A két Orbán

2018. július 30. 13:36
Gomperz Tamás
HVG
A show-t egyértelműen Orbán Gáspár vitte el. Egyedül rajta látszott, hogy hisz abban, amiről beszél.

„Mindössze annyit jegyezzünk fel, hogy az elmondottak alapján a kormányfő stratégiai fontosságúnak tartja a jövő évi európai választást, ami teljesen érthető, hiszen a kontinens legzüllöttebb politikai formációja címét magának kiharcoló Európai Néppárt addig kompromittálja magát a Fidesszel, amíg a frakcióban jelentős részt tesz ki a magyar kontingens.

Így is túl sokáig időztünk a magyar egészségügy & futball felvirágoztatójának eszmefuttatása körül, inkább térjünk rá a rendezvény legérdekesebb részére, ami még véletlenül sem a kulturális lebensraum különböző szereplőinek belvitája volt arról, hogy a kisebbrendűségi érzéstől indokolt módon szenvedő feltörekvők közül ki számlázhat szeptembertől 230 ezer plusz áfáért, és főleg kinek.

A show-t egyértelműen Orbán Gáspár vitte el, aki evangelizációs előadást tartott vallási mozgalmának képviselőjeként. Egyedül rajta látszott, hogy hisz abban, amiről beszél. Ez mindenképp különlegesnek számít abban a közegben, ahol a kereszténység alatt helikopteres rénszarvasvadászatot és szilikoncicis instagram szelfiket értenek.

Talán még a legmegveszekedettebb ellenzéki szavazó szívét is a sajnálat érzése töltötte ki a káröröm helyett, amikor közölte, hogy jobban szereti az apját, amióta megismerkedett Jézussal. Akiről mondott egyebeket is.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 11 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés