A bennünk élő kádárjános – Kádár után II.

2019. július 5. 11:22
Kádár velünk él a 21. században is – minden ferdén rakott téglasorban és béna nosztalgiázásban, minden önhazugságban és félrenézésben.

A Mandiner szerzőinek cikksorozata Kádár János halálának 30. évfordulóján

***

Kádár János életem egyik legkorábbi alakítója. 1995-ben születtem, s előtte, a várandóság boldog felhőin lebegve édesanyám döntést hozott: ha fia születik, Mátyásnak fogják hívni. Kész is volt a családi botrány, mert ugyan, mégis, ki az a gyengeelméjű, hormonjaitól zavaros, ködfejű ember, aki Rákosi Mátyásra emlékezne minden alkalommal, amikor kimondja gyermeke nevét. Legyen egyenesen János, hogy a jó Kádár papára gondoljunk, nem?!

Édesanyám érvelése szerint a drága nagymama gondolhatott volna Mátyás királyra vagy éppen János vitézre is, ha már hőn szeretett unokájáról van szó, de ide, a Jóisten kegyelméből, nem jutottunk. Lány lettem.

Mindenesetre Kádár János hatott az életemre, mert hatott a nehezen felejtő, ám annál temperamentumosabb családomra, ahogyan egész nehezen felejtő, de az érzelmeket csodálatosan elfojtó nemzetünkre is.

Kádár János tagadhatatlanul része a 21. századi életünknek is, akkor is, ha már a másik oldalról figyel bennünket. Ha szeretjük, ha nem, benne van

minden elszámolt tervrajzban, ferdén rakott jóleszazúgyisbazmeg téglasorban,

minden utoljára negyven éve átfestett rozsdás, fehér kerítésben,

minden irgalmatlan ronda sárgás-rozsdás erkélyablakban, repedezett kádárkockában, papírfalú, penészedő iskolában,

minden vizes zsömlében, menzás gulyáslevesben, amihez piskótakockát adnak,

minden olajszagú, levegőtlen balatoni kifőzdében,

minden szemétdombról kihirdetett Nagy Igazságban, örökké jobban-tudásban, látszólag megértő hallgatásban,

minden problémában, amit elhazudunk magunk és egymás elől, mikor érezzük, hogy valami nem stimmel,

minden egymáson való átgázolásban, látszólag kedves, de igazából tahó mondatunkban,

minden első pillanatos lemondásban, oktalan tehetetlenség- és kiszolgáltatottságérzésben, megalkuvó félrenézésben,

minden szar dolgon való nosztalgiázásban.

Kádár mindenünkben benne van, mert Kádár és az ő izmusa bennünk van.

Őseinktől kaptuk, beleszólás nélkül, épp mint a nevünket.

Meg kellene tanulnunk végre a személyiségünk – nemzettudatunk? – részévé tenni, lélektanilag rendbe jönni vele.

Nehéz küzdelem lesz. De lassan nekiveselkedhetnénk, ha már magunkkal kell leéljük az egész életet.

Összesen 136 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"Nehéz küzdelem lesz. De lassan nekiveselkedhetnénk, ha már magunkkal kell leéljük az egész életet."

Sok sikert, fiatalok!

Gondolod, hogy ez volt Kádár végrendelete?

Szerintem inkább az, hogy "Gyurcsány legyen a szomszédom."
:-))

Meg. De nem minden ország, pláne társadalmi berendezkedés, futtatja az országrontókat csapaterőben.

Máshogy nem nagyon fog menni. Kérdés, h. a szigorú jogrendet ki fogja működtetni, lesz-e erő, akarat, határozottság az elfogadtatásra. Engedi-e majd a külvilág?

Jelenleg hazánk egy még mindig súlyosan eladósított ország, számottevő hazai ipar nélkül. Amit gyorsan elherdáltak, azt lassabban lehet csak visszaszerezni, visszaépíteni.

A mi függetleségünk maradékát szabadon választott kormányok herdálták el, a szabad választásokat a médiájuk nyerette meg velük. Ami van, az nagyrészt az ő felelősségük.

Meglátjuk.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés