Így szabályozta a magyar kormányzat a kivándorlást a századfordulón

2019. július 1. 16:10

Írta: Pap Lázár
Mindenkinek joga van ott keresni a boldogulását, ahol számára a legelőnyösebb, viszont ezt csakis az állam által szabott keretek között teheti meg – ezt még Csernoch János későbbi hercegprímás szögezte le egy 1902-es parlamenti vita során. A magyar kormány magyar tőkés köröknek juttatta volna a kivándorlás hasznának egy jelentős részét – de aztán közbeszólt az 1. világháború.

1867 után egyre erősödött a kivándorlás az Osztrák–Magyar Monarchiából az Amerikai Egyesült Államokba. Az elvándorlás főként nem az osztrák területeken élő német nyelvű lakosságot érintette, hanem a Monarchián belül élő szlávokat – azon belül is főként a szlovákokat –, továbbá a magyarokat.

Ezek a népcsoportok nem játszottak jelentős szerepet sem az iparosodás előtti, sem a korai iparosodás időszakában történő belső migrációban. A demográfiai változás és a mezőgazdasági bérek csökkenése ugyanakkor sokakat arra kényszerített, hogy otthagyják a mezőgazdasági munkát,és új megélhetés után nézzenek. Ekkorra a Monarchia iparosodó és fejlődő központjai a belső migráció révén már felszippantották az osztrák és cseh munkaerőt. Mivel a magyar és szláv – mínusz csehek – kivándorlókat nem fűzték gazdasági kapcsolatok az osztrák területekhez, továbbá kulturálisan és nyelvileg sem kapcsolódtak a régióhoz, a tengerentúli kivándorlás mellett döntöttek.

A Magyarországról történő kivándorlást az 1870-es évektől kezdve tartjuk számon, hiszen statisztikai adataink ettől az időszaktól kezdve vannak. Az ez elleni fellépést eleinte az északkeleti megyék (Sáros és Zemplén) szorgalmazták, követelve az utazás és a külföldi munkavállalás korlátozását.

Erre válaszul született 1881-ben a toborzóügynökök ellen irányuló törvényjavaslat.

Amíg a kivándorlás nem öltött nagy méreteket, a kormányzat csupán az ügynököket okolta és adminisztratív problémát látott a kivándorlás mögött

(Forrás: history.blogberth.com)

Az ügynökök működését engedélyhez kötötték, ezzel próbáltak eleget tenni a megyék követeléseinek. A következő években folyamatosan érkeztek felirati javaslatok az ügyben, a vármegyék nem elégedtek meg az 1881-es törvénnyel. Az elégedetlenség hatására 1883-ban rendelet született az 1881-es törvény betartásáról és a vasúti ellenőrzések szigorításáról.

Az első átfogó törvényt a kivándorlás szabályozására Magyarországon 1903-ban hozták. Ekkor vált általánossá a felismerés, hogy sürgős intézkedésekre van szükség és ellenőrzés alá kell vonni a kivándorlást, ha azt korlátozni nem is lehet. Csernoch János, későbbi hercegprímás, fogalmazta meg egy 1902-es parlamenti vita során, hogy

mindenkinek joga van ott keresni a boldogulását, ahol számára a legelőnyösebb,

viszont ezt csakis az állam által szabott keretek között teheti meg.

(Forrás: hiveminer.com)

Az állam abban volt érdekelt, hogy a kivándorlók szállításából származó profitot vagy annak egy részét a magyar tőkés köröknek juttassa. A cél az volt, hogy létrejöjjön egy önálló útvonal Fiume és New York között. Ezt megelőzően az emigránsokat csupán a német hajós társaságok szállították a tengeren túlra. Ezen cél érdekében született meg az 1903-as kivándorlási törvény, amely

Fiume felé terelte az emigrálni vágyókat,

és szigorúbban szabályozta az ügynökök működését, mint az 1881-es törvény. Emellett pedig 1904-ben szerződést kötöttek a Cunard Line hajóscéggel, aminek köszönhetően megnyílt a magyar–amerikai útvonal.

A Cunard Line mellett a kivándorlás lebonyolításában egyéb hajóscégek is részt vettek. Ilyen volt a német Nordatlantischer Dampferlinien Verband, az ún. Continental Pool, amely az öt legnagyobb európai vállalatot fogta át, illetve az amerikai érdekeltségű Intenational Mercantile Marine Company. A versengést az is befolyásolta, hogy a magyar kormány már 1901 környékén elkezdett puhatolózni annak érdekében, hogy magyar pénzügyi társaságok külföldi tőke bevonásával létrehozzák a Fiume–New York közvetlen vonalat.

Először az Adria Magyar Királyi Tengerhajózási Rt. kapott megbízatást a kivándorlók szállítására, de két komolyabb problémába is ütköztek a vezetés elképzelései.

(Forrás: hiveminer.com)

Fiume nem volt felkészülve az embertömegek fogadására,

a szállodákat az ide érkezők vagy nem tudták megengedni maguknak, vagy egyszerűen nem találtak elég helyet, illetve az élelmiszerkészletek sem voltak elegendőek. A másik komoly probléma az Adria Rt-t érintette, ugyanis annak 1912 után már voltak személyszállításra alkalmas hajói, de ezek első osztályú, luxus körülményeket biztosítottak, nem pedig harmadosztályú tömegekre voltak felkészülve.

Amikor rájöttek, hogy ennek az elképzelésnek nincs reális esélye, akkor a Continental Poolhoz tartozó német hajóstársaságokkal kezdtek el egyeztetni. A kormányzat feltétele az volt, hogy Fiuméből kell lebonyolítani a szállítást, ellenőrzött keretek között. Végül nem született megegyezés, a magyar fél elfogadhatatlannak tartotta a német cégek elvárásait, amelyek a nagy kockázatvállalás miatt 3,5 millió korona szubvenciót, évente 35 ezer kivándorló, illetve 7 és fél ezer visszavándorló biztosítását akarták elérni.

A Cunard Steam Ship Co. Ltd. tudomást szerzett a német cégekkel folytatott egyeztetések sikertelenségéről, és az Adria Magyar Királyi Tengerhajózási Rt-n keresztül felvette a kapcsolatot a Belügyminisztériummal. A tárgyalásokat siker koronázta, így már 1903 novemberétől – az 1904-es hivatalos szerződés megkötése előtt – egy ideiglenes engedéllyel megnyílt Fiuméből a magyar-amerikai útvonal.

A szerződés értelmében

a hajóscég kéthetente köteles volt járatot indítani a Fiume–New York útvonalon.

Azt is meghatározták, hogy milyen méretű gőzösökkel kell ezt megtennie. A szállítási díjak 12 éven felülieknek 180 korona, 12 éven aluliaknak pedig 90 korona volt, 1 éven aluli gyermekek pedig szülői kísérettel ingyen utaztak. Emellett a társaság köteles volt a kivándorolni készülőket két napig Fiumében díjmentesen elszállásolni és élelmezni.

(Forrás: Pinterest.com)

A visszavándorlás kapcsán is voltak az angol cégnek kötelezettségei. Évente 500 vagyontalan ember számára kellett hazautat biztosítaniuk, 12 év felettieknek 50, 12 éven aluliaknak 25 koronáért. A többi visszatérő számára is kedvezményes árakat kellett szabniuk, minden jegy után 15 koronát fizettek a közvetítő magyar egyesületeknek és a kivándorlási alapnak. Ezen felül minden egyes kivándorló után kifizette a társaság New Yorkban a 2 dolláros fejadót, illetve minden 12 év feletti kivándorolt után 10, 12 év alatti után pedig 5 koronát fizettek a kivándorlási alapba.

A hajókon a fiumei Magyar Királyi Tengerészeti Akadémiát végzett

magyarul tudó tiszteket, magyarul beszélő legénységet és kiszolgáló személyzetet kellett alkalmazniuk.

Ezen felül magyar őstermelési és iparvállalatok mintaküldeményeit 10 tonnáig ingyen szállították. Végül pedig a Fiuméből induló utasok élelmiszer és egyéb anyagkészleteket magyarországi termékekből kellett biztosítaniuk, annak ellenére, hogy ezek Fiumében akár 10 százalékkal is drágábbak lehettek.

(Forrás: www.darabanth.com)

A tömegek elszállásolása sem volt minden esetben zökkenőmentes. Eleinte magánházakat rendeztek be ideiglenesen, amelyeket vállalkozók kezeltek a rendőrség felügyelete mellett. Tisztában voltak azzal, hogy szükség lesz hosszú távon egy közbiztonsági és közegészségügyi feltételeknek is megfelelő szállásra, amihez az 1904-es információk szerint már megvásárolták a telket.

Balázs Károly: Fiume és a magyar tengerpart című műve már említi a kivándorlóházat, amelyet a kormány építtetett az emigrálni készülők számára a városban, a kikötőhöz és a vasúthoz közel. Az épületen belül üzemelt a Vendéglő a kivándorló magyarokhoz, a Rákóczi Ferenchez címzett kocsma és

a Mátyás Királyhoz címzett vegyeskereskedés is.

Összességében a komplexum széleskörű ellátásban részesítette a kivándorolni készülőket. Erre szükség is volt, hiszen azok a személyek, akiket a társaság már „átvett”, nem hagyhatták el ezeket a szállásokat. A szállítással kapcsolatos feladatok legjelentősebb részét az Adria Magyar Tengerhajózási Részvénytársaság fiumei Átkelési Osztálya (Passage Abtheilung) végezte. A kivándorlószálloda vagy kivándorlóház felépítését először Tisza István vetette fel.

A kivándorlók a fiumei kivándorlási ház udvarán (Forrás: keptar.oszk.hu)

A mintát a Hamburgban és Brémában német vállalkozók által létrehozott hasonló intézmények adták. Egy állami és vállalati képviselőkből álló bizottság mérte fel a helyzetet, és a fiumei ipari úton (Mlaka) a Kőolajfinomítóval és a Rizshántolóval szemben, a Világítótorony mellett vásároltak telket az építkezésre, addig pedig az ideiglenes szállások üzemeltek. 1904-ben először a Baross kikötőt jelölték ki szállásnak, ahová a hajóscég gőzösei is ki tudtak kötni, így egyszerűen tudták biztosítani a felügyeletet a kivándorlók hajóra szállásakor.

Miután a kikötő által biztosított helyek kevésnek bizonyultak, a Rudolf-mólón levő raktárházak közötti teret ponyvákkal fedték le és itt is alakítottak ki egy új ideiglenes szállást. A későbbiekben felépített kivándorlóház multifunkcionális volt. Ide költözött a határrendőrség és a kivándorlási felügyelet központja is, továbbá a kivándorlókat szállító hajózási társaság jegyirodája és később Dr. Tauffer Emil New York-i útját követően az orvosi vizsgálatok helyszíne is ez lett. A kivándorlóház megépítése 1,5 millió koronába került, és 2544 ágy férőhelyet biztosított. A fenntartását Matkovich János vállalkozó látta el 48 alkalmazottal.

Annak ellenére, hogy az állam szociális érzékenységéről tanúskodott a kivándorlóház létrejötte,

a fenntartást végző vállalkozó profitszerzési lehetőséget látott benne,

ami miatt többször is panasszal éltek vele szemben. Az 1910-es ártáblázatok szerint a kivándorolni készülők még az alapélelmiszerekhez is rendkívül magas áron jutottak hozzá. Egy kilogramm kenyér például 40 fillérbe került, ami manapság körülbelül 1 400 forintot jelentene, míg egy korsó kőbányai polgári sör 34 fillér (1 190 Ft), egy liter szilvapálinka pedig 2 K 20 fillér (7 700 Ft) volt.

A Cunard Lines és az Adria Magyar Tengerhajózási Rt. közötti megállapodás összességében mindkét félnek kifizetődő volt. Amíg a Cunard szállította a kivándorlókat és az árukat Fiume és New York között, addig az Adria bővítette kapacitását, és a legújabb gőzöseivel 1914 nyarától vállalta volna a kivándorlók Amerikába szállítását –de közbeszólt az első világháború. Amennyiben ezek a tervek megvalósultak volna, a kormányzat elérte volna eredeti célját: magyar tőkés köröknek juttatta volna a kivándorlás hasznának egy jelentős részét.

***

Felhasznált irodalom:

Pelles Márton (2019): Dr. Tauffer Emil (1905) és Roediger Ernő (1907) jelentései a Fiume-New York közötti kivándorlásról. Aetas. Kézirat.

Pelles Márton – Zsigmond Gábor (2018): A fiumei magyar kereskedelmi tengerészet története (1868–1918) – The Hungarian Maritime Trade History of Fiume (1868–1918). Pécs, Pro Pannonia.

Puskás Julianna: Kivándorló magyarok az Egyesült Államokban 1880–1940. Bp. 1982.

Tezla Albert – Tezla Kathy Elaine: „Egy szívvel két hazában”. Az amerikás magyarok 1895– 1920. Bp. 2005.

Komlosy, Andrea: State, Regions, and Borders: Single Market Formation and Labor Migration in the Habsburg Monarchy, 1750–1918. Review. 37. évf. (2004.) 2. sz. 135–177.

Pálvölgyi Balázs: A kivándorlás ellenőrzésének lehetőségeit keresve. Állampolgársági jog és a katonaköteles személyek kivándorlásának problémája Magyarországon (1870–1914). Jogtörténeti Szemle 18. évf. (2016) 2. sz. 24–32. 

Pálvölgyi Balázs: A magyar kivándorlás politikai kezdetei (1881–1903) – Kivándorlási törvények és az amerikai kivándorlás. Jogtörténeti Szemle 12. évf. (2010) 4. sz. 27–34. 

 

Összesen 61 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés