„A közösségi hálón fogalmazta meg találóan egy erdélyi magyar egyetemi tanár, hogy az úzvölgyi temetőkisajátítás után bármi megtörténhet. Akár az is, hogy a csíksomlyói Nyeregben a Hármasoltárt sajátítja ki a román hatalom, és a közelében ortodox kolostort épít. Miért ne tehetné meg? Ha egy országban jogi szempontból már semmit nem jelent egy magyar önkormányzat tulajdonában levő temető, akkor értelemszerűen Székelyföld bármely más területét is ki tudják sajátítani, amihez a többségi államapparátus olyan birtoklevelet hamisít, amilyent akar. Jogállami körülmények között ez nyilván kivitelezhetetlen volna, de tudjuk, Románia nem jogállam.
Van, aki úgy vélekedik, hogy a kormánypártokkal történő RMDSZ-es szakítás első látszatra több hátránnyal, mint előnnyel jár, mert az állam még inkább »betart« az erdélyi magyarságnak. De ez csak a látszat, hiszen eddig is ez történt, annyi különbséggel, hogy a »húzd meg, ereszd meg« politika némi kedvezményeket is biztosított a magyar közösség számára. De csak annyit, hogy magyar szempontból is látszólagos értelme legyen a kirakatpolitikának. Mára azonban mindenről lehullt a lepel.