Rengeteg korrupció szükséges ahhoz, hogy Budapest „sportfőváros” legyen

2018. október 1. 9:03

Haskó László
Magyar Narancs
Tarlós vezetése alatt a város lépésről lépésre züllött mind mélyebbre

„Tarlós István, Budapest két cikluson át hivatalban lévő főpolgármestere nem az én emberem. Sem modora, sem politikai elvei és főként gyakorlata, nem teszi lehetővé, hogy azzá legyen. Ettől persze lehetett volna kitűnő főpolgármester, de az sem volt. Vezetése alatt a város lépésről lépésre züllött mind mélyebbre. Egyetlen problémát sem hárított el, viszont hetente keletkeztetett újakat. Működése során valójában egyetlen feladatra koncentrált: Orbán Viktor elképzeléseinek valóra váltására. Ez még akkor is hiba lett volna, ha az a bizonyos elképzelés szereti és ismeri Budapestet, de sajna, erről nincs szó. Miniszterelnökünk – szerencsétlenségünkre – mucsai elképzelések rabja. Az idomulást nem Tarlós kezdte, hanem Demszky a szocialista-szabad demokrata kormányok idején – az is hibának bizonyult. Beleegyezett a forráselosztás anomáliáiba is, ami ellen aztán az első Orbán-kormányzás idején küzdött is, persze eredménytelenül. Demszky, Medgyessy és Gyurcsány 2002-ben azt hitte, hogy Orbán nem térhet vissza, és a maradék Fidesszel meg lehet kísérelni valamiféle európai stílusú együttműködést. Nem változtattak az önkormányzati törvényeken.

Az ország 2010-ben mégis visszahullott Orbán kezébe, sajnos a fővárossal és a Budapest-törvénnyel együtt. Tarlósnak csak lazán be kellett ülnie a készbe. Aztán az történt, amit az elején már összefoglaltam. És könnyen lehet, hogy további éveken át folytatódni fog. Nem éppen apró jelek mutatnak arra, hogy Tarlósra csak a forma kedvéért van szükség. A főváros valódi irányítását végző agy(atlan)tröszt és hivatal már működik is. Orbán lelki szemeivel látott Budapestjének tervei készen állnak. S az ő ízlése is tönkre tudja tenni Budapestet, sajnos úgy látszik, van is kedve hozzá. Ráadásul oly mértéktelenül mentes minden kontrolltól, hogy ki is mondja: Budapestet »sportfővárossá« akarja átépíteni. És mi?  Mi nem akarjuk. Egyrészt mert jelen állapotában messze nem alkalmas rá.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 70 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Várkert bazár, Városliget, Szépművészeti: a romlás néhány virága...

Régen bezzeg jobb volt! Nektek, azt elhiszem.

Meg a ballib "demokratak" kozul is ez az ember az egyik legveresszajubb - pedig eros a mezony, nagyon eros. Talan meg Ungvary veri ot, de csak talan.
Vajon atkozodni is szoktak, vagy csak gyulolkodnek latastol napestig es meg azon is tul?

Sportoljon a laptopjan, virtualisan, igaz?
Miert ne iphone X-et vegyenek mindjart minden diaknak, miert ne?
Amennyire igenytelenek vagytok, ha kommer /balo'dali a kormany, a vezetes, annyira kovetelozoek vagytok, ha jobboldali!
Tudjatok ti, hogy kitol lehet kerni es kitol teljesen folosleges!

Rühes bolsevik agitátor. Vörös geci.

Haskó kezd felnőni Friss Robi és Drága Bolgár úr mellé.

"Beépítése? A tervek szerint 20%-al nő a zöldfelület."

Az állításod többszörösen is HAMIS.

1.)
Tudnod kell, hogy mely területre vonatkozik az a zöldfelületi arány.
A "Városliget", a "városligeti ingatlan" és a "városligeti park"
KÜLÖNBÖZŐ NAGYSÁGÚ TERÜLETEK (a felsorolás sorrendjében csökkenő területek).
A "20%-al nő a zöldfelület" viszont egyik területre SEM igaz.
A Városliget Zrt. sokszor hangoztatott állítása szerint a "városligeti park"-ban
60%-ról 65%-ra nő majd a zöldfelület.
Ez ugye NEM 20%-kal való növekedés, hanem helyesen fogalmazva 5 (öt) SZÁZALÉKPONTOS növekedés. (Ha 20%-kal nőne a zöldfelület, akkor a 60%-ból 72% lenne, amit nem is állítottak.)

2.)
Tudnod kell, hogy MI a "zöldfelület", "zöldfelületi arány" és hogy azt hogyan számolják (mi számítható abba bele).
Javaslom, nézz utána!
Itt most röviden annyit, hogy – az OTÉK-ban részletezett feltételek szerint –
a zöldfelületi arányba beleszámítják a tetőkerteket IS és (most figyelj!)
a VÍZFELÜLETEKET IS.
A Városligeti tó állandó vízborítottságú területét a projekt igen jelentősen
megnöveli. Ez természetesen helyes dolog, de ugyanakkor el is takarja azt a tényt, hogy csak az állandó vízborítottság jelentős növelésével tudják elérni a minimum 65%-os zöldfelületi arányt.

3.)
Tudnod kell, hogy MI a "beépítés", "beépítettség" és hogy azt hogyan számolják.
Javaslom, nézz utána!
Itt most röviden annyit, hogy a városligeti park – egyébként csökkentendő – beépítettségét projekt tovább növeli. Ez egyértelműen KÁROS.

4.)
Előzetesen megjegyezem, hogy a városligeti park területe az ötvenes években lebetonozott Felvonulási tér is.
A városligeti parkba az új beépítések (Új Nemzeti Galéria, Néprajzi Múzeum, Magyar Zene Háza) valamint a Városligeti Színház és a Közlekedési Múzeum (Magyar Innováció Háza) épületének visszaépítése valóságos BŰN.
Ugyanis
ahogy a tájépítészeti pályázat győztesének (Garten Studio) 7. sz tervlapján olvasható:
„Az új múzeumok nélküli tablónk jól szemlélteti, hogy a pályázatunkban bemutatott rehabilitáció épületek nélkül is teljes értékűen megvalósítható”.

És ami szintén lényeges: sokkal olcsóbban és gyorsabban.

"Na, akkor örülhetsz, mert nem építik be. Beton helyére beton kerül."

Az állításod HAMIS.
Nagyon tájékozatlan vagy a témában.

1.)
A korábbi Felvonulási tér a városligeti park területe. A nagy parkoló helyére ismét zöldfelület kellene, nem pedig két épület.
2.)
A Városligetben épülő 3 mélygarázsból 2 olyan helyen épül, ahol nemcsak beton volt.

0.)
"Miért fájt volna magának leírni azt, hogy "Ötvenhatosok tere"?"

Na akkor nézd meg figyelmesen, mit írtam (most nagybetűvel írom a "korábbi"-t):
"A KORÁBBI Felvonulási tér a városligeti park területe."

Ha a fenti mondatban
a "Felvonulási tér" helyett Ötvenhatosok tere"-t írtam volna,
akkor ez lett volna:
"A korábbi Ötvenhatosok tere a városligeti park területe."
Ami lásd be, ökörség lett volna,
mert az "Ötvenhatosok tere" nem a korábbi név, hanem a jelenlegi.
Világos?

1.)
Az Ötvenhatosok tere MOST nem zöldfelület,
DE az a terület MOST IS a városligeti PARK területi része
ÉS KORÁBBAN zöldfelület VOLT.
EZÉRT
a városligeti PARK megújításakor (mert arról lenne szó)
– nem épületeket kell építeni ODA,
– hanem ismét zöldfelületet teremteni rajta.

2.)
Akár mondtad, akár nem, teljesen lényegtelen,
hogy metálgitár nicket mi nem érdekli különösebben a gyep alatt
és hogy szerinte mi nem a világ vége.
Az viszont lényeges,
hogy az érintett szakmai (urbanista, építész, tájépítész) szervezetek és képviselőik
2013-tól kezdődően ellenezték ezt a Baán-féle városligeti őrületet.
A Városliget ugyanis egy fontos KÖZPARK, amit KÖZPARKKÉNT kell megújítani, és aminek funkcióinak arányát bűn eltorzítani az elsődleges funkció kárára.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés