Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke a testület csütörtöki zárt ülése után elmondta: az úgynevezett kémszoftverprogram beszerzése és használata nem különbözik más engedélyhez kötött titkosszolgálati eszközöktől, de hozzátette: a szóban forgó kémszoftver valóban sokrétű kutakodásra alkalmas. A bizottsági ülésen nyomatékosan felhívták a szakszolgálat és a Belügyminisztérium vezetőit, hogy a törvényben rögzített garanciákat érvényesíteni kell – közölte Molnár Zsolt. Kiemelte: „pánikkeltésre nincs ok”, ha betartják a nemzetbiztonsági törvényben rögzített eljárási szabályokat, akkor ezzel az eszközzel nem lehet visszaélni. A program léte legális, több nyugati demokráciában is alkalmazzák – tette hozzá az elnök.
Németh Szilárd, a bizottság fideszes alelnöke elmondta: a szoftver beszerzését 2009 márciusában engedélyezte az akkori nemzetbiztonsági bizottság a szakszolgálatnak, tehát jogszerű volt a beszerzés. Ezen felül a szolgálattól kapott tájékoztatás alapján a szoftvert mindig a törvénynek megfelelően, vagyis igazságügyi miniszteri, vagy a bűncselekményeket érintő eljárásban bírói engedéllyel használták. Az is kiderült, hogy a program tömeges megfigyelésre nem, csak egyedi esetekben, azon célszemélyekre használható, akikre az engedélyt megadták. Ezeket az alkalmazásokat pedig dokumentálták – közölte Németh Szilárd, hozzátéve: megállapodtak arról, hogy a bizottság kap tájékoztatást ezen szoftverek használatáról, és el is látogatnak a Nemzetbiztonsági Szakszolgálathoz, ahol megtekintik ezeket a szoftvereket.