciót indított, amelyben több homo- és transzszexualitást követelnek a híres Sidney-i Operaház színpadára. Hát nem lenne csodálatos, ha a Wagner Sigfriedje ahelyett, hogy sárkányra vadászna, inkább Pride-ra menne tüntetni a nibelung kisebbség (a német hősmondában törpék nemzetsége – a szerk.) szexuális jogaiért? Ha Mozart Don Giovannija nem nőket, hanem fiatal fekete férfiakat próbálna ágyába csábítani? Ha Puccini Turandotja nem esne szerelembe a tatár herceggel, hanem simán kivégeztetné, és deklarálná, hogy leszbikus? Kommentben várjuk a további ötleteket, hogyan lehetne feldobni a szexista, undorító és kirekesztő operákat, szivárványos gendervilágot varázsolva a világ híres operaházaiból!

Természetesen a jövő operáinak librettói újbeszélül íródnak majd, ezért pedig minden olvasónkat arra buzdítjuk, hogy kezdje el tanulni ezt a csodálatos nyelvet! Mai hozzájárulásunk ehhez a „fat activism” (kövér aktivizmus) kifejezés, mely káros beidegződéseink sugallata ellenére nem azt jelenti, hogy a túlsúlyos emberek mozogni kezdenek, hanem épp az ellenkezőjét. A Daily Beast cikkéből derül ki, hogy ezen „aktivizmus” legújabb fajtáját túlsúlyos nők űzik, akiknek elegük van a soványakból és a soványságból egyaránt. Céljuk, hogy a társadalom jobban elfogadja az extrém elhízást, hiszen az ettől szenvedők ebben a formában létezőket gyakorta elnyomja a többségi sovány társadalom, akik között igen szép számban vannak ún. kövérfóbok. És tudják mi erősíti legjobban a kövérfóbiát? Hát a fogyás! Tehát fogyni rossz – derül ki a Metro cikkéből. Ha pedig nem tud betelni az újbeszél gyönyörűségekkel, jó hírünk van: a BBC híréből a héten még egy új kifejezést tanulhatunk. Kattintson, ha Ön is szeretné megtudni, hogy mit jelent a „rainbow washing”, azaz szivárványmosdatás.

Sok a gond tehát, ahol viszont minden rendben van, az a közösségi média világa. Kedvenc transz párunk is itt jelentette be például, hogy gyermeket vár. A vonatkozó képen első ránézésre egy férfi és egy nő látható, utóbbi pedig előbbi hasára teszi a kezét. És igen: az elsőre férfinak kinéző személy terhes, a nő pedig az apja! De félre ezekkel az ósdi kategóriákkal: a szóban forgó pár, Precious és Myles Brady Davis ugyanis mindketten LMBTQ?%Ü+  aktivisták, és mint ilyenek, rosszul viselik a bináris kategóriákat. Ennek megfelelően Myles „kétlelkű transzmaszkulinként” azonosítja magát, míg Precious „színesbőrű queer kétrasszú transznemű nőként” mutatkozik be. Ha többet olvasna a transznemű celebpárról, kattintson a Pink News oldalára!

 Sajnos azonban nem minden országban lehet ilyen szabadon megélni a szerelmet: nem elég, hogy a magyar Alaptörvény csak férfiról és nőről beszél, de ráadásul a magyar kormány nem átallja minden eddiginél több forrással segíteni a „hagyományos” családban élőket. Bezzeg a ködös szivárványos Albionban már evidenciaként kezelik, hogy a házasság ódivatú formája rossz. Bizonyítékul ajánljuk az Independent tényfeltáró cikkét, ha pedig egy kontinenssel messzebbről szeretné elolvasni ugyanezen igazságokat, kattintson az Atlantic írására.

Rendhagyó szemlénkben elolvashatják még a Gay Star News riportját azzal a muszlim LMBFÄ@TQ+ aktivistával, aki rájött, hogyan lehet kibékíteni a muzulmánokat és a homoszexuálisokat: a muszlim gyerekek elől el kell dugni a Koránt! A Newsweek cikkéből pedig kiderül, hogy az amúgy is csak fehér krémeket gyártó Nivea homofób botrányba keveredett egy reklámfilmje miatt.”

A teljes szemle itt olvasható.

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/151493

Ajánljuk még a témában