Transzba esünk

„Történt, hogy a kies Észak-Karolina államban az állam vezetése valamely, csak általa ismert oknál fogva, szükségesnek tartotta a nyilvános WC-k használatának szabályozását. Méghozzá olyképpen, hogy a férfiak feliratú ajtón csak férfiak, a nők feliratún pedig csak hölgyek mehetnek be. (...)

Tehát. Hogy a dolgot érthetővé tegyem egy metaforához folyamodnék. Van ugyebár egy egyszerű, mindenki által ismert eszköz, a bicikli. (Velocipederaszták az itt következőt kihagyhatják.) A biciklivel kapcsolatban, gyakorlati szempontból, kétféle ember létezik, aki tud biciklizni és aki nem. Misem könnyebb, mint ezt a kérdést eldönteni, adjunk a kísérleti alanynak egy biciklit és kérjük meg, hogy menjen egy kört. Vagy sikerül, vagy nem és a megfigyelés alapján mi pedig eldönthetjük a fenti kérdést. Tökéletesen más a helyzet azonban, ha nincs biciklink, vagy csak egyszerűen kedvünk nincs felállni a fotelból és ezért fejben kívánjuk eldönteni a dolgot. Ekkor is fennáll a két lehetőség, ám rövid töprengés után rájövünk: ez így túl egyszerű. Mert a két »véglet« között vannak ugye olyanok, akik éppen tanulnak, aztán olyanok is akik nem tudnak de úgy tesznek mintha tudnának, azután azok akik ebből kifolyólag kitörték a nyakukat és így tovább. Beláthatjuk, hogy szinte végtelen számú kategória képzelhető el, ám ettől függetlenül a gyakorlati biciklipróba csak két megoldást tesz lehetővé.

Továbbá a fotelben képtelenek vagyunk eldönteni valakiről, hogy melyik kategóriába tartozik. Mert hát igaza volt Hegelnek, mikor azt mondta Kant ismeretelméletéről, hogy a medence partján nem lehet eldönteni, hogy tudunk-e úszni.

Régebben kromoszóma-vizsgálatot végeztek a gyanús »női« sportolókon, eldöntendő, hogy fiú-e vagy lány. Ez most elképzelhetetlen. Mindenki kitérne a hitéből, hiszen ez genetikai (sic!) meghatározottság. Az pedig fasiszta dolog és nem is számít, hiszen az illető nőnek érzi magát, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy éppen a nők között akar versenyezni.”