Ön baloldali, és szavazna valakire? Kezdhet kétségbeesni!

2017. március 22. 16:15

Bódis András
Válasz.hu
Polgárháborúba torkollt a magyar baloldal belső versengése. Egy valamirevaló DK-s ma már jobban utálja az MSZP-t, mint Orbánt – és fordítva.

2. A szocik bulvármagazinja Gyurcsányék „fogyatkozásán” rötyög

A Pestibulvar.hu címen elérhető online magazin a kárörvendés hangján közli a nyájas olvasóval, hogy egymás után hagyják ott a DK-t a világ legfigyelemreméltóbb ifjú politikusai, szóval, repül a nehéz kő, ki tudja, hol áll meg.

Megjegyzés: A Pestibulvar.hu bizony politikai termék, legalább annyira, mint a Habony Árpádhoz sorolt Ripost. A lapot kiadó Médiacom & Marketing Bt.-nek van egy Veres Gábor nevű beltag-ügyvezetője, aki történetesen az MSZP Választmányának elnökhelyettese.

3. Az MSZP kifütyüli a Juhász Péter-féle Együttet

Tegnap azt írta közleményében a Bajnai Gordon által hátrahagyott alakulat: „A dunakeszi lakossági fórumon történt incidens után ma, rövid időn belül második alkalommal zavarta meg az Együtt rendezvényét a Magyar Szocialista Párt egy helyi szervezete (…). Az Együtt felháborítónak tartja, hogy a Magyar Szocialista Párt immár második alkalommal nem tiszteli egy demokrata versenytársának a saját rendezvényét, annak ellenére, hogy az soha, semmilyen módon nem zavarta meg az MSZP eseményét. Az Együtt azt kéri Molnár Gyulától és Botka Lászlótól, hogy állítsák le a zuglói MSZP tisztességtelen kampányát.”

Rezümé: Kemény ez a csapat. Még szerencse, hogy nem lesz baloldali előválasztás Magyarországon, mert a végére úgyis vér folyna.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 21 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Dehogy "kell".
Egyrészt így jobb a show:) Öröm nézni, ahogy ezek szépen elvégzik magukon a piszkos munkát:)

Másrészt mi a bánatos lópikuláért tenne akár két szalmaszálat is keresztbe az mszp azért, hogy ezek a senki által nem támogatott kétfős szadesz-fiókok egyáltalán túléljenek? Szépen ki lesznek ejtve, és magunkon kívül ez senkinek nem fog fájni.

Harmadrészt: az mszpben egyetlen hiteles ember sincs. Botka talán a legkarakánabb. A dk-t meg inkább hagyjuk.

Ez egy mítosz. Az 40-50% nem azért nem szavaz, mert nincs megszólítva, hanem azért, mert vagy szarik rá magasról és/vagy lövése sincs az egészről.

Egy szép esős napon ezek negyede (10-12%) mégis elmegy szavazni, és szépen leszavaz tipszmiksz-módra: a legerősebbre. És akkor a DK is kiesik:)

Akarni az egy dolog. Dolgozni érte meg egy másik. Jelenleg tényleg csak vakarnak:)

Mi ez az érzékenység az együtt-től, nem tudják elviselni, ha megzavarják a rendezvényüket?

A momo már nem vesz el senkitől szavazatot:-)))
Kihátrált mögüle a média, légüres térbe kerültek.
Gondolom, a ballib szólt a saját médiájának, hogy ne már az ellenfelünket erősítsétek.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés