Bazári

2014. április 11. 9:58
Batthy
Artúrs
Elkészült egy kortársnak nevezett, barakokra emlékeztető, rozsdás csőben futó mozgólépcső és különböző rozsdás doboz kijárók. Építészeti teljesítmény hejett maradt nekünk az ideológia.

Ami érdekes az újságban és ami miatt írunk - ezen a gondolati katyvaszon túl - az az, hogy az új részek jellemzésére 5-ször fordul elő a kortárs szó és csak 2-szer a modern.

A modern, mint jelző évszázadok óta használatban volt, Ybl Miklós munkáira is használták. Aztán a múlt század 20-as, 30-as éveiben az építéstechnológia iparosodása találkozott a baloldali utópiákkal, kisajátították a modern szót (gittegyletekkel, kartákkal, kiáltványokkal) és létrejött a modern stílus. Több mint szimbolikus, hogy a modern építészet két legnagyobbja, Le Corbusier és Gropius 1931-ben, az akkor már 15. éve tomboló kommunista terror idején, azzal szimpatizálván, részt vett a Sztalin József által kiírt Szovjetek Palotájának pájázatán, amejnek megalomán épületét, a lerombolt Szent Megváltó székesegyház hején kívánták felépíteni. A század végére a marxista, kommunista ideológia bukásával a modernizmus elvesztette hegemón hejzetét, vonzását, (manierista lecsengés után) az ezredfordulóra egyenesen ciki lett.

Megszületett viszont egy új fogalom az útkereső kisérletezésekre: kortárs. Nincs mögöttes ideológia, pusztán időhatározó.

Ha a két fogalom mögé nézünk, láthatjuk, hogy gyakorlatilag tükörfordításról van szó (modernus lat. újszerű, haladó, korszerű, korunkbeli), így kiválóan alkalmas a modern paradigmáihoz ragaszkodóknak egy laza köpönyegfordításra és máris megvan az új (mozgalom, stílus) furkósbot. Megmaradhatnak tehát a modern manírjai, formalizmusa a korszerűség lenyomatainak, a »80 éve kortárs« nyersbeton felületekre pedig továbbra is újdonságként csodálkozhatunk rá. Tehát, azt javasoljuk, ha ojan társaságba kerülünk, amejben ojanok is vannak, akik a lemaradás frusztrációjától szenvednek, különösen figyeljünk, mert lépésváltás van, ne modernet mondjunk, inkább használjuk a kortárs szót.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 10 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés