Céges etika a törvények felett

„A Volkswagent övező botrány után már valóban csak a piac vallásának fundamentalistái gondolhatják komolyan, hogy a multinacionális részvénytársaságok által uralt és működtetett gazdaság képes lehet választ adni a jövő kihívásaira. A gigantikus vállalatszörnyek olyan nagyra nőttek, olyan gátlástalanul törtetnek, és olyan mohón harácsolnak, hogy ha lenne a társadalmakban egy cseppnyi veszélyérzet, már konkrét tervek volnának arra, hogy miként lehet ezeket emberi léptékűre zsugorítani, a működésüket pedig átláthatóvá tenni. Valahogy úgy, ahogy a másik hatalmas és kontrollálhatatlan képződmény, az állam kapcsán a neoliberálisok ezt nap mint nap megfogalmazzák.

Napestig sorolhatnám a példákat a Mexikói-öböl élővilágát majdnem kiirtó BP-től a Közel-Keletet Afganisztántól Szíriáig felperzselő fegyvergyártó cégeken át a felhasználói szerződések aláklikkelésével ügyfeleiket polgári jogaik nagy részétől megfosztó szexi technológiai vállalatokig, akik a huszonegyedik században az emberi kapcsolatokat, gondolatokat, érzéseket és titkokat kezelik, csakis arra ügyelve, hogy ki fizet értük többet: a Coca-Cola vagy a CIA. Ezek a cégek kilóra vásárolják fel a politikát, vagy épp az elüzletiesedett politika falja föl a cégeket, az eredmény végül mindig ugyanaz: az egymásba fonódó gazdasági és politikai osztály a törvények felett áll. Beleröhögnek a pofánkba, aztán rendelnek egy újabb uszító plakátkampányt, vagy image-reklámok tucatjaival bombázzák meg az emberi tudattalant. Végül mindent megúsznak.

Számomra a VW ügyében nem a csalás ténye a leglesújtóbb. Nem voltak illúzióim. Ugyanakkor elegánsabbaknak gondoltam őket, úgy képzeltem, hogy ezen a szinten már nem megkerülik, hanem megvásárolják a törvényeket. Csakhogy nem. Nem elég mindaz, amit megvesznek kilóra, nekik még több profit kell. Még nagyobb bónuszok és még fényűzőbb vagyonok, ha pedig mindezekért törvényt kell szegni vagy emberek egészségét kell károsítani, az autóipar döntéshozói épp olyan hatalommániás pszichopatáknak mutatkoznak, mint azok a brókerek és bankárok, akik alig pár éve lékelték meg a globális pénzügyi rendszert, családok millióit fosztva meg megtakarításaiktól vagy otthonaiktól.

Ebben a csalásban nagyon sok ember vett részt hosszú éveken át, és mindegyikük lojalitása nagyobb volt a cég iránt, mint a ragaszkodásuk akár a hazájuk törvényeihez, akár az olyan elvont fogalmakhoz, mint a tisztesség vagy a becsület. Miféle céges kultúra az, amely ilyen mértékben irtja ki a közösség iránti felelősségérzet írmagvát is? Valóban cégek ezek? Vagy inkább szekták, ahol napi értekezletek és heti tréningek számolják fel az autonómiát, egy embertelen gépezet jól fizetett fogaskerekévé züllesztve az emberi személyiséget? Ez az eset már nem pusztán a kapzsiságról és a megfélemlítésről szól, hanem arról, hogy a multicégek addig mossák az alkalmazottaik agyát, míg maradéktalanul ki nem égetik a számukra fölösleges terhet jelentő emberséget és társadalmi felelősséget - mindazt, ami a vállalat meg a következő öt centes profit közé állhat.

Hiába van most botrány, a polgári kontroll ezúttal se működött. Azok a tudományos eredmények, amelyek révén a csalássorozat lelepleződött, már másfél éve napvilágot láttak. Sem a hatóságok, sem a média, sem a közvélemény nem mozdult másfél éven át. Mindenki be volt szarva. Könnyebben készül el ma egy karikatúra akár Mohamedről, akár Jézusról, mint hogy egy befolyásos nagyvállalatot a sajtó nyilvánossága akár csak finom kritikával is illessen. Hiszen számtalan jogászuk, barátjuk, végtelenül sok pénzük és hallatlanul nagy befolyásuk van. Vallási érzékenység, szexuális tabuk, emberi vér és halál - mind-mind szabad préda. A multicégekkel kapcsolatban azonban nincs szólásszabadság. Hisz nekik jó hírnevük és jogaik vannak. Halhatatlanok és eszámoltathatatlanok. Mindenük megvan, ami nekünk, hús-vér embereknek, és mindenből sokkal több, továbbá mindenük megvan, ami nekünk, hús-vér embereknek nincs, és soha nem is lesz. Csak egyvalamijük nincs: felelősségük. Legfőbb ideje változtatni ezen.”