Igazán kiismerni magunkat egy új városban egyáltalán nem könnyű. A helyet, ahol sokáig laktunk születésünktől vagy kiskorunktól fogva, jól ismerjük – nemcsak a főbb útvonalakat, helyeket, járatokat, hanem mindent, s ezt a tudást kreatívan tudjuk alkalmazni a tájékozódáskor. Ennyire megismerni egy új várost: nehéz feladat. Főleg, ha olyan városról van szó, mint ahová most kerültem pár hónapra: New Yorkról. Rengeteg metróvonal, változó menetrendek, keszekusza aluljárók. Budapest ehhez képest bevezető.
És telefon, internet, Skype ide vagy oda: a városok közti kapcsolatok terén is érezhető némi városállamiság. Budapest, Szeged, Pécs, Debrecen, Győr egyetemei például külön világot alkotnak: fontos az ismerősség, a miliő, az egyetem ethoszának ismerete, különben nincs bizalom. Vannak ugyan emberi és tudományközi kapcsolatok, de a szegedi professzorok Szegeden ismertek, a budapestiek Budapesten, és igaz ez munkásságukra is (a szakma persze számon tartja magát városoktól függetlenül is). A pécsi doktoranduszt Pécsen ismerik, máshol elölről kell kezdenie az építkezést.
Az irodalmi, értelmiségi élet is városállami keretek közt működik, hiszen az egy helyen lakók azok, akik nemcsak ismerik egymást személyesen, de rendszerint tudnak találkozni is. A budapesti és a kolozsvári irodalmi élet talán ismertebb a város határain túl is, és az országos ismertség sajnos még ma is budapesti jelenlétet kíván meg. És tudjuk: az országos lapok többségükben Budapesten kelnek el, s erősen Budapest-központúak, mivel a fővárosban van a szerkesztőségük. A „vidékiek” a vidéki lapokban találják meg régióik híreit.
Mindez nem elmaradottság, és nem kezelendő probléma, pusztán egy állapot, amivel bánni kell tudni. Képzeljük el, ha ez van a kicsiny Magyarországon, mi lehet az Egyesült Államokban, vagy még inkább Kanadában, ahol több ezer kilométerre vannak egymástól a hatalmas alapterületű nagyvárosok: Toronto, Calgary, Vancouver stb. Az Egyesült Államokban New York és Los Angeles között több óra az időeltolódás. New York európaibb, Los Angeles ideáltipikusan amerikai város. Mégis vannak, akik egyikből a másikba költöznek.
Valószínűleg az, hogy városállamokban élünk, kiküszöbölhetetlen: minden technika ellenére jelzi az emberi psziché befogadóképességének határait, illetve azt, hogy milyen mennyiségű emberi kapcsolatot tudunk kezelni – s hogy a rendszeres, mély kapcsolattartáshoz, kiváltképp a közösségi élethez még a Skype korában is milyen távolság, pontosabban közelség szükségeltetik. A helyi tudat, a lokalitás örök mivoltának egyértelmű példája a városállami lét.