Szakértő: Macronnak stratégiai kérdés az EP-választás

2018. szeptember 29. 10:24
Soós Eszter Petronella szerint Macron dolgát nehezíti a szavazóbázis sokszínűsége is, kommunikációja azért sokszor ellentmondásos.

Stratégiai jelentőségű kérdésnek tekinti a jövő májusi EP-választást Emmanuel Macron francia elnök, mivel európai programjának megvalósítása annak az eredményén múlik – mondta Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.

Hangsúlyozta, hogy az európai parlamenti választás kampánya egyúttal eltereli a figyelmet a belpolitikai feszültségekről is. A reformtervek, a költségvetési viták vagy a munkanélküliség mellett a legfontosabb, hogy még az idén elkezdődhet a sokféle rendszerből álló nyugdíjrendszer egységesítése, ám Macron ezzel nehéz feladatot vállalna magára – tette hozzá.

A szakértő felidézte, hogy a francia elnök a népszerűtlen intézkedésen gyorsan túl akart esni, hogy utána szociálisan érzékenynek mutatkozhasson, de már az idei költségvetésben is helyet kaptak az ilyen irányba mutató intézkedések. Soós Eszter Petronella szerint Macron dolgát nehezíti a szavazóbázis sokszínűsége is, kommunikációja azért sokszor ellentmondásos, mert minden választói csoportnak meg akar felelni. A közbeszédet azonban uralni tudja Marine Le Pennel, a Nemzeti Front elnökével együtt, miközben a többi párt nem tud hatásos üzenetekkel betörni a nyilvánosságba. 

Hozzátette, hogy az ellentmondások határozzák meg a francia elnök migrációs politikáját is, a gyakorlat sokszor eltér a kijelentésektől. Macron folytatja a bevándorláspolitika szigorítását és elutasítja a gazdasági okokból érkezők befogadását – mondta a szakértő.

(MTI)

Összesen 16 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Visszatetsző, ahogy állandóan kacsintgat. Mintha akarna valamit.........

Franciaország a mai napig nyomás alatt tartja egykori afrikai gyarmatait, a mai napig hasznot húz belőlük. Ez egyike lenne az európai értékeknek? Ha igen, akkor érthető, ahogyan az EU másképpen gondolkodó országait kezelik.

A francia választási rendszer lehetővé teszi, hogy a 65 milliós országban, ahol 47 millió szavazásra jogosult francia állampolgár létezik, az a Macron, aki az első fordulóban csak harmadik helyen állt, mindössze 7,8 millió szavazattal elnök lehessen, és vezetői ambícióval ő oszthassa az észt az 500 milliós Európában.

Ha már feltetted a kérdést, válaszolok, jobb lenne. Pont.

De már felhoztad, Macron szavazóinak aránya - 7,8/47=16,6% - mégis csak rosszabb, mint Orbáné, aki, ha nem is számolom ki pontosan, kb. 48%-ot kapott. Én nem csak abszolút számokról, hanem inkább arányokról írtam.

Az egyértelmű, hogy a lélekszámot, és sok mást tekintve Magyarországnak nem lehet akkora súlya, mint Franciaországnak, de ha ettől eltekintünk, akkor fogadni mernék, hogy Macron esetében nincsenek problémáid a legitimitással.

Te érted a saját kérdésedet?

Szánalmas pojáca.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés