Finálé

2019. március 18. 07:30

Apáti Bence
Magyar Nemzet

Az összellenzék mikrodemonstrációjának fináléjában először a világot jelentő deszkára léptek a délutáni matiné szereplői, majd tornasorba álltak.

„Őrülten erős kép. Bangóné klasszikus mondatát most egy kissé kénytelenek voltunk a szalonképesség és a nyomdafesték tűrőképessége érdekében megváltoztatni, de talán mindenki emlékszik még az MTVA-ban elhangzott eredetire. Ez a bangónéi, idézhetetlen jelzővel megbolondított mondat juthatott eszébe annak, aki jobb program híján az ellenzéki pártok március 15-i produkcióját és az előadás gyér érdeklődés melletti fináléját tekintette meg.

Az összellenzék mikrodemonstrációjának fináléjában először a világot jelentő deszkára léptek a délutáni matiné szereplői, majd tornasorba álltak, hogy aztán Vicsek »Függetlenobjektív« Ferenc tolmácsolásában meghallgassanak egy újabb semmiről sem szóló, semmit sem üzenő, semmit sem jelentő nyolc pontot. Kiáltványt. Vagy mit.

Az őrülten (khm…) erős kép így festett: sok egyéb méltán ismeretlen politikus mellett Jakab Péter úr is tiszteletét tette az eseményen. A Jobbik hirtelen haragú szóvivője mellett kettővel pedig nem más, mint a Szemlőhegyi Claire Underwood, a rózsadombi first lady, Dobrev Klára asszony feszített. Tehát még egyszer: Jakab közös színpadra állt Dobrev Klárával, és a küldetéstudattal megvert emberekre jellemző zavart tekintettel, furcsa félmosollyal ácsorgott ott mellette.

Annak a Gyurcsány Ferencnek a felesége mellett, aki a 2006-os rendőrterror vezénylő karmestereként – és persze sok más ocsmányság elkövetőjeként – fog bevonulni a történelemkönyvekbe. Ennek a 2006-os iszonyatnak a romjain épült fel és erősödött meg az addig a parlamenti küszöb körül szomorkodó Jobbik.”

 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/144995

Ajánljuk még a témában