Politika morális határok nélkül

2017. július 4. 08:52

Böcskei Balázs
168 Óra

A káosz és a normazavar megteremtése az orbánista-habonyista politika kulcsa.

„Könnyen el lehet azt fogadni, hogy (politikai) énünknek határokra van szüksége: ha nincs határ, nem tudom megmondani, ki és mi a jó és a rossz, a barát vagy az ellenség, a bűn és a hiba. Ám 2010 után általánossá lett a határok feloldódása. A kormányzópártnak és az államot foglyul ejtő tevékenységének nyomán nehéz meghúzni a kollaboráció határát, és így nehéz választ adni sok egyéb mellett például arra, hogy a G-nap után lehet-e Simicska Lajos politikai és gazdasági normáira szövetségi politikát építeni. A káosz és a normazavar megteremtése az orbánista-habonyista politika kulcsa. Ügyről ügyre más és más társadalmi koalí­ciót teremt. Nincsenek egyértelmű határok, a költővel élve: minden egész széttörött. Ilyen normazavar közepette olyan honfitársakkal együtt »politizálni«, mint Zagyva, a morális rend további rombolása.Ismerős (ellen)érv lehet, hogy ügyek mentén lehet együttműködni, hiszen vannak közös alapok. Ez jelen esetben tévedés. A közös alap nem a választási rendszer kritikája, hanem az, hogy bár a vitapartneremmel sok – vagy éppen a konkrét – kérdésben esetleg nem értek egyet, de vallása, etnikai származása alapján, szexuális vagy egyéb hovatartozása folytán nem tekintem őt nálamnál vagy közösségemnél kevesebbnek. Ugyanazok a vele született jogok járnak neki attól függetlenül, hogy cigány, zsidó vagy meleg. Azaz és egyszerűbben: vitapartneremet eltérő gondolkodása vagy vélt tévedése ellenére morális (emberi) integritásában nem kérdőjelezem meg.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/114184

Ajánljuk még a témában