Abszurdból sikertörténet

2019. május 15. 9:08

Ulicza Tamás
Magyar Hírlap
Legtalálóbb egy új fejezet csúcspontjáról beszélni.

„Legtalálóbb talán egy új fejezetről beszélni, de annak sem kezdete, inkább csúcspontja ez a találkozó. A fejezet nyitósora pedig valahogy úgy szólt: megválasztották Donald Trumpot amerikai elnöknek.

Az Obama-érában méltatlanul elhanyagolták Közép-Európát, és Magyarország különösen nem volt az akkori washingtoni csapat szíve csücske, már csak abból az okból kifolyólag sem, hogy jobboldali kormány vezette (és vezeti). Teljesen mindegy, mi éppen a tiltakozó jegyzék szövege, a Demokrata Párt szemében ennél nagyobb bűn kevés van.

Aztán a politikai szelek megváltoztak, és a Republikánus Párt kerekedett felül. Azt, hogy Trump elnöksége hosszú távon végül pozitív vagy negatív hatású lesz, majd visszatekintve eldöntik az amerikai szavazók, de az bizonyos, hogy a magyar diplomácia szempontjából előnyös volt, és rögtön olvadni kezdett a jég a befagyott magyar–amerikai kapcsolatokon.

Persze nem mindenki örül ennek a találkozónak. Magyar ellenzéki oldalon többen remélték, hogy a „szőnyeg szélére állítják” a magyar miniszterelnököt, és akadt olyan is, aki megragadta az alkalmat arra, hogy  kifejezze vágyát arra, hogy lezuhanjon Orbán Viktor repülőgépe. Előbbihez bárkinek joga van, csak nem volt túl reális elképzelés, utóbbi meg egyszerűen csak undorító, politikai oldaltól és világnézettől függetlenül.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 4 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés