Szörényi és Bródy is tiltakozik a Liget beépítése ellen

2016. március 18. 9:34
Mindent a maga helyén! címmel felhívást tettek közzé neves tudósok, urbanisták és értelmiségiek a Liget Projekt ellen tiltakozva péntek reggel – egy nappal az után, hogy a Városligetben elkezdték kivágni a fákat a Magyar Zene Házának építési munkálatai miatt. A petíció támogatói között van Szörényi Levente és Bródy János, de Jeszenszky Géza és Puzsér Róbert is.

Több közismert személy, köztük Szörényi Levente és Bródy János is csatlakozott támogatóként ahhoz a petícióhoz, amelyet tudósok, urbanisták, értelmiségiek írtak a Liget Projekt ellen. A felhívást pénteken, egy nappal az után hozták nyilvánosságra, hogy a Városligetben elkezdték kivágni a fákat a Magyar Zene Háza építési munkálatai miatt. A támogatók névsorában Jeszenszky Géza volt külügyminiszter csakúgy megtalálható, mint Puzsér Róbert publicista vagy Zelnik József, a Magyar Művészeti Akadémia tagja.

A felhívás teljes szövege:

Mindent a maga helyén!

Felhívás a Városliget, a Budai Vár és a főváros védelmében

Alulírottak többször is szót emeltünk a városligeti múzeumi negyed építése, a Vár kulturális funkcióinak felszámolása, valamint az oda szánt kormányzati negyed terve ellen. A többszáz-milliárd forintot felemésztő giga-beruházások ésszerűtlen és szakmai szempontból indokolatlan módon rajzolják át Budapest kulturális térképét. Észrevételeink a döntéshozóknál süket fülekre találtak. Ezért kérjük azokat, akik a főváros jövőjét a szívükön viselik, hogy csatlakozzanak alábbi felhívásunkhoz:

1. A Városliget maradjon park, ne legyen »építési telek«! Az egyik legértékesebb fővárosi közparkot ne éktelenítsék el felesleges és oda nem illő épületek!

2. A kultúráért felelős kormányzat elsősorban a meglévő közgyűjtemények számára biztosítson jelentőségükhöz méltó feltételeket! Budapesten számos kihasználatlan műemlék-épület keresi rendeltetését, az új múzeumok elhelyezésénél elsősorban ezeket vegyék számításba!

3. A Budai Vár szolgálja továbbra is a kultúrát: ne száműzzék onnan a Magyar Nemzeti Galériát és az akadémiai intézeteket! A régóta tátongó foghíjak helyére inkább új kulturális intézmények kerüljenek!

4. A királyok által nem lakott Hauszmann-palota túlméretezett épületének műemléki értéke csekély, száz évvel ezelőtti arculatának helyreállítása nem indokolja a hatalmas ráfordítást.

5. Ne költöztessenek a budai várba kormányzati intézményeket! Demokráciában a miniszterelnökség és a minisztériumok a legjobb helyen az ország háza, a Parlament körül vannak: maradjanak is ott!

Tiltakozunk a közérdek szempontjából igazolhatatlan pazarlás, a demokratikus jogrendet sértő eljárás ellen!

Körmendy Imre, a Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke

Marosi Ernő művészettörténész, az MTA tagja

Ráday Mihály, a Budapesti Városvédő Egyesület elnöke

Schneller István építész, urbanista

Baintner Károly ny.egyetemi tanár

Brenner János építész

Erő Zoltán építész

Garay Klára tanár

Jámbor Imre tájépítész

Kévés György építész

Lányi András filozófus

Mélyi József művészettörténész

Pákozdi Imre közíró

Veréb Mária tájépítész

Zöldi Anna építész-újságíró

 

Támogatók:

Ángyán József agrár-közgazdász, egyetemi tanár

Babiczky Tibor költő

Bali János karnagy

Bardóczi Sándor tájépítész

Bereczky Lóránd, a Magyar Nemzeti Galéria volt főigazgatója

Béres Tamás teológus

Bojár Gábor, a Graphisoft alapító elnöke

Bródy János zenész

Czoma László, a Helikon kastélymúzeum volt igazgatója

Csomay Zsófia építész, a Hauszmann Bizottság tagja

Entz Géza művészettörténész, az OMVH volt elnöke

Farkas István, a Magyar Természetvédők Szövetségének elnöke

Fodor László jogász, egyetemi tanár

Gyémánt László festő

Haraszty István képzőművész

Horányi Özséb kommunikáció-kutató, professor emeritus

Horváth Iván irodalomtörténész, egyetemi tanár

Jeszenszky Géza történész, volt külügyminiszter

Kajner Péter közgazdász

Kárpáti Péter drámaíró

Kodácsy Tamás református lelkész

Korompay Katalin építész

Lamm Vanda jogász, az MTA tagja

Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke

Lővei Pál művészettörténész, a Hauszmann Bizottság tagja

Mellár Tamás közgazdász, egyetemi tanár

Miklóssy Endre urbanista

Puzsér Róbert publicista

Rózsa Gyula művészettörténész

Schwendtner Tibor filozófus, egyetemi tanár

Steiger Kornél filozófus, professor emeritus

Szörényi Levente Kossuth díjas zeneszerző

Tábor Ádám költő

Térey János költő

Ullmann Tamás filozófus, egyetemi tanár

Ungváry Krisztián történész

Ungvári Tamás író

Vida Gábor biológus, az MTA tagja

Zászkaliczky Zsuzsa, a Credo főszerkesztője

Zelnik József, az MMA alelnöke

Ha kezdeményezésünkkel egyetért, kérjük, a www.varesliget.blog.hu honlapon csatlakozzon az aláírókhoz!”

Összesen 268 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

vajon amikor a vasutat vitték amerikába keletről nyugatra

mennyi fát + erdőt vágtak ki érte?

csak arra próbálok utalni, hogy nincs olyan gigaberuházás ahol nem sérül a környezet

abban meg egészen biztos vagyok, hogy ugyanazok a büdös patkányok voltak a fákhoz láncolva mint akik a keletiben a migriket tutujgatták

mert nekik ez az életük!!!

Ők nem a mindent aláírók!
És ha már a népszavazást ebben a témában sem engedik, akkor hadd tiltakozzanak így legalább.

Egyébként pedig a Liget maradjon liget! És ne turista látványosság, beton monstrumokkal!

Gondolom volt nyávogás a louvre-piramis esetében is.

Nem rondább, mint az Eiffel torony.

A Városliget és a budai vár két külön probléma.

A Városligetbe tervezett építmények máshol is elhelyezhetők, legfeljebb egyébként leromlott területek szanálása többe kerül, mint a fák kivágása.

A Vár kulturális központként való szerepeltetése nehézkes megközelíthetősége miatt nem sikertörténet. Történelmileg kormányzati központként fejlődött, maradjon illetve legyen újra az.

"A Vár kulturális központként való szerepeltetése nehézkes megközelíthetősége miatt nem sikertörténet."

Nem turistaként hanem itt a fővárosban élőként imádok felmenni a várba és megnézni egy jó kiállítást a Galériában.
Ez egy jó családi program is lehet, gyerekekkel, unokákkal. És ha már az ember ott van sétálgat a várban.
Turistaként pedig idegen városokban kifejezetten élvezetes számomra, ha a megnézendő múzeumok csodás helyen vannak.
A megközelíthetőség pedig miért is nehéz?
Széll Kálmán térről a 16-os busszal pár perc. Aki Budáról indul annak nincs messzebb, mint a liget, sőt.

nekem a zöldekről már nem is a kötnyezetvédelem jut eszembe, hanem az emberkereskedelem

sajnos nem alaptalanul...

gyurcsánytakarodj, mi?

inkább 2010 mint 1970 (ha már számokkal dobálózunk).

amúgy rámutatnál arra a pontra a levélben, ahol a 2010 előtti állapotokat akarják vissza?

IV. Bélától kezdve.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés