Hoppá: van, amiben pártszimpátiától függetlenül is egyetért az „internet népe”

A XXI. Század Intézet októberi felmérésből kiderült, hogy a magyar közösségi média felhasználók számára fontos az emberi méltóság védelme és nem szeretik az álhíreket.

A győri építészképzés oktató közössége minden szempontból vállalhatatlannak és értelmezhetetlennek tartja az Alakor névre keresztelt (...) pavilont.
„A győri építészképzés oktató közössége minden mozzanatában elítéli azt az eljárást, mely során a 2015-ös milánói világkiállítás magyar pavilonjára kiírt látványpályázat győztes tervét (Malom - építészek: Getto Tamás, dr. Hutter Ákos) félresöpörve, annak tervezőin tájékoztatás és indoklás nélkül átlépve Szőcs Géza kormánybiztos saját bevallása szerint egy személyben úgy döntött, hogy a szakmai zsűri által már a pályázat bírálata során is többszörösen megkérdőjelezett, ennek ellenére második díjjal jutalmazott terv reprezentálja hazánkat, hazánk építészetét Milánóban. Egy ilyen eljárás már nem csak megkérdőjelezi a magyarországi pályázati rendszerek tisztaságát, hanem nyíltan felvállalja, demonstrálja azok kényszernek tartott, felesleges voltát és teljes körű befolyásolhatóságát!