Junckerék megfúrták az olasz kormányt

2018. május 29. 8:16

Máté T. Gyula
PestiSrácok.hu
Római hírek szerint Soros György üzent: szó sem lehet egy migráns-ellenes kormányról! Ha mégis, Itália számítson a pénzpiacok összeomlására.

„Csakhogy ez a kereszténydemokratából mára liberálissá vált államfőnek nem tetszett. Az új kormány ugyanis erőteljesen fellépett volna a migrációval szemben, és felülvizsgálta volna Róma eddigi, Brüsszelt kiszolgáló politikáját. Mattarella erre elkezdett a kákán is csomót keresni, amit végül Paolo Savona pénzügyminiszter-jelöltben talált meg. Az idős közgazdász ugyanis korábban írt egy könyvet, amely megkérdőjelezte az euró bevezetését.

Márpedig ez az olasz elit, ráadásul brüsszeli, berlini és párizsi cimboráik szerint is egyenlő a szentségtöréssel. Az új kormány ugyan nem akar kilépni az eurózónából, de ennyi is elég, hogy »a pénz- és tőkepiacok elkezdjenek aggódni«. Magyarán Junckertől Merkelig mindenki felvette a telefont, és befenyegette az olaszokat: nem tűrnek ilyen kormányt!

Római hírek szerint barátján, a leköszönő miniszterelnök Paolo Gentilonin (alsó képünkön mentorával) keresztül maga Soros György is üzent: szó sem lehet egy EU-szkeptikus és migráns-ellenes kormányról Olaszországban! Ha mégis, Itália számítson a tőzsde, a pénzpiacok összeomlására.

És ekkor a köztársasági elnök közölte, nem nevezi ki az új kormányt. Persze roppant demokratikus volt, mondta, hogy ha más a pénzügyminiszter, meg »értelmezhető« politikai program lesz – ő aláír bármit.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 55 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Már régóta tudjuk , hogy még a jól bejáratott demokráciákban is vannak "egyenlőbbek"...

Képzeljük el, hogy nálunk valami csoda folytán nyer a "demokratikus ellenzék". Erre Áder Orbánt kéri fel kormányalakításra, mert nincs megelégedve az egyik "szakértő" miniszterjelölttel.

Vajon ekkor mit szólna "Európa"?

Válaszok:
Antigoné | 2018. május 29. 9:54

Meddig tudja még a Thürmer-gyerek túltolni a biciklit? Holt tart már, Vecsésnél?

Az egész olasz közélet attól hangos, hogy az elnök az ECB-n keresztül közvetve az olasz adóságot finanszírozó, azért jótálló nemzetek, elsősorban a németek utasításait követi - vagy egy gazdasági összeomlástól tart, állás- és ülésponttól függően.

De az ex-kommunista skribler számára ez is Sorosról szól.

Az elnök a pénzügyminisztert vétózta meg. Ez nem mindennapos dolog, de az olasz elnökök már korábban is tettek ilyesmit.

Sandro Pertini egy védelmi miniszter-jelöltnél vétózott. Scalfaro meg Berlusconi esetében, amikor az házi ügyvédjét szerette volna igazságügyminiszternek. Ciampi ugyancsak, a jelölt akkor Roberto Maroni volt.
Napolitano ugyancsak az igazságügyminiszer-jelöltet blokkolja, akkor a Renzi-kormány esetében (Gratteri).

Most a két párt elég provokatív jelölttel állt elő, az államfő vétója nem óriási meglepetés. Míg a többi esetben azonban a kormányfő(jelöltek) mindig váltottak, és mást személyt javasoltak, a két populista párt nem volt erre hajlandó. Tehát elsősorban ők rúgták fel a szokásjogot.

Ráadásul addigra ez a két párt megerősödhet. Ballib soha nem tervez előre, a pillanatnyi érdekeik szerint döntenek.

Lontrel, már írtam, hogy ez a fajta vétó Olaszországban eg létező dolog. A többi kormányfő mindig jelölt is más személyt.

Ennek az lesz a vége, hogy a megismételt szavazáson a liga
nagyobb támogatottságot fog kapni. Biztos erre játszik
gyuribá.

Nem tudom, ezek nyilván politikai játszmák, nincsenek lépésről-lépésre szabályok rögzítve. A két párt, gondolom, akarja ezt az új választást, ezért sem mentek bele egy kopromisszumba.

Én csak a jobb tájékoztatás kedvéért írtam, hogy hasonló államfői vétó már korábban is született. A feleken múlik, hogy mit hoznak ki belőle.

Az emberek, sőt, az 'újságírók' is szeretik a mesekönyv-szerű egyszerű történeteket: az ellenoldal gonosz, aljas, idegen zsoldban áll, felrúgja a tradíciókat, árkokat és - míg a mi oldalunk csak az embereket képviseli hitelesen, használja a rendelkezésre álló jogi eszközöket, és nem megy bele elvtelen komromisszumokba.

Látható, hogy valójában nagyjából ugyanazt csinálják, csak a híveik átverése a kommunikációs porhintés.

Nos, az államfői vétó pont egy "csekk és mérleg".

A politikai krízis feloldása az olaszokra tartozik. Én nem mondom, hogy ez volt a helyes lépés az államfőtől. A választóknak valóban elmondták, hogy nem nagyon szeretnék visszafizetni az adósságot, és többen is a megszorító gazdaságpolitikák, a németek, meg az euró ellen szólaltak fel, és valóban erre szavaztak.

Csak annyit mondok, hogy volt már ilyesmire több példa is Olaszországban. Ha már beszélgetünk a politikáról (hogy jobban megértsük, mi történik a világban, hogy finomítsuk látásmódunkat), akkor tegyük azt higgadtan, körültekintően.

Válaszok:
gross | 2018. május 29. 13:16

Az egész valójában onnan indult, hogy a szerző egy kétségbeejtően ostoba és hazug cikkel indított, mely szerint - nagy vonalakban - az államfő a kormányalakítást akadályozta meg (nem egy minisztert vétózott, amire már számos példa akadt korábban), és hogy ez elsősorban azért történt, mert az új kormány nem követte volna a Soros utasításait a migránsok betelepítésére, az elök meg ugyebár Soros ügynöke.

De innen már visszatértünk a racionális vita terepére, aminek örülök. Ez teljesen lehetséges, csak ignorálni kell ezeket a kártékony selejt 'újságírókat' - mi tudunk értelmesen is beszélni.

Rendben, azzal egyetértek, hogy a korábbi vétók azért más kontextusban születtek, és nem kell ezt elbagatellizálni. Ez jó észrevétel.

A szerző valószínűleg nem csak hülye, hanem rosszindulatú is. Ne mondd, hogy te nem tartod magad, érvelési készségedet sokkal többre az övénél! Felejtsük el ezeket a kártevőket, beszéljünk végre felnőtt módjára egymással.

A hitelminősítő véleménye szerintem teljesen konzisztens a módszertanukkal - amiatt aggódnak, hogy az új erők nem akarnak spórolni, konszolidálni az államháztartást (ahogyan mondjuk Orbán, alapjában véve helyesen), hanem osztogatni akarnak és lehetőség szerint nem visszafizetni a fennálló adósságukat. Az előző kormány nem ezt mondta, és nem ezt tette. Nézzük meg, hogy mi lesz ebből. A piacok jelenleg elég feszültek mindenesetre (és ők kevéssé követik amúgy a hitelminősítőket). A hitelminősítők szeretik az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját és a mgyar államadósságot, pedig a kormány ugyebár igencsak migráció-ellenes és nem Soros kottájából játszik. Szerették továbbá mondjuk Szlovákiát is.

Nem volt meglepő a lépésük, és racionálisnak - a mandátumuknak (azazhogy minősítsék az államadósság visszafizethetőségét) megfelelőnek - tűnik.

A migrációs helyzet azonban tévút - az olaszok ugyebár pont abban érdekeltek, hogy tőlük elvigyék a menekülteket, hogy legyen mondjuk kvóta. A mostani kormány is állandóan ezzel nyúzta a többieket, miközben egyre inkább akadályozták a civil tengeri mentőakciókat, meg lehetőség szerint elérni, hogy ne küldjék vissza hozzájuk a dublini rendelet értelmében a továbállt kérelmezőket.

Ez itt nem a migráció-témáról szól, hanem a pénzről/euróról, bizonyos értelemben az EU együtt maradásáról is. A migráció a magyar propagandában van most csúcsrajáratva.

A pénzpiac hatalmas; nincs egyetlen ember sem, aki irányítani tudja, nincsenek igazi vezetői (a központi bankok bizonyos értelemben, de róluk most nincs szó). Vannak fontos emberek, akik nagyjából érzik és értik, hogy merre megy a piac, de ők is tévednek néha.

Azonban általában igen veszélyes szembemenni a nemzetközi pénzpiaccal (nem emberekkel, nincs értelme antropomorfizálni: a 'piaccal', a piaci 'trendekkel', a befektetői 'hangulattal'). Argentína szokott ilyesmit csinálni, most talán Olaszország. A maga módján Gyurcsány is.

Európában igen sokan félnek, hogy mi lesz az euróval. Ebben politika is van: a német politikusok jelentős bizalmi tőkét használtak már el az euró védelmében. Az ECB azt bizonygatta, hogy az olasz papírokat nyugodtan megveheti, ezzel lenyomva az olasz kamatszintet, mert ez egy működőképes rendszer. Ha ezt az olaszok most felrúgjk, annak igen komoly következményei lehetnek. Az euró nem csak az olaszok ügye, persze hogy erős véleménye van másoknak is.

Arról amúgy beszélhetünk, hogy az olasz elnök túlságosan keménykedett, és a választók valójában tényleg egy ilyen gazdaságpolitikára szavaztak. Ez lehetséges.

Miért kell védeni az újságírót? Nem érdemli meg.

nyernek par honapot, utana meg kapnak egy ketharmadot a nyakukba.

mintha valaki ezt egyszer mar eljatszotta volna. nem jo otlet szellel szemben huggyozni.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés