Pulai András szerint nincsenek is bevándorláspárti erők az EU-ban

2019. május 24. 15:42
Ő inkább a „szabályozott migráció pártján álló” erőket lát.

A Hír TV Plusz-mínusz című műsorában Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője és Pulai András, a Publicus Intézet elemzője voltak a vendégek tegnap. Többek között téma volt Orbán Viktor szerepe Európában, a közelgő EP-választás, a Strache-ügy és a bevándorlás is.

Pulai András szerint Orbán Viktor szerepe túl van értékelve, nem ő az origó minden egyes országban, de „kétségtelen, hogy  egy átlagos máltai pártvezetőhöz képest fajsúlyosabb szereplő” – mondta. Emellett hangsúlyozta, hogy nem mindenhol a menekültkérdés a legfontosabb ügy. Állítása szerint a Strache-ügy óta a Fidesz „zsarolópotenciálja” megszűnt az EPP-vel szemben, illetve a kampánya is leállt. Hozzáfűzte, hogy a fizetett kampány nyilván folyik, de a meghatározó politikusaik mintha leléptek volna a színpadról, hogy elkerüljék a Strache-botrányt érintő kérdéseket.

Deák Dániel elmondása szerint ez nem igaz, hiszen a kampány hajrájában teljesen normális, hogy a politikusok már mozgósítanak, és nem az egyéb nyilatkozatokra helyezik a hangyúlyt. Az elmúlt hetekben, hónapokban a Fidesz politikusai jelen voltak a lakossági fórumokon, de ezek lezárultak. Szerinte a magyar belpolitikára nézve az osztrák kormányválságnak nincs jelentősége.

Emellett kiderült, hogy Pulai szerint nincsenek bevándorláspárti erők az EU-ban. Ezzel szemben Deák elmondta, hogy szerinte több ezer migráns befogadása évente, még ha szabályozottabb körülmények között is, de bevándorláspártiságot jelent.

Összesen 91 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Gárdonyi Géza Egri Csillagok című regénye nemzedékek gondolkodását mérgező hazugságaival jó példa arra, hogy milyen borzasztó torzulást képes okozni az együgyű emberek elméjében a nacionalista agymosás.

A regény képes hősnek beállítani az egri vár elvakult védőit, akik nem ismerték fel az idők szavát, és a törökökkel szembe fordulva, útját állták a magyar haladásnak, mert magakadályozták Magyarország integrálódását a kor legprogresszívebb birodalmába.

A sors igazságérzetét dicséri, hogy az egri történetben a haladás fő kerékkötőinek szerepét játszó Dobó István, a védők kapitánya és Mekcsey István várnagy végül egyaránt elnyerte jól megérdemelt büntetését.

Dobó egyébként köztörvényes bűnöző volt, és pusztán csak önös érdekből szállt szembe a törökkel; ugyanis az ostrom idejére mentelmi jogot ilette meg a korábbi garázdaságaiért ellene hozott jogerős itélettel szemben. (1551-ben I. Ferdinánd magyar király bírósága fő- és jószágvesztésre ítélte.) Ám a börtönt végül mégsem úszta meg. 1569-ben Dobót elfogták és felségárulás gyanújával börtönbe zárták. Élete utolsó éveit fogságban töltötte, a pozsonyi várban.

A harácsoló természetű és korrupt Mekcsey 1553. március 11-éig várnagyi tisztében maradt. Március 13-án elindult feleségéhez Ungvárra. A közszájon csak ungvári Voldemortként emlegetett politikussal útközben Sajóvárkonyban végzett a népharag. – Sorsa ma is intő jelként szolgálhat az elbizakodott csuti törpe számára.

Gárdonyi Géza Egri Csillagok című regénye nemzedékek gondolkodását mérgező hazugságaival jó példa arra, hogy milyen borzasztó torzulást képes okozni az együgyű emberek elméjében a nacionalista agymosás.

A regény képes hősnek beállítani az egri vár elvakult védőit, akik nem ismerték fel az idők szavát, és a törökökkel szembe fordulva, útját állták a magyar haladásnak, mert magakadályozták Magyarország integrálódását a kor legprogresszívebb birodalmába.

A sors igazságérzetét dicséri, hogy az egri történetben a haladás fő kerékkötőinek szerepét játszó Dobó István, a védők kapitánya és Mekcsey István várnagy végül egyaránt elnyerte jól megérdemelt büntetését.

Dobó egyébként köztörvényes bűnöző volt, és pusztán csak önös érdekből szállt szembe a törökkel; ugyanis az ostrom idejére mentelmi jogot illette meg a korábbi garázdaságaiért ellene hozott jogerős itélettel szemben. (1551-ben I. Ferdinánd magyar király bírósága fő- és jószágvesztésre ítélte.) Ám a börtönt végül mégsem úszta meg. 1569-ben Dobót elfogták és felségárulás gyanújával börtönbe zárták. Élete utolsó éveit fogságban töltötte a pozsonyi várban.

A harácsoló természetű és korrupt Mekcsey 1553. március 11-éig várnagyi tisztében maradt. Március 13-án elindult feleségéhez Ungvárra. A közszájon csak ungvári Voldemortként emlegetett politikussal útközben Sajóvárkonyban végzett a népharag. – Sorsa ma is intő jelként szolgálhat az elbizakodott csuti törpe számára.

ez semmilyen tájékozott embert nem lep meg..

Ti egy vérből valók vagytok ezzel a Pulaival.
Ez a Pulai pontosan ugyanaz az aljas kis mocsok, mint a te beszólásaid.

Tudjuk, holnap az elb.szott Weber-Timmermans-Zöld szövetség nyeri a választást.
De mi lesz holnapután?
Megvan már, hová fogsz bújdokolni?

"aki ember és ember között különbséget tesz, "
Azt gondolod, a Földön 8,5 milliárd egyforma köcsög Jeszenszkypoulos él?, kotsog?

Akkor egyszer, bár én nem vagyok náci, de allergiám van az internáci-ávósokra, remélem, összefutok veled, ávóska.

Csendesebben, bunkó!
Leharapom a fejed, összerágom és szembeköplek vele!
Ezt akarod?

Álprobléma..

Csak Bécstől Nyugatra már nem lehet ráismerni az európai városokra....

„kétségtelen, hogy egy átlagos máltai pártvezetőhöz képest fajsúlyosabb szereplő”

A máltai miniszterelnök most lépett fel kriptovaluta dzsemborin.

"Jobb helyeken már lángolna a Parlament!"

Belgrád, Szófia..

"Teljesen mindegy, hogy szabályozottan vagy szabályozatlanul árasztják el iszlamistákkal Európát. A végeredmény ugyan az lesz..."

A "No limits" meg "minden szír jöhet" az szabályozottnak számít? Vagy Dublin, Lisszabon, Schengen felrúgása?
Külső határ open, belső határon megy kilométeres szopatás megy?

Bocsi! Legkésőbb az ungvári Voldemortnál észre kellett volna venned, hogy ez paródia.

Mert annak lett szánva:-))))

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés