Ferenc pápa: Elfogadhatatlan, hogy egyesek mindenért a migránsokat okolják

2018. december 18. 14:13
Az egyházfő méltatta az ENSZ globális migrációs csomagját.

Elfogadhatatlanok a politikában azok a hangok, amelyek mindenért a migránsokat okolják, és megfosztják a szegényeket az őket megillető jogoktól – idézi Ferenc pápa szavait a Vatikán által kedden kibocsátott békeüzenet.

A nyolcvankét éves egyházfő, aki a január 1-jei béke világnapjának kapcsán tartott beszédet, korábban már többször szót emelt a migránsok érdekében, és most is hangsúlyozta, hogy egyetlen politikusnak sem szabad a céljai elérése érdekében a migránsok elleni idegengyűlöletet, illetve rasszizmust és nacionalizmust felhasználnia. Úgy vélte, a nacionalizmus fenyegeti a világbékét, mert lerombolja az emberek egymás közti bizalmát a globalizálódó világban.

Hangsúlyozta, hogy a politika legfontosabb feladata a béke megteremtése. Nyilatkozatában több olyan súlyos hibát említett, amely szerinte rossz hatással van a közéletre, egyebek mellett a rasszizmust, az állami pénzek hűtlen kezelését, és a környezetvédelem elhanyagolását.

Múlt héten a pápa méltatta az ENSZ globális migrációs csomagját mint olyan eszközt, amely révén felelősséggel, szolidaritással és könyörülettel lehet segíteni azokat, aki elhagyják hazájukat. Az ezzel kapcsolatos marrákesi konferencián több ország, köztük Magyarország, Olaszország, Lengyelország és az Egyesült Államok nem vett részt.

Az egyházfő előzőleg már Donald Trump amerikai elnököt és Matteo Salvini olasz belügyminisztert is figyelmeztette, tartsák tiszteletben a migránsok jogait.

(MTI)

Összesen 128 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem a migránsokat hibáztatjuk. Téged, Merkelt, Micront és persze gyuribát.

Annak idején Bajazid szultán megfogadta, hogy Szent Péter templomában abrakoltatja lovait. Miért kellett félni tőle?

A Szentatya Magyarországra biztosan nem gondolhatott, mert itt messze nem mindenért a migránsokat teszik felelőssé. Sőt, semmiért nem őket. Egyszerűen egy ésszerűbb segítési módot ajánlunk Afrikának!

Még 7 napos koromban. Nagyon szép és nagyon okos kisbaba voltam, és felnőttként is ilyen vagyok.

Felmondta a progresszív kánont. A libsik nyilván majd megtapsolják érte. Kérem a következőt.

Örülnénk, ha leginkább te csendesednél el. Szemforgató pápaseggnyaló.

„A pápa, amikor ex cathedra szól, azaz az összes keresztény legfőbb pásztoraként és tanítójaként legfőbb apostoli hatalmával hit és erkölcs területén egy tanítást úgy határoz meg, hogy azt az egyetemes Egyháznak el kell fogadnia, a Péternek ígért isteni segítség által azzal a tévedhetetlenséggel bír, mellyel az isteni Megváltó Egyházát a hit és erkölcs dolgában ellátni akarta. Ezért a római pápa ex cathedra meghatározásai önmaguktól és nem az Egyház beleegyezéséből fakadóan megváltoztathatatlanok.” (Első vatikáni zsinat )

l. A Magyarországi Református Egyház Zsinati Levéltára
Felekezeti vitára van legkevésbé szükség.

Mindenert?

Akkor mi mas valtozott 2015 korul a migransinvazion kivul? Mert akkortol jott az osszes baj, terrortamadasok csokorban. Veletlen egybeeses volna?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés