Mi történt? Hibáztunk.

2015. február 27. 7:29

Bencsik András
Demokrata
Kellett a veszprémi pofon. Kellett, mert a jobboldal legnagyobb kincse az erkölcs.

„Valami elromlott. Vasárnap este nyolckor az M1 televízió híradója, amikor a kereskedelmi csatornákon már a veszprémi választás eredményét 80 százalékos feldolgozottságnál ismertették, nem mondott semmit. Semmit. Csak mellébeszélt. Mi volt ez? Gyávaság? Szolgalelkűség? Mindegy. Tünet. Annak tünete, hogy valami elromlott a szerkezetben. Az ország eredményei elképesztőek, a fél világ bennünket csodál, de legalábbis irigyel, és utánozni szeretne. Magyarország hajója, ahogy mondani szokás, biztosan halad az idő sodrának közepén, de közben itthon mégis megkeseredett az emberek szájíze.

Ellenzéki uszítás, kisstílű lázadások, kicsinyes árulások egyfelől, kivagyi hivalkodás, kapkodás másfelől – ez bizonytalanítja el az embereket. Ezt akartuk? Erre szavaztunk? Ezért talpaltunk? – kérdezik maguktól, és a fejüket csóválják. A szív, a szeretet és összefogás ereje még kitart, de meggyengült.

Kellett a veszprémi pofon. Kellett, mert a jobboldal legnagyobb kincse az erkölcs. Annak tudata, hogy mi, ha nem is vagyunk jobbak, sem tisztábbak, mint amazok, hiszen mindnyájan a Kádár-kor barakkjaiból szabadultunk, szándékainkban, vágyainkban, álmainkban igenis jobbak és tisztábbak vagyunk. Egy szebb, jobb és tisztább világot akarunk. Eddig ezért küzdöttünk. Mert azt akarjuk, hogy az a szép Magyarország már az utánunk következő nemzedéké legyen. De nem azt, hogy ehelyett gyorsan teletömje a zsebét, mert ez szégyenletes.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 92 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A Fidesz azért kapott 2010-ben történelmi felhatalmazást, mert értékalapon politizált.
S ezt újra megkapta 2014-ben,annak ellenére megkapta,hogy volt számos jele annak,hogy az értékalapú politizálás félretételére erős késztetés van a hatalomban.
Az újabb felhatalmazás mintha azt erősített volna a hatalom birtokosaiban,hogy érdemes folytatni az értékalapú politizálás valami érdekalapúra cserélését.
Ezt a magyar elutasítja,ez egészen biztos,előbb vagy utóbb,így vagy úgy,de elutasítja.

Az igazi kérdés,hogy maradt-e a hatalom birtokosaiban ehhez erő...

Fiuk, azert ha mar Bencsik is arra utal, hogy kevesebbet kene lopni, az egy olyan jel, amire illene odafigyelni.

1. Orbán keresztényként azt mondta , van mit tanulni a muzulmánoktól is . Miért , nincs ?...S fordítva : a muzulmánok is tanulhatnak a keresztényektől . Ugye ?..
2. Ne ítélkezzen olyan könnyen senki erkölcséről , mert szólok annak , akit Ön legutóbb megbántott , s az majd elmondja Önnek , kinek vannak erkölcsei...

1.Olyan csacsi ez a moralizálás : egy végtelen sárdobálás , mintha emberileg a balos meg a jobbos egyaránt nem volna kifogásolható életű . Tud az Úr Jézuson kívül valaki bűntelen emberről?...
2.Az Orbán kormány dolga volt , hogy a szocik által csődbe vitt országot kivezesse a kiegyensúlyozott növekedés útjára . Megtette !
3. Zajlik a frusztrált baloldal rágalom hadjárata , Orbánék továbbra is - összességében - jól dolgoznak , sokkal jobban , mint az ellenzéknek is rossz baloldal .
4. A részletek mindig vitásak lesznek ! EZÉRT a jól szemügyrevehető , előbb vázolt nagy tendenciát kell alapul venni kedves Bencsik úr ...

1.Inkább az Ön demagógiája elképesztő : adj Uram azonnal , de rögtön , mindenkinek német életszinvonalat ...
2. Ez a szoci , hitelfelvevő , csődbe vivő gondolkodás az Öné .

1.Kitalál dolgokat , s azokat "cáfolja" : Orbán soha ne mondott olyat , hogy nincsenek erkölcsei , s nem "idealizálta" a muzulmán családi értékrendet A sajátját bírálta volna akkor...
2. Az érdek és az erkölcs nem zárja ki egymást : sőt , a legfőbb érdek az erkölcs , hogy tudniillik , jó emberek legyünk .

"Keresztényként a muzulmán családmodellt idealizálta."

Mutasd mar meg, hogy hol?

Azt meltatta, hogy a CSALAD fontos a szamukra, kozponti helyen all. Szo nem volt arrol hogy milyen modell. Leforditom neked: azt szerene ha a kereszteny csaladmodell alapjan allo csalad szamunkra is lenne legalabb olyan fontos, mint a muzulman csaladmodell alapjan allo csalad az o szamukra.

Szerintem ertheto es vilagos.

1.Én beszéltem hitelekről : az azonnali csodavárás csábította szocikat / is / a hitelfelvételre . Amitől aztán - a kamatok miatt - nem jut egyeseknek"egy szelet kenyér sem"...
2. Támogassa a mostani kormány józan , kiszámítható-stabil növekedést eredményező politikáját , s akkor fokról-fokra javul a helyzet .

gázszerelőként sehol nem lehet az ember pár éven belül milliárdos, csak itt. Ez a lehetőségek országa.

Ez is azt mutatja, hogy Bandi egy másik országban él:
"...Az ország eredményei elképesztőek, a fél világ bennünket csodál, de legalábbis irigyel, és utánozni szeretne..."
Így nyilván egy másik ország jobboldaláról beszél ez a bölcs ember...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés