Örülök az Együtt megszűnésének

2018. június 2. 18:59

Dévényi István
Facebook
Az Együtt volt a tehetetlen, felesleges ellenzék tökéletes megtestesülése.

„Megszűnik az Együtt.

Próbálok valami demokratikus sokszínűség-csökkenési szomorúságot érezni, de nem megy.

Nekem az Együtt volt a tehetetlen, felesleges ellenzék tökéletes megtestesülése (na, jó, az egyszemélyes liberálisok azért verhetetlen a műfajban), mindig is rettenetesen idegesített, ahogy Bajnai árvái egy-egy országos ügyben előadták magukat, mintha valójában léteznének.

Amúgy a legfrissebb közvélemény-kutatás szerint a Fideszre most 400 ezerrel szavaznának többen, ha most lennének a választások.

Talán jobb is lenne, ha most lennének, mert akkor megsemmisülne az ellenzék, amely legalább annyira lesz felelős közös dolgaink szétcsesződéséért, mint a minden kontrollját vesztett kormánypárt.

Ez az ellenzék így, ahogy, kizárólag arra jó, hogy ne nőhessen fel mellette semmilyen új kezdeményezés. Bezony-bezony, 2030…

Úgyhogy nem, hogy szomorúságot nem érzek, még örülök is az Együtt megszűnésének. Hátha ez valami jó kezdete.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 50 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A kormánypárt nem vesztett kontrolljából , mert mi , a demokratikus szavazók állunk mögöttük .

Na persze, Dévényi.

A gazdid prodzsektje (neo-Jobbik) pedig PÉNZT AKART gyűjteni az Együttnek.

https://www.facebook.com/laszl..

Igen, a Vona-párt a (Gyurcsány-miniszter és MSZP-SZDSZ alapú miniszterelnök) Bajnai alapította Együttnek, amely pártnak Szigetvári Viktor, Gyurcsány kabinetfőnöke volt a miniszterelnökjelöltje...

Nos, Dévényi?

Válaszok:
ThunderDan | 2018. június 2. 20:03

"Megszűnik az Együtt nevű párt, mert a választásokon még 1 százalékot sem tudtak elérni. A 150 millió forintos kampánytámogatást is vissza kell fizetniük. A Jobbik pártigazgatója, Szabó Gábor, a Jobbik jelenlegi elnöke, Sneider Tamás, valamint Sövegjártó Kristóf, Vona Gábor főtanácsadója 2018. április 12-én (tehát 4 nappal a választási bukás után) arra próbálta rávenni a Jobbik elnökségét, hogy az anyagilag tönkretett Jobbik pártkasszájából, vagy az Alfahíren rendezett nyilvános gyűjtésből pénzzel segítsük meg az Együtt vezetőit, hogy vissza tudják fizetni a tartozást. A pénzt tehát a drogliberalizációért küzdő Juhász Péternek, valamint Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon legközvetlenebb munkatársának, egykori kabinetfőnökének, Szigetvári Viktornak kellett volna adni. Szerencsére ezt a hazaárulást sikerült megakadályoznunk az elnökségben, de ekkor már tudtam, hogy a Jobbikot csak úgy lehet visszaterelni az eredeti útra, ha megnyerem az elnökválasztást.
Az Együtt nevű vállalhatatlan törpepártnak persze "valakik" hirtelen összedobták a 150 millió forintot, végül nem kellett hozzá a jobbikosok pénze."

***

Sneider beszólt Toroczkainak a poszt alatt (persze NULLA konkrétum említése nélkül, egy "szégyelld magad" beírással :D ), ami után iszonyúan osztják Sneidert :))))

Nem értettek a politika csináláshoz.
Röhejes volt, amikor Juhász miniszterelnökének nevezte a választások előtt Szigetvárit. És állította, hogy 5 emberük be fog kerülni a parlamentbe.

Ember tervez, Isten végez.

Lehet, hogy van magyar Kurz, de ha van, tuti fideszes:)

A független Hetii Válasz. LOL

A Simicska-média másik zászlóshajója, a Heti Válasz – ismét csak a Figyelő értesülése szerint – a Centrál Médiacsoportot birtokló Varga Zoltán tulajdonába kerülhet a Nők Lapja, a Meglepetés, a Story magazin és 24.hu mellé.
https://magyaridok.hu/belfold/..

Felesleges ellenzék?
Rengeteget hozott a konyhára a kormányoldalon.
Utoljára még jól meg is vágta az utca népét egy kis adományért.
Hadd legyen kevesebb az ellenzéki vásárlóerő és több a balek ott.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés