Nemzet, biztonság

Volt RMDSZ-minisztert hallgattak le a román titkosszolgálatok

2017. december 28. 08:45

Egy, a múlt héten kiszivárogtatott titkosszolgálati dokumentum szerint nyolcvan másik politikussal és közjogi méltósággal egyetemben Borbély Károly volt távközlési minisztert fél éven át hallgathatta le a román hírszerzés.

Fél évig tartotta megfigyelés alatt Borbély Károlyt, az RMDSZ egy volt miniszterét az SRI, a román titkosszolgálat – írja a Maszol. Ennek keretében a titkosszolgák engedélyt kaptak Borbély lehallgatására, lefilmezésére és lefotózására, sőt, még a lakására és irodájába is tehettek lehallgató készülékeket.

Mindez azokból a múlt hét végén nyilvánosságra hozott dokumentumokból derül ki, melyet Daniel Dragomir, az SRI egy magas rangú vezetője szivárogtatott ki. A volt ezredes által ismertetett iratok szerint a DNA nevezetű korrupcióellenes ügyészség kérésére a legfelsőbb bíróság nyolcvan személy megfigyelését hagyta jóvá 2014. július 4. és november 6. között.

A megfigyeltek listáján található Borbély Károly akkor energiaügyi államtitkárként tevékenykedett, 2007 és 2008 között az RMDSZ-es politikus a Tăriceanu-kormányban a távközlési tárcát vezette.

Az üggyel kapcsolatban a Maszol megkereste Borbélyt, aki úgy nyilatkozott, nem lepte meg az információ. „Nem vagyok naiv. Egy magyar kisebbségből származó, a kormányban energiaügyi államtitkárként dolgozó személy számolhat azzal, hogy szemmel tartják a tevékenységét, mert ilyen világban élünk. De azért hátborzongató, hogy fél éven keresztül korlátlanul vájkálhattak a magánéletemben is” – fogalmazott az exminiszter.

Hozzátette, a hatóságok utólag sem értesítették a megfigyelésről, és azóta sem hívták be az ügyészségre, semmilyen üggyel kapcsolatban nem gyanúsítják.

Az SRI által megfigyeltek listáján több román közjogi méltóságot és politikust is találunk, például Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi házelnököt, korábbi elnökjelöltet is. Ő úgy nyilatkozott, a lehallgatási ügy egy párhuzamos állam létét bizonyítja, mely gyanút kelt a választások tisztaságával kapcsolatban.

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/122885

Ajánljuk még a témában