Tegnap mindenhol lejött: Kassai Dániel fegyelmi tárgyalásán történt az incidens. Mellesleg Ságodi Zoli balatoni visszalépő és Hadházy fegyelmi eljárása is volt. Vajon egyetlen újságíró is megkérdezi Szél Bernadettet, hogy hogy is folyhat fegyelmi eljárás azok ellen, akiket ő úgy kommunikált, hogy »szervezetten« léptek vissza vele egyeztetve? Érdekel valakit, hogy egy politikus, aki a »lehet más a politika« feliratot aggasztja magára, hogyan hazudik a szemébe a társadalomnak, amikor a politikai érdeke úgy kívánja?
Egy fertő ez a politika, ahol táplálás híjján nem marad meg a tisztesség, és aki a Fidesz mellett szocializálódik politikára, az olyanná is válik, mint a Fidesz, ahogy a Fidesz olyanná vált, mint az MSZMP, vagy MSZP, vagy talán kicsit rosszabbá. Hadházy sem más: hozta magával a fideszes szocalizációt, azt hiszi, itt is megtehet bármit egy elnök. Most meg, kizárás előtt jön a színdarab, hogy legalább a mandátumát megtarthassa valahogy, mert kínos, hogy bejelentette: visza fogja adni, ha Orbán győz.
Feleségem egyik kertjében tömegesen szokott virágozni a nárcisz, kb. egy hét cúszással, mint a városban, de mára mind elvirágzott. Mire hazaérünk vacsoraidő, kapkodva kezdek a gyerekek igényeinek kielégítéséhez, van aki csigalevest (húsleves csigatésztával), van aki melegszendvicset rendel. Közben a délutáni verbális lincshez képest jönnek az első bátorító üzenetek: »veled vagyunk, tudjuk, hogy csak megjátssza...«. Túrkeveiek egy része büszke rám, »így kell ezt, az a csoda, hogy eddig bírtad…«. »Fideszeseknek is kellett volna pár maflás, kár, hogy azt kihagytad...« LMP-ből jönnek az üzenetek: »sokunk nevében tetted«. Egy szegedi támogatónk (szintén nem nagyon Gyurcsány-szimpatizáns): »a francért végzel félmunkát?…«
Egy ideig küldözgetem a »nem is bántottam« válaszüzeneteket, majd abbahagyom, mert tök mindegy mi történt, mindenki feje kialakít egy valóságot, amitől eltéríteni nem lehet. Le is teszek róla. Van akinek a fejében agresszor leszek, van akinek a fejében szélmalom döntő, van akinek a fejében nagybirtokos, van akinek a fejében karakán ku srác, aki csk úgy osztogatja pofonokat.... Ez az ő fejükben történik, nincs hozzá közöm. Az igazság: mellékes mindenkinek.
Hadházy a fegyelmi eljárása elöl egy megjátszott színdarabba menekült, én meg ostoba módon segítettem neki. Dettin, akitől „»lehet más a politika« elvén pár alkalommal számon kértem a közpénzből létrehozott ruhatárát, a százezres fodrászszámlákat, a 20 milliós őt ünneplő nagygyűlést – és sorolhatnám, most már profi politikusként reagál: él a lehetőséggel, hogy távozzak azonnal a közéletből, mert kezdtek kínosak lenni számára is a kérdések, amiket most véletlenül nem Hadházy kérdez, mert őt is megválogatja, hol lásson visszaéléseket. Mikor barátja, Ungár Peti szexuális zaklatási ügye kirobbant tavaly, akkor az »össze kell zárnunk, ne engedjük a támadást« politikája volt napirenden, most persze más a menüett.