Nem tudok lelkesedni a kommunista Nagy Imréért
„Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy élenjáró véleményformálók több mint kétszeres terjedelemben reagáltak a politikai kettős mérce ellen írt cikkemre, bár Ungváry Rudolf számára az inkább csak ürügy volt, hogy ismert Orbán- és Fidesz-ellenes kritikáját ismét megfogalmazza. Kende Péter professzor azonban érdemben vitatkozott; kár, hogy mondandóm egyik kulcseleme elkerülte a figyelmét. Azt írja ugyanis, hogy »Krómer semmit sem akar tudni arról a halálmegvető bátorságról, amellyel Nagy Imre az utolsó pillanatig kitartott...« Ezzel szemben én szó szerint az általa hiányolt kifejezéssel ismertem el, hogy Nagy Imrét »az élete végén tanúsított halált megvető bátorsága közös hőssé avatta«. Ezt tekintetbe véve álláspontunk a lényeget, a kettős mérce elutasítását illetően nem áll messze egymástól, legfeljebb nem tudok a Petőfi-körös egykori ifjú reformkommunista szemével tekinteni Nagy Imre – Rákosiénál kétségtelenül emberségesebb, amit szintén nem hallgattam el – kormányzati szerepére.
Az én szememben, akinek apja (katolikus meggyőződésű kőműves) a hatvanas években azt is megtagadta, hogy gyermekei kisdobosok és úttörők legyenek, az aktív politikus Nagy Imre iránti lelkesedés társadalmi szintű Stockholm-szindróma, a jó börtönőr iránti kényszerű vonzalom. És higgye el Kende Péter, annak idején – noha hangjukat elnémították – milliók voltak így: a kifosztottak, internáltak, a meggyilkoltak hozzátartozói, akiknek persze a kisebbik rossz volt az 1953 utáni Nagy Imre, de hát ki mást választhattak volna, amikor a szovjet megszállók kollaboránsai minden lehetséges alternatívát a legbrutálisabban semmisítettek meg. És még a forradalom első napjaiban sem volt szó szabad, demokratikus megoldásról, hiszen Nagy Imre először statáriumot hirdetett, és csak később, az eseményekkel sodródva lépett tovább és tovább. Az életáldozat azonban rendkívül komoly dolog – a mi hitünkben a jobb lator ugyanolyan szent, mint a mindig hűséges János apostol. Ezért azután semmiféle gyűlölet nincs bennem Nagy Imre iránt, pusztán a tényeket igyekszem a magam tudása és meggyőződése szerint megismerni és megismertetni. Tényeket, amelyeket »szégyenlősen« elhallgatni szokás.
Ha gyűlölködést keres Kende Péter, olvasgassa pl. Tóta W. Árpád cikkeit, aki legutóbb »néhány nevetséges maskarába öltözött, mikulásbottal integető kókadt fasz«-ként referálja a lengyel püspököket; avagy némely portál »toleráns« kommentelőit. Ha csak a leghalványabb hasonlóságot felfedezi ezek és az én érvelésem között, meghajtom fejem ítélete előtt, így azonban sokak nevében tiltakozom az ellen a sajnos széles körben alkalmazott megbélyegző eljárás ellen, hogy a bal-liberális kánontól eltérő vélemény kifejtését gyűlölködésnek minősítsék.”
(Krómer István Kende Péternek és Ungváry Rudolfnak írt válaszát a nyomtatott Népszabadság 2016. április 12-i száma részben leközölte olvasói levélként, azonban a NOL.hu-n nem jelent meg. A szerző a Mandiner rendelkezésére bocsátotta a teljes szöveget.)
Összesen 30 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
A mi eltévelyedett báránykánk jó bárányka, a tiétek báránybőrbe bújt farkas.
Ez a ballib alapállás.
Nagy Imrének két szerepet osztott a sors.
Mint kommunista legalább elismerte valamennyire a gazdasági törvényeknek pártja akarata felett álló erejét, ezért nyerte el 1953-ban a többi szovjet vezetőnél valamennyire szélesebb látókörű, jóllehet nem kevésbé véreskezű Berija bizalmát.
1956. őszén arra a meggyőződésre jutott, mint jó két és fél évtizeddel később Pozsgay, ha a népnek nem kell a kommunista rendszer, a néppel tart. Ezt halála árán is vállalta.
Nagyot nem azert vegeztek ki ahogy 56-ban viselkedett. Kadar se tett kevesbe november 1-jeig, meg szovjetellenes nyilatkozatokat is tett.
Azert tettek el lab alol, mert o Berija embere volt, Kadar pedig Hruscsove. A Kremlben pedig mar eldolt a harc korabban.
Azért Nagy Imre negyvenes évekbeli tevékenységét se felejtsük ám el! Ő vezényelte le a németek kitelepítését! Minimálisan vonakodó, de alapjában készséges munkatársa: Bibó István.
"Gati is néhány oldallal később így részletez: "Nagy Imre számos, a szovjet titkosrendőrségnek írt jelentését, amelyekben beárulja emigráns társait - de legalábbis a kézírásos dokumentumokat - hitelesnek kell tekintenünk. Ezek között szerepel három névsor, amelyekben a 'szovjetellenes tevékenységet' folytatók nevét sorolja fel." Az elsőt 1936 táján, a másodikat 1939. április 20-án, a harmadikat 1940. június 15-én juttatta el az NKVD-nek. Gati szerint e három lista összesen 203 nevet tartalmazott, akik közül "többtucatnyian lettek a Szovjetunión végigsöprő tisztogatási hullám áldozatai". Paul Lendvai újságíró Forradalomról tabuk nélkül 1956 című munkájában Nagy besúgói működéséről így ír: "Kétségtelen, hogy az emigráns Nagy Imre (...) legalábbis 1936 és 1940 között, de talán korábban is rendszeresen továbbított információkat elvtársairól névsorok formájában is. Vlagyimir Krjucskov tábornok, a korábbi szovjet titkosszolgálati főnök 2005 szeptemberében Moszkvában személyesen nekem erősítette meg ugyanezeket az adatokat, amelyeket 1989 nyarán meg is küldött a túléléséért küzdő magyar kommunista párt vezetésének: Nagy információi tizenkét ember kivégzését és kétszáz ember letartóztatását vagy megbüntetését eredményezték". Az ezt a súlyos állítást is alátámasztó úgynevezett Vologya-dossziét Krjucskov 1989. június 16-án adta át Gorbacsovnak. Ennek valóságtartalmát mind Gati, mind Rainer többé-kevésbé kétségbe vonja. Ami viszont tény: Nagy Imrének a legsötétebb sztálini terror éveiben, amikor a becslések szerint tízmillió embert gyilkoltak meg politikai konspirációk során, a haja szála sem görbült. Pedig a magyarokat nemigen kímélték: Rainer M. János becslése szerint a szovjet kommunista párt körülbelül 1500 magyar származású tagja közül legalább 1250-en "soha nem tértek haza". Nagy Imrét 14 év alatt mindössze egyetlen alkalommal tartóztatták le, 1938. március 4-én. Gatinak birtokában van az a jelentés, amelyben egy NKVD-százados a következőket írja: "Vologyát 1933. január 17-én szerveztük be, s azóta igen értékes információkkal szolgált a magyar emigráció egyes tagjainak szovjetellenes tevékenységéről." E közbenjárás eredményeként Nagyot március 8-án szabadon bocsátották, ami akkoriban rendkívül ritkán történt meg."
(Félix Péter írásából, Magyar Narancs, 2008.okt.9.)
Vadász, vadász, te szopni jársz ide!
Indulj ki abból, hogy a kommunizmusban élő ember történelmi tudása a zéróhoz közelített. Van aki megmaradt azon a szinten azóta is - nézz körül - van aki tanulással elmozdult onnan. A szabad világ begyűrűzése pont erre való.
Padláslesöprőből egy rádióbeszéd nem csinál hőst.
Más sem.
Bejelentkezés