Újra itt a vadnyugat: így befolyásolhatja a magyar választásokat Donald Trump döntése

A világ egy új korszakba lépett. Donald Trump új politikája Európát is érinti, ami az áprilisi választásokra is kihat.

A takarékszövetkezetekre kiemelt partnerként számítanak a falusi csok folyósításában – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Július 1-jétől indul a falusi csok, a kormány legutóbbi ülésén döntött a támogatás részletszabályairól – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Gulyás Gergely tájékoztatása szerint összesen 2486 települést érint a program, amely a tanyákra teljes egészében kiterjed.A falusi csoktól azt várják – mondta a miniszter –, hogy segítse a vidék népességmegtartó erejét, hogy ne néptelenedjenek el a falvak.

A takarékszövetkezetekre kiemelt partnerként számítanak a falusi csok folyósításában – tette hozzá.
(MTI)