Vona: A Jobbik és az LMP a XXI. század pártjai

2015. május 1. 12:50
Parlamenti vitanapot kezdeményeznek a halálbüntetésről, amely kérdésben a párton belül sincs egységes álláspont – mondta Vona Gábor a Jobbik fővárosi majálisán, ahol arról is beszélt, hogy az EU működésképtelen, de nem lehet belőle azonnal kilépni. Az is kiderült, a magyar kormánynak szerinte miért kellene „vernie a tamtamot”, és miért nincs a Jobbik soraiban „díszcigány”.

A Jobbik parlamenti vitanapot kezdeményez a halálbüntetésről – jelentette be Vona Gábor pénteken a párt budapesti majálisán.

A pártelnök a Hajógyári-szigeten tartott rendezvényen – egy Tagok legyünk vagy szabadok? feliratú molinó alatt – a nemzetközi egyezményeket nem tartotta akadálynak, ugyanakkor jelezte, hogy a Jobbikon belül is van, aki ellenzi a halálbüntetést. A kaposvári gyilkosságról és Szita Bence esetéről szólva azt hangoztatta, hogy ő maga a társadalmi igazságtétel és a visszatartó erő miatt a halálbüntetést jogosnak tartja.
A megtelt rendezvénysátorban azt is megfogalmazta, hogy az Európai Unióból nem lehetne azonnal kilépni, mert Magyarország csődhelyzetbe kerülne. Szót emelt az Egyesült Államok és az Európai Unió között készülő szabadkereskedelmi egyezmény (TTIP) ellen, és kifogásolta, hogy a kormány „nem veri a tamtamot” amiatt, hogy tőkeerős amerikai vállalatok „letarolhatják Európát”. Vona Gábor működésképtelennek nevezte az uniót, és megemlítette, hogy a közeljövőben levélben fordul a kelet- és közép-európai országok pártjaihoz, azt kérve, pártpolitikai különbségeket félretéve lépjenek fel közösen annak érdekében, hogy az EU más irányt vegyen, és például bizonyos szektorokban piacvédelmet lehessen elérni.

A bevándorláspolitikáról szólva azt mondta: ha a kormány fel akar lépni az ügyben, akkor támogatják, de tartanak tőle, hogy ez csak blöff. Álláspontja szerint Magyarországnak egyáltalán nem kellenek menekültek, ugyanakkor arra fel kell készülni, hogy mi lesz, ha kárpátaljai magyarok érkeznek menekültként.

A Jobbik elnöke beszélt arról is, hogy pártja kormányon a munkahelyteremtést helyezné a fókuszba, de aki nem dolgozik, az ne várjon plusztámogatást. „Nem hatnak meg a jogvédő szervezetek könnyes elemzései” – mondta, hozzátéve, hogy egy ország működtetéséhez világos viszonyokat tart szükségesnek.

Vona Gábor kitért „a cigány-magyar együttélés” kérdésére is. Bírálta, hogy más pártok úgy oldják meg a problémát, hogy „beválasztanak egy díszcigányt a soraik közé”, és a társadalom előítéletességére fogják a gondokat. Azt mondta, nem etnikai alapon van probléma, hanem amiatt, hogy széles rétegek „törvényen kívüli életformára rendezkedtek be”, és szerinte innen kell kezdeni a vitát.

A pártelnök a néppártosodásról szólva kijelentette, hogy alapvető céljaik, értékrendjük megőrzése mellett programjukkal a legszélesebb társadalmi rétegeket kívánják megszólítani. Az MSZP-t és a Fideszt a XX., míg a Jobbikot és az LMP-t a XXI. század pártjaiként jellemezte, és hangsúlyozta azt is: egyik párttal sem lépnének koalícióra, mert nem közösek a célok és a jövőképek, és kisebbségben is megpróbálnának kormányozni. Egyúttal szóvá tette, hogy a kormánypártok igyekeznek jobbikos témákat átvállalni, de a cselekvésig nem jutnak el. 

A Budapesti nemzeti majális elnevezésű rendezvényen felszólal a Jobbik több alelnöke is, emellett gyerekprogramokat és hagyományőrző bemutatókat tartanak. A majálison pénzt gyűjtenek a nehézsorsú kárpátaljai magyar családok megsegítésére, és „magyar vért a magyar rászorulóknak” mottóval véradást is tartanak. A rendezvényen Hungarica, az Ismerős Arcok, a Lord és a Romantikus Erőszak ad koncertet.

Összesen 143 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Vona az időszámítás előtti századokban él?
Bár igaza van! Mindketten zöldek, éretlenek a kormányzásra. Talán mire megöregednek, ha egyáltalán addig nem esnek ki a parlamentből.
Vona is elfelejti, hogy egy seggel nem lehet két lovat megülni, mert könnyen a ló alá fog kerülni.

Na ja! Meg a spanyolviaszt is szarrá tudnák alakítani.
Ahányan vannak annyiféleképpen beszélnek és még többféleképpen cselekszenek.
Ha reggel meglátom és meghallom Volner Jánost, akkor tudom, hogy azon a napon vidám "vasárnap" lesz.

Jut eszembe!
A "füstaltcsülök" nem hiányzik?

Bocs.
Nem vettem észre.
Már nyomja a kukacos füstölt csülköt, mint szél az ólajtót.

Aszongya; Mindegy, hogy kinek hegedálunk, csak sokat hozzon a konyhára. Úgy látszik az előjel nála nem számít.
Holnapután már Thürmer fülébe is hegedál.

"Mert Dúró-Novák-Szabó-Vona Zkárpát és a többiek azért valljuk meg nem alkalmasak egy ország vezetésére."

Ez attól függ, hogy mi a cél. Ha a gödör alja, akkor első osztályúak.

:D
Megint füstölt-csülköt reggeliztél?
Idáig érződik a fűst szaga.
Biztos keleti légáramlás van.

Olvad már el ezt a cikket.
Vagy a minapi MNO-interjút, ATV-interjút, stb. stb.

Aztán vesd össze akár csak a 2012-es, 2013-as Vona-szövegekkel.

GERINC? :)))))
Röhögnöm kell.

Vona:
Góg és DeMagóg fia vagyok én...

Mi van füstölcsülök? A jobbikos pártkönyved egyik fele vörös lett a másik zöld?

Én nem vagyon Ti, hanem én vagyok és egyik párthoz sem tartozom. A kedvenc borom az otelló, ami vörös, a töményből pedig a körte pálinka. A füvet, fákat, a természetet pedig akkor kedvelem, ha zöld. A barna szín nem tartozik a kedvenceim közé, mert az elmúlásra asszociál. A füst pedig csipi a szemem.

A te Szebb Jövődre pedig magasról teszek.

Semmit sem jelent, hogy nincs olyan személy aki valamikor kötődött a baloldalhoz, mert a szólamok, a kinyilatkoztatások és a tettek számítanak. Rövidebben, az ideológia. Nem véletlen, hogy a baloldali szavazók egy nagy része 2009 után elkezdett átvándorolni a Jobbikhoz, mint ahogy az sem; Vona Gábor nyesegetni szándékozik.
Ezért még nem marasztalom el, de amilyen stilusban tesz - már-már szentté avatja magát - az bicskanyitogató. a nem gondolkodó embereket félre tudja vezetni, de aki a sorok között is lát és benéz a függöny mögé is, az tudja miképpen áll a dolog. Idővel te is rá fogsz jönni, ahogy Tunya is.

feritekeri 2015. május 1. 13:46 hsz.-ban elég jól megfogalmazza a lényeget.

Lemaradt a címzés.

Berecskereki 2015. május 1. 14:09 hsz.

amely a Területvédő 2015. május 1. 13:37 hsz.-al kapcsolatban íródott.

Hunyadi már nem jobbikos, hanem a Magyar Hajnal tagja, meg a többi aki vagy elhagyta a Jobbikot, vagy kizárták. Úgy látszik Vona a nyesegetést és balra tartást már 2013-ban elkezdte és könnyen lehet, hogy 2018-ra összeér a ballal.

Na és a Jobbik adott esetben kivel lépne koalicióra? Az LMP-vel? Kevés lenne. Szerinted ki jöhetne még számításba?
Arról pedig ne is álmodjon a Jobbik, hogy 2018-ban meglesz a többségi mandátuma. 2014-ben is erről álmodoztak és Vonának csalódnia kellett. Listán még a második hely sem lett meg, mandátumban pedig meg sem közelítették.

Egyes Jobbikosok a fórumokon sokat tesznek azért, hogy stagnáljon a Jobbik, vagy 2018-ra leépüljön. A Jobbik vezetői között is akadnak ilyen személyek.

Melyik Jobbikos vezető volt amelyik csődbe vitte a vállalkozását tartozásokkal, majd eladta egy a csődtemető cégnek? Most meg ossza az észt.

Zavaros, megmosolyogtató gondolatok. Előbb szedd össze magad, utána írd meg a hozzászólásodat, vagy a látomásaidat.

Vona a cuki-párt cukros-bácsija akar lenni.
Egy cukor balra, egy cukor jobbra és azt hiszi már be is ér középre.

Tunya meg szekfűs alsót hord és szekfűt tűz a gomblyukába.

Nyilvánvaló: fogod Vonát is kipában látni.
Ha neadj'isten kormányra kerülne, akkor minimum 99%-os eséllyel.

Ez most ugyanaz az óvodás "radikalizmus", mint amikor 2006-2008 tájékán azzal kampányolt a Jobbik meg a kurucinfó, hogy olyan képeket mutogattak, ahol a parlamentben (!!) egymás mellett ültek fideszes politikusok a "hazaáruló" MSZP-s, SZDSZ-es stb. politikusokkal. (Lásd még utáni is éveken át: "politikusbűnözők", "húsz évet a húsz évért" stb. stb. stb.)

Aztán hol vagyunk már ettől. Hatodik éve ülnek egymás mellett jobbikosok és DK-sok, jobbikosok és MSZP-sek, jobbikosok és LMP-sek, támogatják egymás javaslatait, szavazzák le együtt a kormánypárti előterjesztéseket, diskurálnak kedélyesen egymással (sokszor egyetértve) plenáris üléseken, bizottságokban, tévéműsorokban.

Ugyanez lesz (sőt, már VAN: vadhajtások nyesegetése", Kulcsár Gergely kanossza-járásra utasítása, osztozunk a zsidóság gyászában jellegű szövegek stb.) a "kipa" ügyében is.
Fog még Vona Auschwitzba zarándokolni, meg kipával a fején megemlékezni a Dohány utcai zsinagógában.
Természetesen... addig lehet verni a tamtamot, ahogy 2006 óta is sok mindenben lehetett verni.

Te tényleg nem figyelsz Vona elnök úrra?
Le vagy már nyesegetve...
:))))

"Ha legközelebb orbánt vagy ádert meghívják egy zsidó rendezvényre, akkor körül is metélik őket előtte?"

Nem. Csak a Jobbikos vezetőket, elsősorban Vonát metélnék körbe, ha Csanád korábban nem tette meg.

:D

"Ti"?

Én nem vagyok ti, Én vagyok. Neked te.

Továbbá ha olvasod a hozzászólásaim akkor azt is tudnod kell amit megjegyzel nem valós.

:)))))))

Már megint előléptettek?

Micsoda kedves Jobbikos barátaid vannak! ;-)

Nekem furcsa érzésem van a Jobbikkal kapcsolatosan. Először jött a nyesegetős szöveg, most meg az LMP.
Azt gondolom, ha lesz egy harmadik is, sok hívük lezárja az "aktát."

Ezek szerint a jobbik és az lmp között van valami határozott háttérbeszélgetés, amiből úgy gondolják, előnyt kovácsolhatnak. Szerintem ez ártani fog mind a kettőnek. Hogy jön össze egy balközép a szélsőjobbal? Fura házasság van készülőben.

Ne haragudj, de nagyon tévedsz. Az Orbán kormány tiltotta le a viziközművek privatizációját, kísérd figyelemmel Áder János munkáját nemzetközileg a víz témakörében. A ballibek már régen eladták volna az egész vízkészletünket. Ma meg törvény tiltja.

Az szdsz elvette előle a teret, gondolj bele, nem lehetett egy platformon lenni egy olyan liberális szdsz-szel, akik befeküdtek a szocik ágyába.

Nincs olyan messze a kettő, mint a szélsőjobb a balközéptől.

http://enc.phil-inst.hu/1encik..

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés