Szeptember 17.: Gyurcsány és az őszödi beszéd

2018. szeptember 18. 9:29

Udvardy Zoltán
Figyelő
Szeptember tizenhét, kétezer-hat. Egy nemzet ébredése. Aznap szivárgott ki Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde.

„Így szeptemberben elég ennyit mondani: tizenhét, és elöntik az embert az emlékek, olyan hévvel, olyan elemi erővel, mintha az első szerelem falbontó hullámai járnák át ismét a test és lélek zugait. Felgyorsul a légzésünk, csukott szemhéjunk mögött tüzek lobbannak lángra, újra érezzük a tömeg irtózatos moraját és a könnygáz kesernyés, fojtogató szorítását. Szeptember tizenhét, kétezer-hat. Egy nemzet ébredése. Aznap szivárgott ki Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde.

És éppen ezért: méltatlannak tűnik, hogy »Kádár népe« (stílszerűen az elnevezés is hazug, Kádárnak sohasem volt népe, hanem egy magát népnek képzelő, vékony rétegnek volt Kádárja), a kiszuperált munkásőrök, elaggott KISZ-titkárok mulatságos csoportocskái éppen ezekben a napokban vonulnak az utcára. Mielőtt bárki kétségbe vonná, legelsők között vagyok, aki helyesli, hogy bárki, bármikor élhessen a törvényben is szavatolt, alapvető emberi jogaival, kinyilváníthassa politikai vagy egyéb véleményét.

Mégis, több mint visszás volt számomra is a minap látni ezeket a jobb sorsra érdemes arcokat a Demokratikus (sic!) Koalíció és a Magyar Szocialista Párt, meg a ki tudja ma éppen hová besorolt Párbeszéd rendezvényén, ahogy ott gubbasztanak a Bem-szobor alján, ahonnan rendőrök hurcoltak el engem még 1981. október 23-án.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 43 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Most sippal, dobbal, nadihegeduvel - mondjuk ki, hazugsagokkal - trombitalnak ossze az embereket, lazadjanak mar fel egy kicsit, akkor, 2006-ban senkit nem kellett biztatni, tudtak a nepek, hogy hol a helyuk.
Kormanyvaltast sem lehet parancsszora veghezvinni, meg ha (megint) belegebed is Gyurcsany, ez van.

Már belegebedt, folyton részeg.

A bosszu nepe; Gyurcsanyt csak ez elteti, hogy visszaadja rivalisanak az ot ert serelmeket. De aki masnak vermet as, miutan maganak a godrot anno Domini 2006-ban sajat maga asta, maga esik bele. Ebbe is.
Es ez pont igy van jol!

A mostani ellenzék egyik emeletes baromsága, hogy a mai napig nem képes véglegesen elhatárolódni ettől a szemvényvesztő pszichopata emberi hulladéktól. Arra nem képesek, hogy egy ilyen egyértelműen elutasított figurával szemben egyértelmű álláspontot vegyenek fel. 12 év eltelt, és még mindig csak maszatolnak.

Velem általában nem szoktak politikáról vitatkozni, mert az elején leszögezem, hogy orbánista vagyok, ami azt jelenti, hogy semmi különösebb problémám nincs a jelenlegi vezetéssel. (leszámítva a szokásos morgásaimat, de azok nem országspecifikus dolgok) Semmi mismás, meg ködösítés, mint "orbán a legkisebb rossz", vagy a tipikus "orbán se jó, nade az ellenzék".

Meg hát az sem mellékes, hogy tudják rólam, hogy közel 100 országban jártam már, és tudom, mit beszélek akkor, amikor azt mondom, hogy máshol sem fenékig tejfel az élet, meg a politika. Még a bezzegországokban sem, nemhogy a fennmaradó 90% esetében.

Egyébként ha érdekel a téma, meg akarod érteni ennek a gondolkodásnak az alapjait, a morál pszichológiáját (és persze könnyedén elolvasol angol nyelvű, nem épp a legkönnyedebb témájú könyveket), akkor tudom ajánlani ezt a remek könyvet:

https://books.google.hu/books/..

Meg ezt a videót. Van magyar felirat is.

https://www.ted.com/talks/jona..

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés