Európai béreket akar a Jobbik

2014. április 13. 16:41
Schneider Tamás a Jobbik országgyűlési képviselője a magyarországi bérek felzárkóztatását és mindenkinek járó szabad vasárnapot szorgalmaz. A Jobbik ezt európai uniós szabályozásokkal érné el.

A Jobbik a hazai bérek európaiakhoz való felzárkóztatását és a szabad vasárnap uniós szintű rendezését szorgalmazza. Sneider Tamás, a párt országgyűlési képviselője vasárnapi sajtótájékoztatóján arról beszélt: Magyarország hátrányos feltételekkel lépett be az Európai Unióba, s ennek egyik példája, hogy a gazdák eleinte a lehetséges támogatások 25 százalékát kapták csak meg. 

A mezőgazdaság teljesítményének visszaesése mellett szólt arról is, a demográfiai helyzet is „siralmas”; miközben Nyugat-Európában nem negatív a folyamat vagy közel sem ennyire. Szerinte az elmúlt 10 év összességében rosszul sikerült, a változtatáshoz kérik a szavazók bizalmát a május 25-i EP-választáson.

A jobbikos politikus az egyik legfontosabb programpontnak nevezte, hogy európai munkáért európai bérek járjanak. Mint mondta, a magyar emberek többet dolgoznak a nyugat-európaiaknál, de kevesebbet keresnek, amin egy „megerősödött Jobbik-frakciócsoport” változtatna. A cél az, hogy az itthoni munkabérek elérjék az átlagos európai bérek 80 százalékát – jelentette ki.

Kitért arra, hogy míg Magyarországon tavaly 335 euró volt a minimálbér, addig a „nem a leggazdagabb” Spanyolországban és Írországban ötször annyi, de a komoly válság sújtotta Görögországban is a duplája, 683 euró. Hozzátette: a valaha „lesajnált” Ázsia is felzárkózik vagy lekörözi a magyar béreket, Törökországban például 415 euró volt a minimálbér.

Sneider Tamás az átlagbérről szólva jelezte: bruttó ötszörös, nettó hatszoros különbségek is vannak, ez ellen szeretnének harcba szállni. Kifejtette: a multiknak rendeletben írnának elő egy olyan direktívát, miszerint a cég anyaországában kifizetett bérek nem térhetnek el túlzottan a más országban adottaktól. Példaként említette a Tescot, amely 60-80 ezer forint körüli bért fizet Magyarországon, míg ugyanez a cég Angliában ugyanarra a munkára 4-500 ezer forintot. Megjegyezte: ezzel együtt szinte ugyanazt az árszintet kell megfizetni ugyanazokért a termékekért. Az ellenzéki politikus uniós törvényben rendezné, hogy a kereskedelmi cégeknél és a bankszférában milyen arányban kell fizetni az anyaországi bérekhez képest. Sneider Tamás fokozatosan érné el a 80 százalékot, az első évben 50 százalék folyósítását szorgalmazza.

A képviselő beszélt arról is, hogy a szabad vasárnapra európai értékként kellene tekinteni, s egyebek mellett a rendvédelem és az egészségügy kivételével mindenkinek járnia kell. A Jobbik azt szeretné, ha ez általánossá válna, ehhez uniós szinten kell rendezni a kérdés – fejtette ki vasárnapi sajtótájékoztatóján Sneider Tamás.

Összesen 174 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"Példaként említette a Tescot, amely 60-80 ezer forint körüli bért fizet Magyarországon, míg ugyanez a cég Angliában ugyanarra a munkára 4-500 ezer forintot. Megjegyezte: ezzel együtt szinte ugyanazt az árszintet kell megfizetni ugyanazokért a termékekért."

Az elelmiszerekert kb valoban. De a legfontosabbat kifelejted: a lakast, lakhatast. Na AZ aztan nagysagrenddel dragabb Nyugaton. Egy atlag fizetesbol eselyed nincs lakashoz jutni 30 ev alatt se.
Az is meger egy miset hogy a szolgaltatasok sokkal dragabbak. Miertis? Ja, mert csak addig koveteljuk a magas bereket amig magunkrol van szo. De a szerelo jojjon ki fillerekert, a fodrasz nyirjon meg olcson, a szolgaltatasokrol nem kerunk szamlat mert dragabb, inkabb megoldjuk okosba...

Haat, Angliat nem ismerem, de Franciaorszagban Parizsban egy ketszobas lakas ugy 500ezer euro korul van. Atlagber meg mondjuk 1500 euro netto korul.
Tekintve hogy legfeljebb egyharmada lehet a keresetednek a torlesztes, ez ugy 100-110 ezer eurot enged meg 20 evre.
Akkor mibol vegyel lakast?

Videken persze vannak helyek ahol 150ezer korulbol mar szep lakast talalni, csak ott meg munkat nehez...

nem ertek egyet, miert ne lehetne valtogatni? szolhatna ugy a torveny hogy szombat VAGY vasarnap.

Nem lett volna muszaj vasarnapra korlatozni.

Amugy az azert igaz hogy szombaton tobben dolgoznak mint vasarnap. Szombati nyitvatartas is gyakoribb.

kapsz persze, es normalis szazalekokkal, csak eppen nem eleg az osszeg.

Nekem 2300 a nettom, boven atlag felett, megse almodhatok lakasrol se Parizsban se a kozeleben.

Amivel persze meg veletlenul se mondom azt, hogy otthon egy fizetesbol barkinek eselye van lakast venni. Csak azt hogy a lakas lakhatas ara kozti kulonbsegeket se felejtsuk el a berek kozotti kulonbsegekrol szolva.

Aki azért szavazott a Jobbikra, mert ugye Novák elégette az EU-s zászlót és Gaudi-Nagy meg kidobta a Parlament ablakán azt hihette, hogy "Mi fasz gyerekek vagyunk, majd mi kilépünk az EU-ból" szövegelés valódi dolog volt, most érezze magát eszméletlenül átverve. Ez ugyanis csak a parlamentbejutáshoz kellett.

Most hogy az EU parlamentbejutasról van szó, mindjárt megszelídültek a mi kis nácikáink.

A gond ott van, hogy viszont a sértett fél (zsidók, cionisták, EU bürokraták) nem fogják hagyni, hogy levakarják magukról a náci, antiszemita, fasiszta jelzőket.

Tehát nincs olyan politikai párt ma már amelyik ki akar lépni az EU-ból.

Tetszik érteni?

Ok a káromkodás nem megy nekem.

Javítás:

"Mi fasza gyerekek vagyunk, majd mi kilépünk az EU-ból"

Van egy ember akit viszont ki lehetne küldeni az EU-ba a jobbik helyett.

A neve ismert. DRÁBIK JáNOS. Szakmai tudása, hazaszeretete és nyelvtudása nem kétséges.

Ha tudunk valamit a pénzhatalmi világelitről azt neki köszönhetjük.

Az "Összefogás Magyarországért Párt" indítja.
(Ez a párt nem a Szepessy féle Összefogás).

Az aki nem radikális és nem akar kilépni az EU-ból, miért akarna a jobbikra szavazni?

Dehogynem. Ugyis az a hosszutavu tervem hogy elobbutobb bedolgozom magam annyira hogy engedjek hogy tavmunkaban dolgozzak (informatikai ceg, szoval az elvi lehetoseg adott), aztan azon a napon irany haza :)

Amugy se az en esetembol kell kiindulni, mert ha ket fizetes van egy csaladban abbol a masodikat mar gyakorlatilag egy az egyben felre tudod tenni.

Nincs mit.

Azt hiszem Drábik János hatalmas szolgálatot tett a hazaért már eddig is.

Bár sokszor kritikával élt soha senkit nem sértett meg. Bármit állított azt mindig tényekkel támasztotta alá.

Úriember, nem csak nagy tudású író, kutató és leleplező.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés