Befejeztem

2016. február 7. 10:28

Béndek Péter
1000 A Mi Hazánk
Búcsút mondok a nyilvánosságnak, ideértve a blogolást és a PKP vezetését.

„Búcsút mondok a nyilvánosságnak, ideértve a blogolást és a PKP vezetését. Az utóbbi bő három évben sok időt és minden mást áldoztam a polgári, liberális konzervatív gondolat, kultúra, és politika erősítésének, a megelőző húsz évvel együtt ennyire telt, elértem a korlátaimhoz.

A pártnak a saját elképzeléseim alapján már nem tudok nagyobb szolgálatot tenni, másra és másokra van szükség ahhoz, hogy az ország számára oly fontos nyugatias konzervativizmust tovább vigyék, és valódi politikai alternatívát faragjanak belőle. Hazánk nehéz évek elé néz. Történelme során nem először a polgári modernizációt hátráltató terméketlen nacionalizmus és egy hallatlanul cinikus politikai osztály markában vergődik, és hogy ismét ide jutottunk, az mindenki, azon belül pedig különösen az értelmiség soha le nem mosható felelőssége. A mélypont még messze, a kilábalás tartós lehetősége még messzebb. Magyarország olyan pályán mozog egyre gyorsabban, egyre kedvezőtlenebb nemzetközi környezetben, amelynek a veszélyei beláthatatlanok. És éppen, mivel így látom, nem is tehetek már többet hozzá a nemzet reménybeli felemelkedéséhez, noha másnak sem szólt több gondolatom az utóbbi bő három évben, mint ennek.

Nagyon nehéz döntést kellett hoznom, de új erőkre, az enyémnél hathatósabb elképzelésekre és hatékonyabb politizálásra van szükség a trend megfordításához. Köszönöm olvasóim, támogatóim, és a párt hősies csapatának bizalmát, és kérem a megértésüket. Biztos vagyok benne, hogy többre jutnak immár nélkülem, mint velem jutnának.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 151 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nos kedves Péter az írásában nem látom a valós következtetést, így viszont felesleges is lenne a további politizálása. Szerintem Ön hibásan mérte fel a bel- és külpolitikai, a gazdasági, a társadalmi helyzetet és így hibás következtetések sorát vonta le. Széles frontot nyitott, amelyet a politikai helyzet nem igazolt vissza. Az állításomat pedig a mostani írása is igazolja. Ennek következtében, ha ezen nem tud változtatni, valóban csak a visszavonulás lehet a legjobb döntés.

Akik itt ma polgárnak képzelik magukat azok jelentős hányada -hát, mit is írjak, hogy ne legyek sértő (?)- legfeljebb "új"-polgár.....
Merthogy például egyebek mellett a "polgár" megtanul viselkedni, és álnéven sem használ olyan hangnemet amit az itt hozzászóló hú de polgárok megengednek maguknak.

Itt volt az ideje befejezni ezt a sehova sem vezető erőlködést, egy frusztrált, sértődött, kritikát nem tűrő "zseni" mindennapos (na jó, hetes) okoskodásait, hiszen értelmes jövőkép és mozgalom sem alakult ki belőle.
Nagyot csalódtam a pasasban, amikor konkrét válaszok helyett fölényesen és tévesen minősítgetett.
Gondolkodjon egy kicsit, hol rontotta el.

A viszont nem hallásra!

"Befejeztem"

Szörnyű veszteség !

Ui: Térfáltam, mielött ő is ezt mondja.

Nagy kár lenne, ha Béndek Péter eltűnne a közéletből. Ő az egyik legkorrektebb hang a jobboldalon. Higgadt, racionális elemzései, alapos eszmetörténeti tudása, távlati elgondolásai és elvi következetessége valódi konzervatív alternatívát nyújtottak az Orbán-féle autokratikus populizmussal ill. a Jobbik kripofasizmusával szemben. Ha Béndek is feladja, akkor milyen esélye marad a polgári értékeknek?

hát én nagyin elvagyok mostkeseredredve,hogy a nyugatimagyar/magyarnyugati konzervatívizmus zászlója lehullik a várfokról,de ezzel együtt megértem,hogy inkább a remeteséget választja,hiszen ennek az országnak nem érdemes véred hullajtani. ezt az országot,és népet már rég felzabálta a fidesz mentális háborúja. kár érte,főleg értünk.

Hát igen. Ilyen az amikor, a nagy filozófus rájön, hogy gyöngyöt szórt a disznók elé. - Ilyen az amikor egy nagy formátumú politikusnak be kell látnia, hogy nem érdemelte meg őt ez a nemzet. :)

... és ilyen az, mikor valaki zsinórban rossz helyre rakja a vesszőket. :(

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés