Tízmilliárdokkal vágják meg a sportra költött taót

2019. január 4. 7:58
Nem haladhatja meg az 50 milliárd forintot a látványcsapatsportok taotámogatása, a labdarúgás és a kézilabda fizetheti a legnagyobb árat.

Nem haladhatja meg az 50 milliárd forintot a 2019/2020-as támogatási időszakban a látványcsapatsportok taotámogatása – derül ki a december 27-i Magyar Közlönyben a miniszterelnök aláírásával közzétett kormányrendeletből, a változást a 24.hu vette észre. 2017-ben 93,6, 2016-ban pedig csúcsot jelentő 113,2 milliárd forint ment a társasági adóból a sportokra.

A cikk rámutat: a csapatsportok éves vesztesége a számukra legkedvezőbb esetben is legalább évi 25-30 milliárd forint lesz. A keretösszeg a lehetséges maximumot jelzi, ezt viszont a végleges kiadások szinte biztosan nem érik el, olyan ugyanis még nem fordult elő, hogy sikerült volna teljes egészében lehívni az adott évben a szövetségek által jóváhagyott összeget.

Újdonság szintén, hogy az összeget előre elosztják az egyes sportágak között, a szövetségeknek tájékoztatniuk kell az Emberi Erőforrások Minisztériumát arról, mekkora összeget szeretnének saját sportáguknak az elérhető 50 milliárdból. A labdarúgás 2016-ban 41, 2017-ben legalább 37,5, a kézilabda 2016-ban 33, 2017-ben 22 milliárd forintot könyvelhetett el e forrásból, így ez a két sportág biztosan nagy árat fizet.

Eközben szélesítik a tao felhasználási lehetőségeit: a sportszervezetek sportcélú ingatlanok üzemeltetésére is hívhatnak le támogatást, így stadionok fenntartását is finanszírozhatják belőle. A jogszabályban számos egyéb módosítás is helyet kap, és ezek szinte kivétel nélkül a pénz felhasználásnak szigorítását, az ellenőrzés lehetőségeinek szélesítését jelentik.

Összesen 53 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Finomhangolás

Ez az újévi meglepi:-)
Gyanitom, hogy lesz még ilyen, mert rendben mennek a dolgok és lesz idő a részletekkel is foglalkozni.

Hát, ahogy vesszük. Ha a fizujukat, vagy a nézettségüket veszed, az angoloknál is a focisták vezetnek az ápolónők előtt. A gond nem ez, a gond az, hogy a magyar fociba mélyen bele van kódolva az igénytelenség. Ha a világ minden TAO-pénzét ráköltik, akkor mind rámegy látható eredmény nélkül. Vö. még Hofi: "Tudsz focizni? Nem. És ha adok pénzt?"

Nézd, az Európa-bajnokság idején én is ott ujjongtam a főtéren sörrel a kezemben, ezek után nem tudom azt mondani, hogy "fujj, gonosz világ". Demokrácia van, amit a nép kedvel, abban az elért eredményekért píz jár. Elvi problémám nincs ezzel. Gyakorlati problémám van: nincsenek eredmények.

Konkrétan az EB után az andorrai mosolydiplomáciánk, ami miatt egy pireneusokbeli országocska évtizedekig emlegetni fogja a "magyar" nevet, elviselhetetlen. Nem akarom, hogy adófizetőként közöm legyen hozzá. Ha nincs, szabad emberek egy szabad hazában, úgy fociznak, ahogy akarnak/tudnak.

Végre valakinek megjött valahol az esze. A hazai futballban a harmadosztályú külföldiektől sem lett jobb a színvonal és nem lett több néző sem. Akiknek viszont korábban is csak az számított, hogy jól éljenek belőle, ma még jobban élnek, kockázat nélkül.

A kézilabdában pedig elszaladt a ló. A női vonalon újabb és újabb politikához közel álló tulajdonosok töltik fel a csapataikat külföldi játékosokkal a könnyű nemzetközi siker érdekében. Erre viszont, ha bekövetkezik is, nem vagyunk kíváncsiak. Elég egy ilyen, a Győr, amelyik külföldiekkel ugyan, de BL-döntőt és győzelmeket hoz Magyarországnak, ezen túl a magyar játékosok és a magyar válogatott sikereiért szurkolunk. Kit érdekel, hogy a jelenlegi Siófok vagy Kisvárda megnyeri-e a második számú nemzetközi kupát. Ha pedig kiszorítaná valamelyik a Fradit a BL-ből, amely azért mégis a legjobb magyar játékosokra épít és van közönsége, az egyenesen rombolná a magyar kézilabdát. A férfiaknál sincs sok értelme két nemzetközi sztárcsapatot finanszírozni, ameddig nem nevelődik annyi magyar sztárjátékos, hogy mindkét csapatba jusson belőlük.

Ezeket a béreket ba taoból fizetik?

Ma hanyadjára jóslod meg Orbán bukását? Az élet rendje szerint föl fog virradni az a nap, amikor nem ő lesz az ország miniszterelnöke, a kérdés annyi, hogy sikerül-e kompetens utódot találni.

A labdarúgás egy iparág, az nem működik, hogy az aktuális eredmények alapján egyszer (EB) a mennybe menesszük (máskor (Andorra) mega pokolra küldjük egy egész sportágat, sóval hintsük be a stadionok helyét, stb. Csapatok képesek a tudásuk felett és alatt is teljesíteni. Ez mindenkire igaz. A világbajnok franciák a selejtezők során x-eltek Luxemburggal. Képzeld, ha francia nép felégei az összes stadionját mert nem tud együtt élni a "luxemburgi szégyennel".

A baj az, hogy az andorrai meccs a "csak a szokásos" kategória. Az nem megy, hogy öntik TAO-számra az adófizetői pénzt egy sportágba, és egészen egyszerűen nincs eredmény. Azért ha belegondolsz, az EB is csak egy csoportkörből való kijutást jelentett...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés