Vallónia miatt csúszik a CETA aláírása

2016. október 25. 12:34
Továbbra sem született megállapodás Vallóniában az EU-Kanada szabadkereskedelmi egyezményről, a régió számára ugyanis a CETA jelen formájában továbbra is elfogadhatatlan. Vallóniát leszámítva az EU összes tagállama kész aláírni a megállapodást. Szijjártó Péter a halogatásról azt mondta: az frusztrálja Magyarországot.

A hétfői tárgyalásokon sem született megállapodás a belgiumi Vallónia tartományban az Európai Unió és Kanada közötti tervezett szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) aláírásáról vagy elvetéséről – közölte Paul Magnette vallon kormányfő a szerződésről folytatott megbeszélést követően. A La Libre Belgique című belga napilap tájékoztatása szerint Paul Magnette kijelentette: „a mai napon nincs igen Vallónia részéről”. A kereskedelmi megállapodás jelen formájában továbbra is elfogadhatatlan a régió számára – tette hozzá.

Charles Michel belga miniszterelnök a tárgyalásokat követően elmondta: már jelezte Donald Tusknak, az Európai Tanács elnökének, hogy Belgium nem tudja aláírni a megállapodást. Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság vezető szóvivője újságírói kérdésre válaszolva hétfői sajtótájékoztatója keretében kijelentette, a brüsszeli testület nem szab határidőt, és hajlandó türelemmel lenni, amíg döntés nem születik Vallóniában.

André Antoine, a vallon parlament elnöke korábban kijelentette: „nem lehetséges teljesíteni a határidőt”. Ezzel arra utalt: Tusk hétfő estig várt választ a belga szövetségi kormánytól arra, hogy garantálni tudják-e a megállapodást eddig akadályozó Vallónia tartomány beleegyezését. Korábban arról volt szó, hogy döntés hiányában határozatlan időre elhalasztják a csütörtökre tervezett EU-Kanada csúcstalálkozót. Chrystia Freeland kanadai kereskedelmi miniszter azonban azt közölte hétfő este, hogy Justin Trudeau kormányfő az eredeti terveknek megfelelően elutazik csütörtökön Brüsszelbe.

Az Európai Tanács elnöke arról számolt be hétfő este a Twitteren, hogy telefonon beszélt a kanadai miniszterelnökkel, és mindketten úgy látják, hogy van még idő megoldást találni a problémára.

Az Európai Unió másik huszonhét tagállama kész aláírni a szabadkereskedelmi megállapodást, ahogyan a belga szövetségi kormány is, utóbbinak azonban az ország államberendezkedése miatt szüksége van Vallónia beleegyezésére is. A 3,5 milliós, francia ajkú régió szerint a CETA jelenlegi formájában káros hatással volna az európai mezőgazdaságra, és erősítené a multinacionális nagyvállalatok befolyását. Sokan viszont azzal vádolják a vallon vezetést, hogy belpolitikai célokból akadályozza az egyezséget.

A CETA a várakozások szerint a vámok, illetve a gazdasági kapcsolatok további mélyítését hátráltató más akadályok lebontása révén elősegítené a növekedést és a munkahelyteremtést az Európai Unióban és Kanadában is. Az ellenzők szerint azonban az egyezmény általános deregulációt von majd maga után, és szűkíti a nemzeti kormányok mozgásterét.

Szakértők attól tartanak, hogy a CETA kudarca ellehetetleníti az Egyesült Államokkal, illetve Japánnal készülő uniós szabadkereskedelmi megállapodást is.

Szijjártó szerint ez frusztáló

Szijjártó Péter szavai szerint Magyarországot frusztrálja, hogy nem született megállapodás az Európai Unió és Kanada között tervezett szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) aláírásáról Belgium francia nyelvű vallon tartományában. 

A külgazdasági és külügyminiszter a kanadai CBC televíziónak adott interjújában kifejtette, a tárgyalások már hét éve folytak és Budapest számára nyilvánvaló volt, hogy az aggodalmakat és kételyeket is tisztázó, ilyen hosszas egyeztetések után sikerül aláírni a megállapodást. „Ennek a múlt kedden meg kellett volna történnie” – szögezte le. A miniszter úgy vélte, a helyzet az Európai Unió érdekeivel ellentétes, mert a közös európai politika kevés sikeres területeinek egyike éppen a  kereskedelem. „Vajon kivel lehet kereskedelmi megállapodást kötni, ha nem Kanadával” – tette fel a kérdést.

Szijjártó Péter megemlítve a régiók közötti kereskedelmi és gazdasági integrációs globális versenyt úgy vélte, ha Európa nem képes érdemben részt venni e versenyben, akkor lemarad, és a „versenyképessége is odavész”. Leszögezte azt is, hogy a tárgyalások idején felmerült aggályokat sikerült eloszlatni. „Kiderült, hogy mezőgazdaságunk GMO-mentessége fenntartható, és megtörténik valamennyi szükséges intézkedés annak érdekében is, hogy fenntarthassuk élelmiszerbiztonsági sztenderdjeinket” – mondta. 

Egy olyan helyzetben, amelyben Oroszország az Eurázsiai Gazdasági Uniót szervezi, az Öböl-térség országai rendkívül aktívak, Kína átfogó regionális partnerséget szervez, miközben az Európai Unió magábazárkózik, akkor képtelen lesz megfelelni a kihívásokra - mondta. Szijjártó Péter szerint ez a legrosszabb válasz, amelyet Európa e kihívásokra adhat. (MTI)

Összesen 9 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Mi az hogy csúszik? Lecserélik a vallonokat
migránsokra?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés