Legszívesebben belerúgnánk, de közben szánjuk is a menekültet

2015. szeptember 16. 16:44

Síklaki István
VS
Van egy berzenkedés, idegenkedés a helyzettől – erre játszott rá a kormány a menekültellenes kampánnyal –, de közben együttérzés is van, főleg a családok, gyerekek iránt. Interjú.

Egy Európa jelentős részét érintő tragédia zajlik szó szerint a szemünk láttára, akár most Röszkénél, akár korábban a Keleti pályaudvaron. Ettől függetlenül még azok is, akik együtt éreznek a menekültekkel, nyilván közben élik a maguk szokásos életét, szórakozni járnak a családjukkal, összejönnek a haverokkal egy sörre. Hogyan tudja ezt a kettősséget a tudatunk feldolgozni?

Jó kérdés, valószínűleg itt is ugyanaz a mechanizmus játszódik le sokaknál, mint amikor egy balesetnél is inkább maradunk passzív szemlélők, mint hogy aktívan belépjünk a helyzetbe: segítsen más, vannak rá elegen, miért pont én, még a végén hibázok, és akkor én kerülök bajba – a tudatalattink nagyon szépen el tudja rendezni a dolgokat. Főleg, ha látom, hogy azért sok az önkéntes, sok a rendőr, vannak hivatalok is – csinálják ők. Ez kétségtelenül egy passzív, de nem mondhatnám, hogy nem normális viselkedésmód ilyen helyzetben.


Mennyire látja szélsőségesnek a helyzetre adott reakciókat?

Mint minden feszült helyzetben, megjelenik a két szélső álláspont. Egyrészt – már bocsánat – feljön a szar a felszínre, másrészt kiderül, kik azok, akik hajlandóak segíteni. De eleve van egy kettősség a magyar társadalomban: emlékezzünk csak vissza, már a menekültválság előtt is voltak ügyek, amik felzaklattak jó pár embert. A devizahiteles-mentés visszásságai, az, hogy sokan nem kaptak valódi segítséget, vagy éppen a Quaestor-ügy beígért, de elmaradt kártalanítása. Eleve olyan helyzetben talált minket a menekültválság, amikor sokan már egyébként is komoly egzisztenciális bizonytalanságot éreztek, ilyen helyzetben pedig szeretünk xenofóbok lenni, és kivetíteni valakire a frusztrációinkat.

Egyszerűen így működik a személyiség, még ha közben nagyon sokakból, amikor látják szerencsétleneket, különösen a gyerekeket, persze óhatatlanul előtör az empátia. Ez az ambivalencia szerintem a passzív állampolgároktól kezdve végighúzódik az önkénteseken és a rendőrön át egészen László Petráig: van egy berzenkedés, idegenkedés a helyzettől – erre játszott rá a kormány a menekültellenes kampánnyal –, de közben együttérzés is van, főleg a családok, gyerekek iránt. Én ezt legutóbb egy kis puli kutyával éltem át: hogy idegesít, idegesít, de még csak bele sem rúghatok, a rohadt életbe, mert olyan aranyos. Valami ilyesmi van a menekültekkel is: legszívesebben belerúgnék, mert idejön, felforgatja az életemet, de közben meg szánom is.

»Sajnálom őket, de haragszom rájuk, mert leszedték a barackomat« – ezt egy horgosi kistermelő mondta, akinek a gyümölcsösét megdézsmálták. Ez akkor a normális reakció?

Igen, ez. Csak az a baj, hogy ha a feszültség, amit ez az ambivalencia kelt, tartósan fennmarad, akkor egy idő után az összes indulatom rájuk zúdul, és akkor fogom azt követelni, hogy csináljanak már velük valamit, vigyék innen őket, bárhogy, csak gyorsan.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 28 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A "menekültek" kimutatták a foguk fehérjét...
Remélem, Gyurcsányi is bujtogatja őket. Tudom, hogy ezt teszi.
Ócska, ripők provokátor!

Egy migránsba sem rúgnék bele.
Viszont azt szeretném tudni, hogy ki kicsoda.
Addig amíg irataikat eldobálják, sosem tudjuk, ki áll velünk szemben. Lehet, hogy csak egy ócska magyar felforgató, lehet hogy egy ISIS-es, lehet, hogy egy elkeseredett ember.Bármi lehet.
De ez így nem fair. És így nem sajnálni, csupán rettegni fogom a vadidegent.

Már bocsánat, de ha ez az ember ilyen mosdatlan szájú: bármely oldalon feljöhet a szar a felszínre. Az ún. menekültoldalon is.

Nők, gyerekek?
Izrael-Gáza!!!!!

A terroristák a hibásak ha nőket gyerekeket pajzsként használnak.

Persze, hogy sajnáljuk az igazi szerencsétlen menekülteket!!!

Mindenki a maga nevében beszéljen hülyeséget!
Kikérem magamnak a többesszámot!
Bár kedvem volna pár embert jól pofán vágni, de az nem migráns.

Izrael mindeközben kéjesen vigyorog.
Nesze neked, Európa!

Siklaki ,, professor úr!

Elemezze, analizálja Objektive:

Nem is gáncsoltuk el Az-Ölében-Gyermekével-puhafűben-orraeső-Férfiembert, László Petra eme 2. bűnvádi estében ugyanis a "Film"-elemzés alapján, a lassított felvételen jól láthatóan TÁVOLabb állt , tehát nem követte el a már százezrek által felrótt extrém bűncselekményt!

László Petra 2. számú bűnesetében
outsider TÁVOLÁLLÓ, azaz: Ártatlan. Innocent.

https://www.youtube.com/watch?..

"Szóval köszönjük a megjelenést!"

??

Tehát ""szentabéke"" szerinted ha az egyik esetben L.P. elkövetője békétlen csúnya cselekedetnek akkor te -ti- "szentabéke" szellemiségeddel be is sározhatod valami hamis értelmi indittatással a másik, a GyermekesFérfiember elgáncsolása ügyében is.

Mik vagy TE hogy királyi többes-számban nyilakozoltok szépségesen megköszönve valamiféle "megjelenésemet": Vakok vagytok. :-)

A fociedző Oszama nevü úr orra azért esett a fűben mert zaklatott-felindult-figyelmetlen balanszát-vesztö bukdácsoló ember,

és úgy látom gyermekét nem óvó attitüdje miatt zúzódásokat is okozott talán rázuhanva a kisfocistájára!

Nem bántom én ehelyt Oszama focista urat csak ilyen bagatell az ügy :

NEM volt gáncs-távolságban László Petra.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés