Ingyen áramot és ingyen vizet osztana a DK

2018. augusztus 15. 17:03
Gréczy Zsolt a statisztikai adatokkal szemben állította: nő a szegénység Magyarországon.

Ingyen vizet és áramot osztogatna a magyar háztartásoknak a Demokratikus Koalíció – ezzel kapcsolatban Gréczy Zsolt DK-képviselő volt a Hír TV Magyarország Élőben című műsorának vendége kedden.

Az ellenzéki párt javaslatában elmondja, 2 köbméter vizet és 50 kilowattóra áramot adnának havonta minden magyar családnak. Gréczy szerint a Gyurcsány-kormány alatt azért nem adtak ilyen juttatásokat a magyar háztartásoknak, mivel „nem volt ennyi szegény ember”. Arra a kérdésre, hogy ezt milyen adatok mutatják ki, a szóvivő úgy felelt: „ezt mindenki tudja”, majd a KSH adataira hivatkozott. Hozzátette: szerinte jelenleg 3-3,5 millió szegény ember él Magyarországon.

A Gyurcsány-párt most lemondott szóvivője kiemelte: ha a KSH-adatok alapján csökken is a szegénység, az a kivándorlásnak tudható be, mivel szerinte az érintettek inkább elhagyják az országot. Földi-Kovács ezután az Eurostat adataira hívta fel Gréczy figyelmét, miszerint 2012 és 2016 között kiemelkedő mértékben csökkent a szegénység, a szóvivő azonban ezt cáfolta, mondván, hogy szerinte több a szegény Magyarországon.

Kanász-Nagy Máté LMP-szóvivő kijelentésére reagálva – aki azt mondta, hogy a DK által a XV. kerületi polgármester-választáson támogatott jelölt a párt sakkfigurája – Gréczy azt mondta, a zöldpárt szóvivője bizonyára aggódik, hogy kizárják a pártból, ha más véleményen van. „Ha ezzel ellentétes mondatot mondott volna, ami az ellenzék számára jó, akkor valószínűleg fölrúgják a székével együtt és kizárják a pártból néhány évbe” – állította.

A DK-s képviselő ezen felül kijelentette: a devizahiteleket az első Orbán-kormány szabadította rá az országra, mivel ebben az időszakban indult a devizahitelezés Magyarországon.

Összesen 123 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés