Indulatok

Forró pillanatok az október 23-ai állami ünnepségről

2016. október 23. 16:57
Megtelt a Kossuth tér október 23-án, az 1956-os forradalom kitörésének hatvanadik évfordulóján rendezett állami ünnepségen, melyen Orbán Viktor is beszédet mondott. Tömeg a metrón, tapsoló és fújoló emberek a Parlament előtt és verekedés egy magyar zászlóval. A Mandiner tudósítója a Kossuth téren a tűzvonalban járt. Videónk.

A tűzvonalban igazán látványos a tüntetés, a nyugodt tömegben egyáltalán nem volt durva a helyzet, de a fütyülés mindenhol hallható – mondta tudósítónk a Kossuth térről. A Mandiner felvételeiből betekintést kapunk a Kossuth téri ünnepség és tüntetés pillanataiba.

Nagy volt a tömeg, már a metrómegállóból is nehezen lehetett kijutni. Amikor a téren tapsolni kezdtek, az ellentétes csoport rögtön hurrogással válaszolt. A téren a fütyülők egy csoportját elkerítették, de így is voltak kisebb dulakodások. Egy ünneplő úr magyar zászlóval esett neki az egyik tüntetőknek. 

A miniszterelnök beszéde

A magyarok sohasem mondanak le a szabadságról, nem törődnek bele az elvesztésébe, és a legreménytelenebb helyzetben is elő tudják varázsolni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen, vasárnap a budapesti Kossuth téren.

A kormányfő kiemelte: 1956 októberében Budapesten „a történelem menete fordulatot vett”, a „megjövendölt kommunista világforradalom helyett kitört a kommunista világ elleni forradalom”, és „megüzentük a Nyugatnak”, hogy a Szovjetunió sebezhető.

Orbán Viktor hangsúlyozta: nekünk, magyaroknak van tehetségünk a szabadsághoz, mindig tudtuk, mit kezdjünk vele. Orbán azt mondta, hogy mindig egyszerű a kérdés: mi döntünk a magunk életéről vagy valaki mások. 

(MTI)

Felvételek: Meszleny Zita

Összesen 351 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Egy másik ország közjogi méltóságát kellett biztosítani.

A ballib minden nemzeti ünnepbe belerondít. Ez az értékrendjük.
Tüntetnének a nemzeti ünnep előtt, vagy után egy nappal. Jó, tudni, azért cselekszik így, mert egymaga nem tud utcára vinni sok embert.

Október 2.-án recsegve-ropogva maguk mögé tudtak állítani 3,3 millió szavazót (pont erre hivatkozni???), ha 2018-ban is ott lesznek, akkor nincs sok problémájuk! Mert a most otthon maradó 5 millió az 2018-ban sem megy el mindenki, mert akkor 100% lenne a részvétel. Na most aki elmegy, az kire fog szavazni egy emberként, mind Gyurcsányra, Szigetvárira, Szél Bernire, Szabó Timike, vagy fütyülős Juhászra? Nagyjából van arányérzék?
Nem látjátok, hogy nincs kínálat, függetlenül attól, hogy Orbánt ki, hogy ítéli meg.
Fogjátok fel végre, hogy nincs választék, mert nincs hiteles baloldal, és ahogy elnézem egyelőre nem is lesz. Addig meg hiába vigasztaljátok magatokat ezzel a "recseg-ropog", meg Orbán meg fog bukni mantrával, ugyanis ha visszaemlékeztek, a 2010-es választás óta, szinte naponta ezt harsogjátok, de egyelőre nem sok eredménnyel.

Az előző pemete jakabnak szólt!

Hagyjuk már ezt a "fütyülés" kifejezést is. Ezek SÍPOLTAK.

Sípoltak, miközben
- ünnepi műsor ment a színpadon,
- szólt a Himnusz (!),
- beszélt a lengyel államfő,
- még élő 56-os hősöket köszöntöttek a színpadon
stb. stb.

Az mondjuk külön bájos, mikor a gusztáv-féle dzsobbikos nickek éltetik a sípolókat. LOL Egy a csürhe...

Pontosan.
Mondjuk ha megjelent volna 50.000 tüntető, és tényleg fütyült volna, az mutatott volna némi erőt.

Ehelyett volt pár tucat sípoló, meg háromezren a Blahán. Ennyi. Orbán megint megbukott. :)))))))

Akkor egy kis ünnepi körkép (az Indexről):

Molnár Tibor, az Együtt elnökségi tagja mondott beszédet Nagy Imre szobránál [...]. Ezután Juhász Péter, Szigetvári Viktor ÉS MÉG TIZENÖT SZIMPATIZÁNS fehér rózsákat helyezett el az emlékhelyen. HAT PERCCEL A KEZDÉS UTÁN VÉGE IS LETT AZ ESEMÉNYNEK.

Az LMP a budai Mansfeld Péter-emlékműnél tartotta megemlékezését. [...] - A nagyjából 30 ember részvételével zajló ünnepséget koszorúzás és gyors elszállingózás zárta.

A parlement déli oldalán bedugult a beengedési pont. [...] [Ezzel szemben:] DK-s mellénybe öltözött férfiak elégedetlenkednek, hogy kevesen vannak kinn [a Blahán]. "A fél országnak már itt kellene lennie" - mondja egy férfi.

dk hírek: "Megállítottuk Orbán Viktort!" [Beszarás]

Egész "sokan" lettek, kb. 3000 ember jöhetett össze a Blahán. A kép csalóka, mert a Corvin-áruház vonalában már csak nagyon szellősen állnak.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke a Blahán azt mondja, hogy ha leszakadhatott volna az ég, akkor ma le kellett volna szakadnia ... [:DDD]

A tüntetés legérzelemdúsabb pillanata volt, amikor Karácsony Gergely bocsánatot kért a 10 évvel ezelőtti rendőri túlkapások miatt, és Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök a színpad szélén kis hezitálás után tapsolni kezdett. Felesége, Dobrev KIára arcán inkább fancsali grimasz jelent meg.

Bokros Lajos: "... az aljas, korrupt önkényuralmat le kell váltani. Akkor is le kell váltani, ha nem tudjuk pontosan, hogy mi jön utána." [Az a rossz hír nektek, Lajos, ..zd meg, hogy a többség nagyon is el tudja képzelni, hogy veletek mi jönne utána,]
Azért riszpekt Lajosnak, hogy volt józan pillanata is: "Az ellenzéki pártoknak nincs erejük egyedül leváltani a Fideszt, illúzió ezt gondolni. Az MSZP nem erősödik meg annyira, hogy egyedül leváltsa a Fideszt. A DK-t Gyurcsány miatt utasítják el, a társadalom nagy része legalább annyira utálja Gyurcsányt mint Orbánt. Az Együtt és a PM a bejutási küszöb alatt van. A MoMe-t nem méri a közvélemény-kutatás, mert nem parlamenti párt. Tudom, hogy engem is sokan utálnak."

Beszorult két ellentüntető is a [Kossuth] tér felőli oldalon. Eléggé riadtak, többen felismerték már őket, ... [:(]

LOL

(Remélem az ellenzéki agytröszt is ezen a szinten áll... a fidesz-szavazók mind "droidok" vagy "birkák"... remek világmagyarázat... aztán lehet 2018 tavaszán is rinyálni majd... :D )

Rengetegen voltunk, mi kormánypártiak.
Szép és méltó lett volna az ünnepség, de még a lengyel himnuszt is szétfütyülték ezek az 56-ot meggyalázók.

Ez az élesszemű pemete jakabnak ment. :)

"viszont a Fidesz megítélése egyre negatívabb a szavazói körében is"...

Igyál egy kis vizet is néha és nézz ki gyakrabban az ablakon.
Fantázia világban élsz.

Konkrétan miért is kell széttrollkodni az emlékünnepséget? Ezt azért jó lenne
megmagyarázni. Csak nem 1956 értékeit tagadják?

Csak annyit......
Cikizitek Orbánt, hogy szőkére van festve a haja.
A lengyel elnöké, meg vörösre!
Mert annyi eszetek sincs, hogy észrevennétek a fejük fölött lévő ledes világítótesteket, amelyek teljes más színeket "kevernek". Persze ehhez ész is kellene, meg odafigyelés a dolgokra, nem csak a féktelen utálkozás.
Egyébként én is voltam kint, nyoma nem volt szőke hajnak, és természetesen vörösnek se!
Egyébként az egy szint, amikor ennyi hozzáfűzni való van egy emberhez, hogy milyen a kinézete.
Gondolom,(látatlanban is), hogy ti divatújságba való kifogástalan megjelenésű, szép, és tökéletes alkatok vagytok! Ha igen, akkor megértem a kritikai érzéketeket! :)))

... ezek az 56-ot meggyalázó, csürhebanda.

Legessy Pelni:

Ez aztán a koherens ballib (pardon: elborultan Orbán-gyűlölő) érvrendszer.

X

Akkor ez most nem aktuálpolitika a részedről '56
kapcsán, igaz? Egyébként NEM az aktuálpolitikával
van a baj. Nagyon helyes, hogy egy-egy ünnep
üzenetét megértjük, pont ez a korábbi áldozat
értelme.

De miért nem lehet nyugodtan végighallgatni a
másik embert? A Gyurcsány beszédét hányan
zavarták az ellenoldalról?

Reméljük azért szent nem lesz.

@adam
Igazad van. De nem lenne jobb 'proli' helyett talán találóbb 'belvárosi zsúrfiút' vagy hasonló értelműt írni?

Tudod mi a baj ezzel a viccel?
Hogy nem vicc.

Csak még várnod kell párszor négy évet.

Tezsvír.

Fotelből kommentelők és tudósítók!
Lehet, hogy egyeseket elkülönítettek, de ettől még tovább tobzódott az Együtt.
Mártírt nem csináltak belőlük, a füttyögőknek és diktatúrát üvöltözőknek meg javaslok egy jutalom utazást akár időben vissza a múlt század harmincas évek Németországába, Szovjetunióba, de a hetvenes évek kádári Magyarországára de most is lehet menni Közép-Ázsiába, Törökországba.
Ott legyenek hősök.
Ahogy elnéztem őket, életükben két szalmaszálat nem tettek össze.
Nem ártana értelmes munka után nézniük.

Ja, ja...

A baloldal minden tőle telhetőt megtesz a 3. kétharmadért.

nem nyuggerek fütyültek, életükben még nem dolgozó taknyosok.

"A fideszes droidoknak, hogy értsék: a Fidesz nem azért fog nemsokára a levesbe menni, mert az emberek annyira a többi pártot akarnák hatalmon látni, hanem azért, mert a Fideszt nem akarják hatalmon látni."

Ismétlés a tudás anyja: NINCS a szavazólapon olyan opció, hogy "egyik sem". És a szavazó ("droid", ha akarod, LOL) is tudja többé-kevésbé, hogy a kormányzásról, a kormányzati főhatalomról dönt. A kérdés tehát nem úgy hangzik, hogy "Fidesz vagy sem", hanem hogy "Fidesz vagy ballib vagy Jobbik vagy LMP vagy...".

A másik megjegyzésem pedig az lenne, hogy egy második ciklus félidejéhez képest (amikoris természetes jelenség mindenkor és mindenütt a kormány népszerűségének eróziója) messze nem olyan rossz a Fidesz megítélése, mint látni szeretnétek. Ugyanis van egy csomó pozitívuma a kormányzásnak (minden habonyrogánizmus ellenére), amit szeretek egész egyszerűen ignorálni. Egyszerűbb droidozni meg birkázni. :))))

Szerettek ignorálni, természetesen.

Mosd ki a szád öcsi, velem és rólam így ne beszélj!

Sima kétharmad 18-ban. ha egy ellenzéknek csak ennyire telik, akkor érdemtelen még a parlamenti tagságra is. Hat osztállyal is lehet ezt a teljesítményt nyújtani...Még az Orbánt bírálókban is ellenszenvet kelt ez a stílustalanság, bunkóság.Egy nemzeti ünnepről szólt a történet...

Na jó, szevasz, mész a többi mocskosszájú után
>> /dev/null

Még lehet a harangot is meghúzzák.
Tudod, mint a Hunyadínak.
Minden nap.
A tiszteletére.

OV tíz évvel ezelőtt még kordont bontott. Most meg kordont épített.

Nosza rajta! Ha ez az alternatíva, akkor inkább be kell költözni a majomházba, ha kiderül, hogy tényleg jobbak, akkor megválasztjuk őket!
Feltétlenül várjuk a választ! :)))

Ezek a tetvek még a magyar zászlót is verekedésre használják...

érdekes. ha ti cigányoztok az menő és ejrópéer?
ha valaki a cigányszót zsidóra cserélné a szövegeidben, már vezető hír lenne németországban, hogy dübörög a nácizmus magyarországon. persze egy baloldali ember per definitionem nem lehet rasszista, így nyugodtan büdöscigányozhatsz, meg feketeseggűzhetsz.

(pedig annyi, de annyi fogás van orbánon, amivel joggal lehetne támadni - persze ehhez nem elég beböfögni, hogy feketeseggű cigány, ennél valamivel többre lenne szükség)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés