Orbán őszödi beszéde

2016. május 27. 8:42

Föld S. Péter
Népszabadság
Ti tényleg nem tudtátok, hogy lebontom a jogállamot, és sóval hintem be a helyét?

Most mit vagytok úgy oda, miért néztek rám, mint borjú az újkapura? Buta, kifejezéstelen tekintettel. Úgy tesztek, mintha nem tudtátok volna, hogy mi lesz. Mitől vagytok kiakadva? Miért tesztek úgy, mintha nem tudtátok volna? Munkát vállaltatok egy kuplerájban és nem sejtettétek, hogy mi lesz a dolgotok? Lehetett tudni, nem rejtettem véka alá soha.

Na jó, nem mindig mondtam meg nyíltan. Nem akartam szájbarágós lenni, gondoltam, meghagyok nektek egy kis intellektuális kihívást. Mert azt hittem, hogy negyven év egypártrendszer után képesek vagytok megfejteni a kódolt üzeneteket. Tudtok a sorok között olvasni, ismeritek a szavak valódi jelentését, és a testbeszéd értelmezése sem idegen tőletek. Tudtátok, hogy mi vár rátok.

Néhány évvel ezelőtt jobb társaságban kiröhögték, aki azt mondta, hogy visszahozom nektek Horthyt. Államosítok mindent, látástól vakolásig, és csak kevesek kiváltsága lesz a tájékozódás. Hogy a papok befészkelik magukat az iskolákba, a családokba, a hálószobákba. Kinek a pap, kinek a paplan. Stadion és kisvasút lesz oktatás és egészségügy helyett. 

Kiröhögtétek, aki ezt mondta, hülyének hittétek. Vagy, ha nem röhögtetek rajta, akkor bérrettegőnek neveztétek. Legalább magatoknak ne hazudjatok, aranycsibéim! Ti tényleg nem tudtátok, hogy lebontom a jogállamot, és sóval hintem be a helyét?

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 56 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Csodálatos! Egy beteg agy szüleménye ez a cikk és még fizetnek is érte.

Sokszor próbáltak már jobboldali politikusokra kenni analgice valamiféle "öszödi beszédet" . Azonban ezek a kísérletek mindig elhalnak , mert eleve világos , hogy amit Gyurcsány miniszterelnökként tett és beismert , az példátlan és páratlan a maga nemében . Ezt különben maga az öszödi beszéd is expressis verbis tartalmazza .

Milyen megerolteto dolog gonosznak lenni, es ilyen nyogvenyelos meseket kitalalni! Hatni sem fog- nullahoz kozelito igazsagtartalmakkal mit akarnak ok elerni?

Tiz eve izzadtok vert hogy valahogy egalizaljatok Orbant Gyurcsannyal, es tiz eve nem megy. Nagyon izzadsagszagu ez mar, abba kene hagyni.

Ezekről a nol írásokról a Móricka vicc jut az eszembe.

A föld gömb alakját akarja érzékeltetni a tanár a diákokkal.
- Móricka! Ha én itt a tanterem közepén elkezdek ásni, és ások, ások, hova jutok?
- A diliházba.

Gyűlölködj csak f.sz, jó úton járunk!

Ezeket már az sem zavarja, ha lejáratják magukat. Ez a tata jobban járt volna, ha meg sem szólal.

Politpornó, öregecskedő, regresszív kéjelgés. Ezzel gerjesztik a maradék szavazóikat.


Puliccerprájszot neki.

Ezt a Föd S saját magának, saját magáról írta. Nincs abban a helyzetben, hogy másoknak kitalálja a gondolatait, mondandóit és úgy tálalja, mintha igaz lenne.

Na igen, ki miről álmodozik. Földi S. Péter és még néhányan egy ilyen "őszödi beszédről". Csak nem akar összejönni a valóságban, így a saját szórakoztatásukra gyártanak ilyesmit. Csak játszadozzanak nyugodtan!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés