Rogán feljelenti Portikot

2016. június 22. 11:59
Hamis tanúzásért feljelenti Portik Tamást Rogán Antalt, miután előbbi a múlt heti tanúvallomásában azt mondta: ismeri a fideszes minisztert, sőt: személyesen is adott át neki mintegy 10 millió forintnyi eurót, hogy Rogán közreműködjön egy belvárosi ingatlan áron aluli megvételében. A gyakorlatban azonban a feljelentést egyelőre nem tudja megtenni a politikus, csak azt követően, ha befejeződött a Juhász Péter elleni polgári pere.

Nem hagyja annyiban Rogán Antal Portik Tamás múlt heti tanúvallomását, amelyben az alvilági leszámolásokkal vádolt férfi egyebek mellett azt állította a fideszes politikusról: nem csak hogy személyesen ismeri őt, hanem előfordult, hogy maga adott át 10 millió forintnak megfelelő eurót neki. Rogán Antal ügyvédje tanácsára hamis tanúzásért feljelenti Portikot – írja a Magyar Nemzet.

Erre azonban csak azután kerülhet sor, hogy befejeződött a Juhász Péter ellen indított polgári per – mondta el az ügyvéd a lapnak. Rogán egyébként azért perelte be Juhászt, mert az azt állította róla, hogy „bűnözőkkel üzletelt”. Ennek kapcsán indítványozta Juhász, hogy hallgassák meg Portikot az ügyben. Erre múlt héten került sor, és bár Rogánnak is ott kellett volna lennie, a politikus hivatalos elfoglaltságra hivatkozva nem ment el, így nem tudták őt szembesíteni Portikkal. Ezen a tanúmeghallgatáson állította azt Portik, ami miatt Rogán most fel akarja őt jelenteni.

A fideszes politikus tervezett lépése egyébként válasz arra, hogy Juhász Péter keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: azzal, hogy Rogán hamis tanúzásért nem jelenti fel Portikot, gyakorlatilag elismeri állításai igazát.

Összesen 50 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Most már elég volt a szabad és bűntetlen rágalmazásokból.

Rogán helyesen járt el. A jó hírnevet védeni kell.

Kíváncsi vagyok, Rogán ebből hogyan mászik ki?

Ugyanis azt kell bebizonyítani, ami (szerinte) nem történt meg. Azt, hogy nem ismeri, és azt, hogy nem kapott 10 millát.

Olyan, mint amikor "nem volt taggyűlés". Azt se hitte el senki.

Tunya! Bal-Rad! Tudd már, hogy hol a helyed!

"..Repülőn:

- Cilikém, elzártad a gázt?
- El, Tónikám.
- És a vizet?
- Azt is.
- És a közpénzt?
- ... Azt nem. Baj?
- Plafonig fog érni a dohány mire hazamegyünk!.."

Netanjahu legfőbb tanácsadójával, a Likud legbefolyásosabb háttéremberével Finkelsteinnel, valamint Netanjahu volt kabinetfőnökével Birnbaummal a hátatok mögött Cionista Shzövetséget emlegetni elég vicces.



"..Finkelstein Orbánnal, a Fidesszel vagy önökkel áll szerződésben?

Mint mondtam, diszkrét szakma a miénk. Az azonban nem titok, hogy a magyarországi politikai és kormányzati elit, valamint Finkelstein úr és társai között tudástranszfer zajlik. Ebben mi – és személyesen én is – közvetítők vagyunk..."


http://mandiner.hu/cikk/201505..

Andy daddy-vel mi lesz???


"..Arra viszont egész részletesen emlékezett, hogy a Nobu megnyitóján is találkoztak, ahol videó és képek is készültek. Kevesen voltak ott, de Portikot is meghívták. Andy Vajna megkérte Portikot, hogy ne a kamerák előtt, a főbejáraton menjen be, hanem hátul..."

Vissza lehet nézni a felvételeket nem gondolom csináltak a megnyitóról.

Andy miért k.ssol?

Rogán jól teszi. Portik megígért valamit az mszp-nek, azt teljesíti.

Sok helyen lehetett olvasni. Inkább olyan vagyok, aki próbál tájékozódni:-)))

Olvasni való:

http://24.hu/kozelet/2014/06/0..

http://pestisracok.hu/portik-o..

http://mno.hu/belfold/az-mnohu..

Biztos vagyok benne, hogy Rogán tiszta. A ballib technológiája azzal megvádolni az ellenfelét, amit saját maga követett el.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés