Ha este hatig nem tájékoztatják a közvéleményt a Teréz körúti robbanással kapcsolatban, a DK úgy tekinti, a kormánnyal szemben gyanút megfogalmazó embereknek van igazuk, és kampánycélokat szolgálhatott az eset - mondta Kakuk György, a párt elnökségi tagja sajtótájékoztatója után telefonon az MTI-nek. Hozzátette: a DK mihamarabbi gyógyulást kíván a megsérült két rendőrnek.
„A sok hónapja tartó kormányzati gyűlöletkampány után olyan hangulat alakult ki az országban, amelyben nagyon sokan már nem tartják lehetetlennek, sőt inkább valószínűnek tartják, hogy egy ilyen akció mögött akár Orbánék is állhatnak. Ezt mi nem állítjuk, ez az általános vélekedés a közösségi oldalakon” - mondta. A politikus szerint mindezek miatt közös érdek, hogy tisztán lássunk, „ezt azonban nem segíti az, hogy a rendőrség nem mondja meg egyértelműen, hogy mi történt”.