Menekültvita: keverik a szezont a fazonnal

2018. január 16. 16:07

Szalma György
Mandiner
A kvótával szembeni ellenállás egy dolog. A normál menekültügyi eljárás egy másik.

Az ellenzéki alternatív valóságból származó történet szerint a kormány 1300 migránst fogadott be az elmúlt időszakban, engedelmeskedve Brüsszel kvótaparancsának. A Jobbik szerint a kormány ezt az általa képviselt kvótaellenes politika ellenére teszi, ezzel megtévesztve a választókat.

Az igazság az, hogy itt keverik a szezont a fazonnal.

Az egyik történet a kvóta: Magyarország nem fogad be a kvóta alapján migánsokat, nem fogadott és eztán sem fog, ha rajta múlik. Egyáltalán: a kormány – és a népszavazás eredménye szerint több millió magyar ember – nem kér magából a kvótából, hogy idegen helyről szabják meg, kiket, miként, milyen mennyiségben telepítsen le a saját területén az ország.

Ezzel szemben egy másik történet az eddig is működő, normál menedékügyi eljárás.

A menedékkérők megsegítését eddig sem utasította el a kormány,

a felső korlát nélküli, automatizmust előirányzó befogadási rendszerre mondtak nemet. Magyarország a Hungary Helps programon keresztül is segíti a nehéz helyzetben élőket a lakhelyükön. A most nagy hírként körbefutó befogadással pedig a vállalt kötelezettségeinek, a genfi egyezmény szellemében tesz eleget hazánk. Ezzel a jogkövető magatartással szemben elég nehéz kifogást emelni. 

Az a politikai önérdekkövetés szempontjából érthető, hogy a kormány nem ezt az ügyet teszi meg a kommunikációja középpontjának. Az is érthető, ha az ellenzék megpróbál belekapaszkodni az ügybe. Csak ha a kiindulásnál összekeverik a szezont a fazonnal, igencsak nehezen lesz meg az az áhított fogás a kormánypártokon.

Összesen 100 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Fölösleges a magyarázat, ez ügyben a tények csak zavaró tényezők.

Legalább ismét kiderült az ellenzék témában való teljes tájékozatlansága , s ebből fakadó tragikomikus attitűdje .

Az ellenzék, de különösen a libsik, olyanok, mint a csecsemők.
Azzal a különbséggel, hogy egy csecsemő arra törekszik, hogy megismerje a körülötte zajló világot, és fejlődik, a libsi pedig megmarad egy csecsemő értelmi szintjén élete végéig.

Igen, kedves libsi csecsemők, Magyarországnak külön hatályos törvénye van a menedékjogról, és ezt alkalmazza is.

A menekültkvóta elsősorban szuverenitási kérdés, és nem menekültügyi kérdés.
Ezt kéne valahogy megemészteni, és megérteni.

Nincs itt szó semmiféle szezon, és fazon keveréséről, egyszerűen csak hülyét játszanak. Pedig nincs is szükség arra, hogy játsszák!

Tehát ha jól értem, akinek kedve szottyan a jobb élet reményében Európába jönni, annak nyissuk szélesre a kaput, és jöjjön mindenki bármely országból!

Kész.

A jobb élet reményében, csak néhány száz magyar embert összegyűjtve próbálj meg az USA területére belépni. De akár Svájcot is írhattam volna.
Ja.... és persze papírok nélkül!

Ennyire egyszerű, ahogy leírtad. Ezt kellene naponta többször elmondani, mert sokaknak a fejébe nem áll össze a kép. Ezt használják ki, azok akik a zavarkeltésben érdekeltek.

Igen? Politikai legenda? A "kamu terjesztő" Fidesztől?
Akkor olvasd! Persze te a saját szemednek sem hiszel, ha nem azt látod amit akarsz.
http://www.ma.hu/tart/rcikk/a/..

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés