Ők Orbán Viktor új szövetségesei

2019. március 11. 07:38

Ujhelyi István
Facebook

Orbánisztán vagy Európa, ez lesz a választás májusban.

„Kezdetben volt KISZ-titkár, majd radikális Európa-párti liberális, ezt követően középre húzódó keresztény-konzervatív, majd nacio-populista szélsőjobboldali. Igazán szép és gerincroppantó pályaívet futott be Orbán Viktor, aki a néppárti jobboldalról most épp a hőzöngő Európa-ellenesek táborába kopogtat be. A Magyar Nemzet nevet viselő fideszes pártközlöny már meg is írta, hogy miként kell a rendes kormánypártiaknak viszonyulniuk a dologhoz: pfúj Néppárt, éljenek Salviniék. ’Ennyi’, mondhatnánk amolyan Deutsch Tamásosan. Jó azonban, ha látjuk és tudjuk, hogy kik azok, akik Orbán Viktor és fonnyadó narancsának éppen aktuális elvbarátai. Kik azok, akikkel – Schöpflin György fideszes EP-képviselő óvatlan nyilatkozata óta tudjuk – akár az Európai Parlament működésének blokkolására képes csoportot is készek alkotni. Íme, ők Orbán Viktor legújabb szövetségesei: 

• A görög Arany Hajnal nevű párt, amely vállaltan neonáci, rasszista, homofób és erőszakos, a pártvezetőikkel szemben bűnszervezetben való részvétel miatt indult korábban eljárás, egyik önkéntesük pedig összefüggésbe hozható egy görög előadóművész meggyilkolásával; 

• A Finnek Pártja, amely vállaltan Európa-ellenes, egyik EP-képviselőjüket rasszista uszításaiért a finn legfelsőbb bíróság pénzbüntetésre ítélte;

• A holland szélsőjobboldali Szabadságpárt, akik néhány évvel ezelőtt a Kelet-Európából, így Magyarországról érkező munkavállalókkal szemben indítottak lejárató kampányt és hadjáratot Hollandiában.

• Marine Le Pen és pártja, akik kilencmillió eurós hitelt kaptak orosz állami bankoktól, hogy EU-ellenes kampányt folytassanak, és Vlagyimir Putyin szóvivőjének lányát alkalmazzák gyakornokként. Le Penék többmillió eurót sikkasztottak az EP költségvetéséből - a botrányban 17 EP képviselő és 40 asszisztens volt érintett.  

• Az Osztrák Szabadságpárt, akik kezdeményezték az Ausztriában dolgozó magyarok szociális juttatásainak megnyirbálását;

• Nigel Farage és követői, akik Nagy-Britannia történelmének gazdaságilag és politikailag is legbizonytalanabb időszakába sodorták az országot a hazug és álságos Brexit-kampánnyal; 

• A belga szélsőjobboldali Vlaams Belang, akik egy nekik nem tetsző bírósági döntés után saját országuk legnevesebb bíráit fenyegették retorziókkal;

• Az olasz Lega Nord, amely Matteo Salvini pártelnök jobbkezének vezetésével 3 millió eurót kapott EU-ellenes kampányra egy orosz állami olajvállalattól, miközben illegális módon nemzetközi olajüzletnek álcázták a tranzakciót.

Ezek a pártok egytől egyig arra szerződtek, hogy szétverjék az európai közösséget.

Orbánék új elvbarátai az orosz árnyék- és érdekszféra legmegbízhatóbb zsoldosai. Ide vezetett az egykori KISZ-titkárból lett liberálisból lett konzervatívból lett szélsőjobboldali politikus útja. Mindannyiunk tragédiája, hogy magával ránt mindenkit. Ha hagyjuk. 

Orbánisztán vagy Európa, ez lesz a választás májusban.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/144622

Ajánljuk még a témában