A köztársaság állapota

2016. február 6. 17:19

Majtényi László
Népszabadság
Legyen köztársaság! Éljen az alkotmányos Magyarország! Éljen a jog! Éljen mindenki a jogaival!

„Szükségünk van jelszavakra, mégpedig olyanokra, amelyek morális és értelmi jelentést egyaránt hordoznak. Mondanék hármat:

Békét! A nemzeti együttműködés folyamatos, ha éppen nincs ellenség, önmagával is folytatott háborúskodás. Ezzel szemben nem csak jó okunk van a béke hirdetésére, ez kötelességünk is. Mindenekelőtt békét kell kötnünk saját magunkkal. Ennek érdekében le kell zárnunk a Kis János által százéves pernek nevezett háborúskodást a modern Magyarország és a történelmi Magyarország hívei között, le kell zárnunk ezt a kihűlt, de a mindennapjainkat máig mérgező testvérharcot. Békét kell kötnünk a szomszédainkkal is, ehhez be kell látnunk, hogy a nemzetegyesítés lehetséges útja a tekintélyes, stabil, békés Magyarország. Békét kell továbbá kötnünk Európával, az Európai Unióval. Belátjuk, hogy a jövőben nem rombolnunk, hanem építenünk kell Európa közös értékeit, amelyek a saját értékeink, és az ezek képviseletéből, megvalósításából ránk eső terheket is viselnünk kell. Viszont nem köthetünk békét az egyenlő méltóság elutasításával. Minden emberi lényre, legyen bár hazájából száműzött (nálunk már) idegen, a közös méltóság hordozójaként tekintünk. Nem köthetünk békét a szegények és a romák megalázásával, a rettenetes züllöttséggel, a mindent átható korrupcióval. Nincs béke a közvagyon és a demokratikus értékek prédálóival.

Szabadságot! A szabadság és az alkotmányosság egylényegű. Nem fogadjuk el, hogy a magyar népet a politikusok jóléti hazugságai jobban érdekli, mint a szabadság ügye. A negyedik módosítás óta, ha az alkotmányra a társadalmi értékek foglalataként tekintünk, Magyarországnak nincsen alkotmánya. Tudjuk, hogy az alkotmányosság képviselete nem a fékezhetetlen kreativitás terepe. A követendő mintának a '89–90-es jogállami forradalom alkotmányosságának szerkezeti megoldásait tekintjük, amelyek kiegészíthetők olyan, erős társadalmi ellenőrzést megvalósító, közjogi szerepet kapó e-demokratikus intézményekkel, amelyek megmozdítják a lomha államgépet, de amelyek ugyanakkor a képviseleti demokráciát nem teszik kétségessé. A kampány- és pártfinanszírozást kivesszük a bűn világából. Az alkotmánybíráskodást és a független intézményeket helyreállítjuk. A szabadság megteremtése közös ügy, az alkotmányos jobboldal és az alkotmányos baloldal közös vállalkozása!

Szolidaritást! Az alkotmányos patriotizmus eszményeinek megfelelően egymásra mint a politikai közösség egyenrangú tagjaira tekintünk. Konzervatív vagy baloldali liberálisok, szocialisták, hívők és nem hívők természetesen vélekedhetnek eltérően a szolidaritás követelményéről, abban azonban bizonyára egyetérthetnek, hogy az individuum jogainak tiszteletben tartása mellett felelősséggel tartozunk egymásért. Remélem, még talán abban is egyetérthetünk, hogy például a gyerek­éhezés mindannyiunk számára elviselhetetlen erkölcsi teher.

Legyen köztársaság! Éljen az alkotmányos Magyarország! Éljen a jog! Éljen mindenki a jogaival!”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 105 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ennek is kimenője volt?

Semmitmondó általánosságokat ír Majtényi , megfejelve néhány ismert-szokásos balliberális jajongással .

Az OPNI megszüntetésekor mondtam, hogy nagy hibát követnek el. Azóta bizonyságot nyert, hogy nem hiba volt, hanem bűn.
A szerző akart visszatérni a múlthoz? Ahhoz a múlthoz amely során végigrabolták az országot? Az lenne a béke? Az lenne a szabadság, szolidaritás, hogy majd megunják oszt hazamennek? A szemkilövetés a béke jele? Az 1989-90-es alkotmányhoz való visszatérés lenne a megoldás? Ahhoz az alkotmányhoz amely az előbbieket lehetővé tette?

Elmegy Ön a sunyiba T. Majtényi úr.

"Békét kell továbbá kötnünk Európával, az Európai Unióval. "

Majtényi László (Budapest, 1950. november 30.) magyar jogtudós, egyetemi tanár, az MTA doktora.
Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet (EKINT) 2003-ban alapított magyar jogi elemző és kutató intézet, think tank. Az EKINT-et a Soros Alapítvány hozta létre .
Az EKINT jelenlegi elnöke Majtényi László, igazgatója Somody Bernadette.
Kedves László!
Csodálkozom, hogy egy egyetemi tanár alapfogalmakkal nincs tisztában...
A békének - mióta a világ létezik és reggelente felkel a Nap - ÁRA VAN.
SOHA, SEHOL NEM ADJÁK INGYEN.
Leírnád, "Európa" mit is kér a te általad reklamált "békéért"?
Ja, azt nem mered.
Ez sajnálatos.
És lehangolóan jellemző a magyar megmondók kondicionálását illetően.
Először is, László ezen kellene változtatni.
A te jelszavaid történelmileg ugyan nem túl régiek.
Mégis: 1789-2016: legalább 215 évesek.
Ennyit tudsz.

Világbékét! :)))

"az ilyen bibsiket is embernek tekinti. Pedig csak paraziták. "
Másik helyen ezt írod:
"21:14
@duzur
azért még nem kéne kislányokat agyonlőni, zsidókám"
Ne folytasd ezt.
Biztosítalak, hogy kiváló, tiszteletre méltó emberek minden népben igen-igen sokan vannak.
Azért, mert a Teremtő így alkotta meg az emberiséget.
Egyetlen népet nem hozott létre abból a célból, hogy annak minden tagja gazember legyen.
Úgyhogy, mikor ilyesmiket írsz, nagyon sok embert mélyen megsértesz, és összességében a magyarság ellenségeivé teszed őket.
Gondolom, nem ez a célod.
Akkor viszont: hagyd ezt a szóhasználatot abba.
Aki hülye, azt el lehet küldeni - rassztól függetlenül - a p...csába. Magam is megheveskedem ezt időnként.
De csak konkrét személyre szólóan.
Aki ezt a szabályt átlépi, az vesztett.

éljen a jég hátán is,éljen az omnibusz tetején

Kiràlysàg lenne?

Ime a ballib "politikafüggetlen" onbucmanja. Ezzel a provokációval lejáratja magát, a tisztséget amelyet betöltött és mindent amihez köze volt.
Bravó, megérte ?

Szomorú, hogy ez a Majtényi ide jutott, pedig még életkora alapján akár gondolkodhatna is.

De a legszomorúbb, hogy kb. ez az ellenzék színvonala ma Magyarországon.

Ha Orbánék nem nevelnek ki maguk egy valamirevaló balos ellenzéket, nagy bajban lesz Magyarország.

Közhely, de igaz: a demokrácia demokraták nélkül nem működik. Sajnos a magyarok többségét vagy nem érdekli, milyen rendszerben él, vagy örömmel veszi tudomásul a demokratikus jogállam megszűnését. Talán meg is tapsolják, mint a Star Wars-ban a szenátorok Palpatine teljhatalmának bejelentését...

Felébredtél, kis hülye?
Lassan tönkreteszed a Mandinert (is).
Már kifogyott a keretük, annyit költenek utánad fertőtlenítőszerre...

Majtényi úr!
"Békét kell kötnünk a szomszédainkkal"
Romániával 1918 tavaszán békét kötöttünk.
Tudja abban a békében hol a határ? valahol a Kárpátok keleti lejtőjén.
Ez nem zavarta a románokat, hogy már ősszel betörjenek Erdélybe.
Nyilatkoztak Gyulafehérvárott.
Mit tartottak be?
Akkor milyen békére gondol?
A szlovákokkal (Milan Hodza) megállapodott az akkori magyar kormány a nyelvhatár alapján.
Egy héten belül a csehek és olaszok segítségével felrúgták a megállapodást.
Horn Gyula megkötötte az alapszerződéseket, mit tartanak be szomszédaink?
További okoskodásainak elemzésétől idő hiányában el kell tekintenem, de javaslom a történelmi tények tanulmányozását.

Meg az, hogy: Éljen Maotényi!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés