Kommunizmus és cionizmus

2019. július 8. 15:24

Pelle János
Neokohn
A két gondolat fejlődése a hasonló kezdet után jócskán különbözött egymástól.

„Furcsán alakult ennek a két, nagy hatású, és a huszadik században állami formát öltő eszmének a sorsa. Mind a két teóriát, évszázados előzmények után a 19. század közepén fogalmazták meg, ráadásul két olyan filozófus, akik jól ismerték egymást, és a családi hátterük is hasonló volt.

Az egyik, mint ismeretes, Karl Marx, a német nyelven író ismert szocialista gondolkodó volt, a másik Moses Hess, francia filozófus. Előbbi 1848-ban adta közre Kommunista kiáltvány című röpiratát, melyben bírálta az utóbbinak az „igazi szocializmusról” vallott nézeteit.

Hess erre eltávolodott a barátjától (akit előzőleg összeismertetett Engels-szel, a mecénásával), és 1862-ben megjelentette Róma és Jeruzsálem című, magyarul is kiadott munkáját. Ebben felvázolta azt a programot, hogy az európai zsidók az akkor még török uralom alatt álló Palesztinában teremtsenek maguknak országot és váljanak ugyanolyan nemzetté, mint az egységesülés útjára lépett olaszok.

De a két gondolat fejlődése a hasonló kezdet után jócskán különbözött egymástól. A kommunizmus egy Marx által kiötlött, de soha nem létezett forradalmi osztály, a proletariátus világtörténelmi küldetését fogalmazta meg.

Ezt a megszerveződő szociáldemokrácia vezetői évtizedeken át magukénak vallották, s csak valamikor a huszadik század elején ismerték fel, hogy Marx tévedett, és a szervezett munkásság számára a legkevésbé sem kívánatos a végcélként kitűzött „proletárforradalom”.

Ugyanakkor Oroszországban megszületett a tömegeket magával ragadó bolsevizmus, mely immár a nemzetközi szociáldemokráciával szemben is meg akarta valósítani a kommunizmus eszméjét. Ami azután a Szovjetunióban vagy hetvenöt éven keresztül, 1917 és 1992 között pártállam formájában létezett, majd szinte nyomtalanul eltűnt a történelem színpadáról.

A cionizmus, vagyis a judaizmus vallási forrásaiból is táplálkozó, de alapjában világi jellegű zsidó patriotizmus sokkal nehezebben erősödött meg, mint a marxizmus. Ebben felbecsülhetetlen érdemei vannak egykori honfitársunknak, Herzl Tivadarnak, aki két könyvében is konkrét, programot adott,

majd az internacionálékhoz hasonló világkongresszusok formájában megszervezte a cionista mozgalmat, és tárgyalásokat folytatott a kor nagyhatalmainak vezetőivel a zsidó állam megteremtéséről.

Ezek során felismerte, hogy a cionizmus eszméje főként a cári Oroszország hatóságai üldözött és diszkriminált kelet-európai zsidók körében kelt visszhangot, és közülük kerül majd ki a legtöbb palesztinai telepes is. Ezért Herzlt joggal tekinthetjük a modern zsidó állam megalapítójának.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 15 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Mindkét eszme egyenes rokonságban áll az I. vh-t lezáró Párizs környéki békékkel.

Főleg a cionizmus.
Így nekünk magyaroknak csak megaláztatást, kirablást - többszörösen, lásd még: Fekete János, spontán és Suchmann-i privatizáció - hozott.
Sajnos.
Európának pedig a lezülléshez vezető első lépcsőt.
És azóta algoritmusszerűen az újabbakat és újabbakat.
Sajnálom, János, ezek tények.

Winston Churchill vezércikket írt Cionizmus kontra bolsevizmus címmel, amely az Illustrated Sunday Herald-ban jelent meg (1920. február 8). Ebben az írásban, amely nyomatékosította, hogy a cionizmus és a bolsevizmus „harcban áll a zsidó nép lelkéért”, felszólította a zsidókat, hogy tagadják meg a „bolsevik konspirációt” és tegyék világossá, hogy „a bolsevik mozgalom nem zsidó mozgalom”.
Ugyanakkor kifejtette:
„(A bolsevizmus) a zsidók között semmi esetre sem új. Már Spartacus-Weishaupt-tól kezdve, Karl Marx-on át egészen Trockíjig (Oroszország), Kun Béláig (Magyarország), Rosa Luxemburgig (Németország), Emma Goldmanig (USA), ez a világraszóló összeesküvés a civilizáció megdöntésére és a társadalom átépítésére, a korlátozott fejlődés, a rosszindulatú irigység és a lehetetlen egyenlőség alapján, folyamatosan nő.”

Az áltakalad említett jó cél se a kommunistáké:
Ausztráliában már 1907-ben meghatározta Higgins főbíró, hogy a minimál bér mértéke az, amit egy szakképzetlen munkásnak fizetni kell heti 48 órás munkáért, hogy eltarthassa vele háztartásbeli feleségét és három gyermekét.

Tehát a kapitalizmus egyik fellegvárában, ott, ahol más társadalmi berendezkedést nem is ismertek (a bennszülöttek világán kívül) a minimálbért a munkás szükségletei alapján határozták meg, nem a munkaadó fizetési képessége alapján. Ezzel azt is meghatározták, hogy aki mást alkalmazni akar, annak tudnia is kell vállalkozását versenyben menedzselni.

Más kérdés, hogy ebből a kommunisták iskoláinkban mit tanítottak a rab hallgatóságuknak.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés