Elhunyt Hollywood egyik legkedvesebb színésze, Magyarországon is nagyon szerették

Julian McMahon hosszú betegség után, 56 éves korában halt meg.

Gumimatraccal indult a víznek.
Meghalt egy férfi a Balatonban Balatonfenyvesnél vasárnap – tájékoztatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t. Orbán Zoltán elmondta: az 55 éves magyar férfi vasárnap délelőtt Balatonfenyves térségében gumimatraccal ment be a tóba, majd eltűnt.
Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szóvivője közölte: három mentőhajóval és két szonárral kezdték meg a férfi keresését a mélyvízben, a sekély területen pedig a strandi vízimentő irányításával a fürdővendégek élőláncot alkotva keresték az eltűntet. A kutatásban részt vettek a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai is.
A férfi holttestét délután a víz alatt találták meg – tette hozzá a szóvivő.
(MTI)