Az Orbán-rendszer hamarabb véget ér, mint gondolják

2019. január 11. 12:53

Csaba László
Élet és Irodalom

A várt magyar csoda elmaradt, a lemaradást már mindenki érzi az élet összes területén. Interjú.

„– A könyv ajánlójában elég baljósan jelzi, hogy azt fogja elemezni, miként jutottunk ide. Ön szerint hol tart az ország?

– A fejlett országokat nem értük utol, de előrébb tartunk, mint Ukrajna vagy Azerbajdzsán, Örményország vagy Grúzia, és fejlettebbek vagyunk, mint Montenegró, Macedónia, valamint Szíria. Tehát élnek emberek nálunk sokkal rosszabb körülmények között is. De leginkább Ukrajna példája intő, mert röviddel utánunk vált függetlenné, és másfél évtized jutott volna a felzárkózás megkezdésére. De a politikai osztály alapvető kérdésekben sem jutott egyezségre, elszabotálták az európai intézményrendszer kiépítését, s mára szinte kilátástalan helyzetbe lavírozták magukat. Vagyis, aki kimarad az európai fejlődési folyamatból, az könnyen véglegesen lemarad. Ezt nekünk is tudni kell!

Viszont van példa a felzárkózásra, hisz a felbomló szovjet birodalom perifériájáról indult észtek nemcsak az eurót vezették be idejében, hanem valódi nemzeti konszenzusra törekedve megalapozták a korszerű, informatikai rendszerre épülő társadalmat is. De jóval előbbre jutott nálunk Lengyelország is, pedig az idősebbek még emlékeznek a ’80-as években a Keleti pályaudvaron törülközővel vagy piperecikkel seftelőkre, sőt, magam is láttam a kígyózó sorokat az üres varsói üzletek előtt. Ma viszont már egyértelmű, hogy előttünk vannak. Az egy főre eső jövedelem egy évtizede magasabb. De említhetném a szlovákok lendületes fejlődését is, akik bebizonyították, hogy prágai gyámkodás nélkül is boldogulnak. A gazdasági teljesítményük legtöbb mutatója előrébb tart, beleértve az euró bevezetését is, az egy főre jutó jövedelemben is jobbak. Folytathatnám a sort a románokkal, akik rövidesen szintén megelőzhetik a magyar gazdaság tempóját. Mi fejlődünk ugyan, de előre csak lassan jutunk, mások viszont megragadták az uniós csatlakozás adta lehetőségeket. 

– Mi is ezt akartuk, a rendszerváltás idején elsősorban Ausztriát szerettük volna utolérni. Az uniós támogatások révén a magyar gazdaság a Marshall-segély sokszorosát költhette el, eközben az osztrákok a háború után a töredékéből jól működő gazdaságot s jólétet teremtettek. Miért nem tudtuk megragadni a történelmi lehetőséget?

– Sajnos nálunk nem alakult ki az értékrend, ami kedvezne a távlatos gondolkodásnak. Holott régi igazság, hogy nyersanyag híján csak a tudás, a kreativitás lehetne a tartós felzárkózás alapja. Ezt igazolja Szingapúr, Izrael, Írország példája is, ezek az államok a perifériáról kerültek a világ élvonalába. Követendő példa tehát lenne, de nálunk a döntések java része rövid távú érdekek alapján születik. Látjuk, még az uniós pénzeket is a napi politikai haszon reményében költik el, ezért nem is hasznosulnak igazán. Értékrendünk nem becsüli a tudást és a teljesítményt. Az Akadémia elleni kormányzati fellépés pontosan ezt tükrözi. A jelek szerint a jövő sem lesz jobb. 

– Azért a jegybank elnöke, Matolcsy György még nem adta fel, mostanában azt jósolta, hogy tíz–tizenkét év múlva tényleg utolérjük Ausztriát. Volt valaha erre reális esély?

– A várt magyar csoda elmaradt, a lemaradást már mindenki érzi az élet összes területén. Nemrég konferenciára utaztam Bécsbe, a magyar vasút büszkesége, a gyors, pontos és kényelmes Railjet repített át Budapestről. Meglepetésemre a bécsi déli pályaudvaron tíz vonatból kilenc Railjet volt, vagyis az osztrákok többsége már rég ezzel a járművel közlekedik. Tudom, Ausztria 150 éve is előttünk járt, de 30 éve a mi déli pályaudvarunk még összemérhető volt a bécsivel. Ugyanez a helyzet a magyar iskolákkal, kórházakkal, lassan minden család érzékeli, hogy az ország kórházai életveszélyesek, de a politika kormányzatokon átívelően hagyja szétrohadni az egészségügyet. De baj van az államigazgatással és az igazságszolgáltatással is. Persze, nekünk is vannak sikereink, de a mai gazdaságban nincs benne a fejlett európai országokhoz történő gyors felzárkózás esélye. Nyilván nem véletlenül jár a nemzet bankára, Matolcsy György is Bécsbe bevásárolni.

– Viszont a kiváló Railjettel ön is utazhat Bécsbe, hogy az odaköltöző CEU professzoraként megtartsa előadásait.

– Az egyetem távozása is csak az ország lemaradását konzerválja. De azért reménykedem, hogy az ország vezetése még észhez tér, hisz az állam anyagilag is sokat profitált az egyetemből. Emellett a CEU versenyre serkenti a magyar felsőoktatást. Áttételesen ez is a felzárkózást segíthetné.

– A hatalom szerint erre nincs szükség, a kormánypropaganda ugyanis elemi erővel harsogja a kedvező gazdasági adatokat. Ráadásul szakértők is elismerik, hogy ezek valódiak. Ön mivel elégedetlen?

– Közel sem tartunk ott, ahol tarthatnánk. Ne felejtse el, három évtizeddel a kiegyezés után már működött a földalatti vasút, ami ma is a legbiztosabb közlekedési eszköz Budapesten, de elkészült már az Andrássy út is, s hatalmas lendületet vett a magyar ipar. Hasonló léptékű fejlődés a rendszerváltozás óta nincs. Van viszont korrupció, amivel az a legnagyobb baj, hogy ha az országban teljesítményellenes szabályrendszer állandósul, akkor a társadalomban megerősödik az a korábban is meglévő meggyőződés, hogy csak tisztességtelen módon lehet boldogulni. A világban viszont a gazdagodáshoz szükség van teljesítményre. Nálunk a kimagasló teljesítmény létre sem jön, vagy elszivárog, szétfolyik. Ezért nem tudunk mi felzárkózni.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/141366