A TASZ óriási öngólt rúgott

2015. május 6. 16:48

Ferencz Orsolya
Bebizonyosodott ugyanis, hogy a program nem szolgálta még az érintettek érdekét sem, mivel a hepatitis C-vel fertőződött drogfogyasztók száma éppen akkor duplázódott meg, 2011 és 2014 között, amikor a tűcsere programot folytatták.

A Társaság a Szabadságjogokért, élén a drogliberalizációért kétségbeesetten küzdő Sárosi Péterrel ma óriási öngólt rúgott. Minden korábbi állításával ellentétben, Sárosi Péter - talán véletlenül, de - végre elismerte, hogy önmagában a tűcsere program nem működik. Bebizonyosodott ugyanis, hogy a program nem szolgálta még az érintettek érdekét sem, mivel a hepatitis C-vel fertőződött drogfogyasztók száma éppen akkor duplázódott meg, 2011 és 2014 között, amikor a tűcsere programot folytatták. Emellett sok ezer eldobált, fertőzött tű hevert az utcákon, tereken, veszélyeztetve a drogot nem használó lakosság egészségét. Örülünk, hogy végre Sárosi Péter is belátta a program kudarcát.

A probléma tényleges kezelése érdekében Józsefvárosban újjáalakítottuk a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumot, számos elismert addiktológus, toxikológus szakember és jónéhány szakmai civil szervezet segítségével dolgozunk a drogprobléma kezelésén. Célunk, hogy a drogbetegek végre valódi segítséget és ellátást kapjanak, valódi esélyt a gyógyulásra és rehabilitációra. Emellett a nem drogfüggő lakosság egészséghez való jogát is megvédjük.

dr. Ferencz Orsolya,

a Józsefvárosi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum elnöke

(Közlemény)

Összesen 122 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Senki sem akarja tudomásul venni, hogy az emberek között is van selejt. Ők azok, akik maximálisan szarnak a saját és mások életére.
A drogfogyasztást egyféleképpen lehetne eliminálni. Lekapcsolni a drogbárókat. No, ezt senki sem meri.
A többi blabla és értelme sincs.

A TASZ jelenti..

Na, ez konkrétan hülyeség. Erős kételyeim vannak afelől, hogy egy drogos létének akkor vannak-e nagyobb társadalmi költségei, ha gyorsan elviszi egy fertőzés, vagy akkor, ha nem.

Tetszik, nem tetszik: marad az emberiesség.

És szerinted egy átlag drogos még évtizedekig élni fog? Fegyelmezetten be fogja szedni a modern gyógyszereket meg minden? Hagyjuk már!

Az alkoholistákról elég közeli ismereteim vannak. Na, ők mindenre sajnálják a pénzt, ami nem pia.

Na látod, az egyik dolog, amit nem bánok az életben, hogy nem kerültem mélyebb kapcsolatba a droggal.

Viszont akik igen, azok per pillanat az én adómra számítanak, mert nem képesek magukon segíteni.

Fura ez. Szerre van pénz, tűre nincs, de gyógyszerre meg volna egysegelem olvtárs szerint. Lehetséges volna, hogy mégsem egysegelemnek van igaza? De akkor most összeomlott bennem egy világ. Hüpp hüpp.

Eszem azt a racionális szívedet, hogyan csökkenthetné az egészségügyi kiadásokat, ha egy drogost tovább lehetne életben tartani, mint ha elvinné a kezeletlen hepatitis?

Lila emberiességi megfontolásokból nem kívánom a hepatitis növekedését, de még a racionalizmust is idekeverni... Te valami nagyon jó anyagot fogyaszthattál.

Azért időnként járok gyógyszertárba, és az a tapasztalatom, hogy a TB-finanszírozott gyógyszereknek is van önrésze. Legalább annyi, mint amennyit egy-egy tű áraként megbeszéltünk.

De azért ne báncsatok, léccilécci!

"Kezeletlen"-t írtam. Mert ha egy drogosnak nincs pénze tűre, akkor nem lesz a TB-finanszírozott gyógyszer önrészére sem.

TB-finanszírozott gyógyszerárakat néztél? Mondjuk a tűk árával összevetve?

Szerintem hepa-c-vel olyan emberek élnek évtizedeket, akiknek ez a fő betegségük, és foglalkoznak vele.

Szerintem - maradva a tiszta racionalizmus dogmájánál - minden év nettó kiadás az adófizetőknek, amíg életben van. Minél előbb elviszi a betegség, annál olcsóbb.

Az az igazság, hogy ha olyan metafizikai szempontokat kihagyunk, mint "az emberi élet értéke", akkor a fertőzésveszély is akkor a legkisebb, ha a drogost néhány hónap alatt elviszi egy betegség.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés