Az utóbbi évtizedben a muzeális intézmények a megváltozott társadalmi elvárásoknak, a 21. századi kihívásoknak megfelelően komoly fejlesztéseket hajtottak végre. Jelentős eredmények születtek többek között a múzeumok, illetve a kiállítások élményszerűbbé tételében, a gyűjtemények digitális hozzáférhetőségének javításában, a köznevelési intézményekkel való együttműködésben, a fogyatékkal élők esélyegyenlőségének megteremtésében. A megújulás sikeréről tanúskodik, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma hivatalos adatai szerint a múzeumlátogatók száma országosan éves szinten már meghaladja a 10 millió főt.
Az elmúlt időszak több megnyilvánulása, elsősorban a kormányközeli sajtóban megjelent írások évtizedes munkával felépített, jól működő intézményeket sodorhatnak bizonytalanságba, az egész múzeumi terület elért eredményeit veszélyeztetik.
A Pulszky Társaság választmányának meggyőződése, hogy a nemzeti kulturális örökség megőrzésére és közkinccsé tételére hivatott muzeális intézményeknek a fenti eredmények megtartásához és továbbfejlesztéséhez folytonosságra, kiszámíthatóságra és biztonságra van szüksége.