Spiclivád: Orbán hitelességének utolsó szilánkja a tét

2015. március 10. 12:15
Első Kézből
Nyugati Fény
Orbán Viktor korábbi és mostani viselkedése nem segít eloszlatni Simicska vádjait.

„Egyelőre nekünk is nehéz elhinni, hogy Orbán Viktor tényleg a titkosszolgálat beszervezett ügynöke lett volna. Ugyanakkor végigtekintve pártja hozzáállásán az ügynökkérdéshez, mégiscsak az az érzület erősödik meg az emberben: a Fidesznek vaj van a füle mögött. Vagy mondjuk úgy: Orbán Viktor korábbi és mostani viselkedése nem segít eloszlatni Simicska vádjait.

A Fidesz mindvégig makacs következetességgel ellenezte az ügynökakták megnyitását. Pedig próbálkozás volt szép számmal: az ügynöklisták teljes nyilvánosságát szerette volna elérni anno az SZDSZ, a Gyurcsány Ferenc vezette MSZP, majd a Jobbik és az LMP is. Egyedül a Fidesz talált kifogást rá mindig, miért ne támogassa a múlt megismerhetőségét. Így lett Magyarország szégyenszemre az egyetlen olyan posztkommunista ország, ahol nem rendezték valamilyen módon az ügynökkérdést. (...)

Orbán Viktort azonban a diktatúra elleni kiállása tette naggyá. Az ő szexepilje a ’89-es beszéd, a harcos antikommunizmus. Ez volt az az érdeme, amit többé-kevésbé még bírálói is elismertek vele kapcsolatban. Hiszen az már az elmúlt években kiderült, hogy nem polgári, nem plebejus, nem demokrata, nem píszí, nem ortodox, nem liberális és nem érintetlen a korrupcióban.

Közeli barátjának megdöbbentő vallomása most ezt a legutolsó tabut, az Orbán-imidzs utolsó szilánkját törheti össze.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 49 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

SL semmi konkrétumot nem mondott, minden csak talán és feltételezés. mEgyébként 30 évig nem volt kétely benne, csak most, hogy a cégeinek állami megrendelései visszaestek.
A ballib média és pártok viselkedése gusztustalan, elfelejtették, mennyit gyalázták SL-t. Igaz, SL egy füttyentésre nyilatkozik nekik.

Minek pereljen azért, ami teljesen egyértelmű, hogy nem volt ügynök? Bizonyítson SL.
Az mszp-szdsz kormányuknak volt 12 évük és biztos próbálkoztak is, hogy találjanak valamit, de nem találtak semmit, mert nem volt semmi. A saját aktáikat meg szépen eltüntették.

Lassan kezdem unni ezt a gumicsontot.
Málnásat kérek.

Termelik szorgalmasan a vágyálmokat...

Minden hülyét nem kéne szemlézni.

Vádoljuk a spicliket, éljenek a tartótisztek, ugye?
Egyúttal éljen a Párt is, a Magyar Kommunista Párt - mai neve, talán Lukács Zoltán, vagy valami ilyesmi tóbiás - ugye?

Biztos ha te mondod te okos, szép, fiatal és tévedhetetlen a nyóckerből.....

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés