Csendőrállam

„Meg vagyok győződve róla, hogy Magyarországon igenis van – mondjuk így – humanista közvélemény, de ennek a hatásos tájékoztatására, megszerveződésére, öntudatosodására csak akkor kerülhet sor, ha lesznek elkötelezettebb, harciasabb, mondhatni: bátrabb médiák, pártok, mozgalmak és közéleti személyiségek.

És ha lesznek értelmiségiek, akik nem unják és nem röstellik, hogy ebben az egyelőre elég népszerűtlen dologban – eszükre és szívükre hallgatva – a közönség elé állnak, és emlékeztetnek mindannyiunkat elodázhatatlan erkölcsi felelősségünkre. Eddig azonban igen nagy íróink – nem akárkik: Kertész Imre és Konrád György – a muszlim menekültek befogadása ellen szóltak, s az utóbbi nagyjából azonosította magát az Orbán-kerítéssel (ennek a nemzetközi visszhangjáról az olvasó jó képet nyerhet innen), ami roppantul elszomorító. Más nagyjaink hangja nem ily érces.

A szerencsésen elmúlt huszadik században milliós populációkat űztek el, telepítettek át, irtottak ki, pusztítottak éhen (vagy hagytak éhen pusztulni). A gyarmatosítás, illetve a modern diktatúrák tömeggyilkosságai, az elsősorban a polgári lakosságot sujtó hadviselés pokoli emléke befolyásolta az ezredvég kezdetben »demokratikusnak« tetsző világpolitikáját, amelyből mára még apró foszlányok is alig maradtak. De alapvető kötelességünk nem változik. A szenvedőkön segíteni kell. Az igazságtalanság ellen tiltakozni kell. A védteleneket óvni kell. A hatalmat korlátozni kell.”